Mindig van valaki, aki azt mondja: „Ez velem nem történhet meg.” Aztán mindig van valaki, akinél mégis beüt a ménkű. Az AIDS elleni világnapon nem az számít, hányan emlékeznek, hanem hányan értik meg: a védekezés nem ciki, a tudatlanság viszont nagyon is. Pagonyi Adrienn tollából.
December 1-je sokáig a félelem, a veszteségek és a stigmák napja volt. Ma már sokkal inkább a tudásé, hiszen a tudomány fejlődése nem állt meg. Így a modern gyógyszerek mellett: kimutathatatlan = átadhatatlan (U=U), egy HIV-pozitív ember teljes életet élhet, és ami 30 éve elképzelhetetlen volt: nem fertőz tovább, ha kezelt.
Ma már elmondhatjuk, hogy a HIV nem egyenlő a halálos diagnózissal.
Ez nem vélemény, hanem tudomány… és nem, nem a kommentszekcióból származik, hanem a Prevention Access Campaign adataiból. Miközben az orvostudomány elképesztő tempóban halad, a társadalmi párbeszéd valahol még mindig a ‘90-es években toporog – a rádióban R-Go létezeeeem, a fejekben pedig a tévés rémhírek.
Freddie Mercury és a hallgatás kora
A Queen együttes frontembere nem azért hallgatott, mert szégyellte magát. Azért hallgatott, mert a világ még nem tartott ott, hogy az együttérzés hangosabb legyen az ítéletnél. Freddie Mercury 1991. november 23-án, halála előtt egy nappal tette közzé hivatalos nyilatkozatát:
„…the time has come now for my friends and fans around the world to know the truth, and I hope that everyone will join … in the fight against this terrible disease.”
„…elérkezett az idő, hogy a barátaim és rajongóim világszerte megtudják az igazságot, és remélem, mindenki csatlakozni fog … ehhez a szörnyű betegség ellen folytatott küzdelemhez.”
– saját fordításomban Freddie Mercury, 1991. november 23-i nyilatkozatából. Közben az a kérdés jutott eszembe, hogy:
Mennyit változott a világ bő harminc év alatt? Sokat, de nem eleget.
Freddie Mercury halála idején a világ még nagyon keveset értett a HIV-ből. A ’80-as években olyan pánik uralkodott, amit – ha nem éltünk volna meg azóta egy pandémiát – ma már szinte elképzelni sem tudnánk: az újságok „meleg pestisnek” nevezték az AIDS-et, sokan úgy hitték, hogy kézfogással, WC-ülőkével vagy csókkal is terjed. Orvosok vitatkoztak, politikusok tagadtak, és még a média is tele volt álhírekkel – gyakran szándékosan szenzációhajhász hangnemben. Ebben a légkörben Freddie nemcsak zenész volt, hanem egy ikon, akinek a betegsége szimbolikussá vált: emberek milliói ébredtek rá apránként, hogy a HIV nem erkölcsi ítélet, nem címke, nem bűn.
A világ rengeteget változott azóta, mégsem eleget. Bár ma már tudjuk, hogy a megfelelő kezelés mellett a HIV kimutathatatlan és így átadhatatlan, a társadalmi stigma sok helyen tovább él. Freddie öröksége pont erre mutat rá: a félelem mindig a tudatlanságból ered, és a tudás, a nyílt beszéd az egyetlen ellenszere.
Nincs„Biztonságos nő” matricánk, köszönjük
Sokan találkozhattatok már velem a Kiborító podcast adásaiban YouTube-on, melyet másodmagammal, Vincze Ágival vezetek. A beszélgetések során sokszor merül fel témaként a szex és az emberek szexuális hozzáállása. Bőven akadnak kirívó eseteink, például az óvszerhasználatot népszerűsítő vieóinknál sorra jelennek meg az ilyen jellegű kommentek:
Én csak biztonságos nőkkel vagyok. Ha azt mondja, hogy rendben van, akkor nem kell óvszer.
A gumit a lúzerek használják.
Ilyenkor legtöbbször csak ülünk, a fejünket fogva és azon tűnődünk: Mitől lesz biztonságos egy nő és miből lehet megállapítani? Ránézésre? Bemondásra? Energiából? Szemszínből? Talán a táskáján van egy QR-kód, amely minden este frissül?
Nem. Semmi nem látszik ránézésre. A HIV-et, HPV-t, szifiliszt, herpeszt, trippert, chlamydiát, hepatitiszt nem lehet “leszkennelni” szemkontaktussal.
Mindez fordítva is igaz, a férfiak sem „biztonságosak” pusztán attól, hogy magukat annak tartják. A „biztonságos partner” csak a felelőtlen férfiak és nők fantáziavilágában létezik, pont ott, ahol a felnőtté válás elakadt.
A védekezés nem szégyen – a tudatlanság annál inkább
Az óvszer nem moralizál. Nem szól bele, hogy aki használja ki, hány éves, hányadik partnerrel van épp együtt, és mit gondolt önmagáról vagy a másikról. Az óvszer egy dologra jó: védekezni. Aki azt mondja: „Én nem használok gumit, mert bízom a másikban”, valójában azt mondja: „Nem értem a biológiát.”
Mert igen, a HIV ma már túlélhető, kezelhető és kordában tartható. A modern terápiák elképesztően hatékonyak. De az, hogy valami már nem halálos nem egyenlő azzal, hogy nem létezik. A prevenció továbbra is alap.
Diana hercegnő és az érintés forradalma
1987-ben Diana hercegnő kézfogása egy AIDS-beteggel az egész világnak megmutatta az igazságot:
„HIV does not make people dangerous to know. You can shake their hands and give them a hug. Heaven knows they need it.”
„A HIV nem teszi veszélyessé az ismeretséget. Megfoghatod a kezüket, és átölelheted őket. Isten tudja, mennyire szükségük van rá.”
– Diana, Princess of Wales (saját fordításában).
Diana a félelem helyére emberséget tett. Talán ma is erre lenne a legnagyobb szükségünk: érintésre, tudásra, felelősségre – és kevesebb egóra a kommentszekcióban. Mert, mi is történt?
Amikor Diana kezet fogott egy AIDS-beteg férfival kesztyű nélkül, az egész világ ledermedt. Abban az időben az emberek többsége valóban attól félt, hogy egy pillanatnyi érintés is fertőzhet. Diana gesztusa ezért nem egyszerű együttérzés volt, hanem radikális társadalmi állásfoglalás. Megmutatta, hogy a HIV-vel élő emberek nem veszélyesek, hanem kirekesztettek, és a legnagyobb kockázat számukra épp a stigma.
Ha ez a pillanat nem is került ilyenformán be a történelemkönyvekbe, mégis maradandóvá vált. Ráadásul, a Szívek Hercegnője éveken át dolgozott kórházakban, támogatott alapítványokat, és rendszeresen látogatott olyan betegeket, akiket még a családjuk is magukra hagyott. Ő volt az, aki a hivatalos protokollt félredobva ölelt, fogta a kezeket, jelen volt. Ez a fajta emberi bátorság továbbra is hiányzik a közbeszédből —-pedig ma, amikor már rendelkezésre áll a tudomány és a gyógyszeres kezelés, a stigma lebontása fontosabb, mint valaha.
Diana története ma is tanít: az együttérzés néha többet gyógyít, mint bármelyik gyógyszer.
Hol tartunk ma?
A HIV-kezelés ma olyan hatékony, hogy aki időben felismeri és elkezdi a terápiát, teljes életet élhet és a partnereinek sem adja tovább a vírust. Ha akar családot alapíthat, dolgozhat, sportolhat, utazhat – bármit megtehet.
A stigmatizálás ugyanúgy él, mint korábban. Csak ma már sokkal inkább online, kommentben, anonimitás mögé bújva.
A legszörnyűbb pedig talán az, hogy a prevencióra továbbra sem fordítunk elég figyelmet. Az emberek – és nem csak a fiatalok – egy része azt hiszi, hogy rá ez nem vonatkozik. Mindig találnak valamilyen kifogást a védekezés ellen.
AIDS elleni világnap: nem megemlékezni kell – továbbadni a tudást
Ezen a napon nem az a dolgunk, hogy gyertyát gyújtsunk. Az a dolgunk, hogy beszéljünk a szexuális egészségről, normalizáljuk az óvszerhasználatot, elmondjuk, hogy a HIV ma már kezelhető.
És a legfontosabb, hogy az előítéleteket leküzdjük. Hogy megmutassuk: a felelősség, ami jelen esetben az óvszer az nem romantikagyilkos, hanem szeretetnyelv.
Bár a Kiborítóban tényleg sok mindenről beszélünk, a nagy többség még mindig nem meri kimondani, ha fél, kérni. Kérni, hogy hogy használjanak óvszert. Nemet mondani védekezés nélküli szexre. Emellett sokan nem mernek elmenni szűrésre sem.
Sokan azt gondolják, hogy „a férfi majd tudja”. De nem. Sokszor nem tudja.
És Még gyakrabban: nem akarja tudni. A „biztonságos nő” mítosza pont ezért olyan veszélyes. Mert a felelősséget átteszi a nőkre, miközben annak egyenlőnek kellene lennie.
A férfiak sem „biztonságosabbak” csak azért, mert férfiak. A HIV nem válogat. A felelősség épp annyira az övék – sőt, még jobban az övék, ha ők irányítják a védekezésről szóló beszélgetést és néha az ösztöneiket, vágyaikat is. Ez nem feminista kijelentés. Ez biológia, statisztika, józan ész.
Mert a valóság az, hogy a nők testileg sérülékenyebbek a heteroszexuális együttlétek során, hiszen – a UNAIDS.org adatai szerint is – nagyobb felületen, hosszabb ideig vannak kitéve a fertőzésnek. Ezért különösen abszurd, amikor férfiak azt mondják: „nyugi, én biztonságos vagyok”. Honnan tudná bárki? A kockázat nem a nőre van ráírva és nem is a férfira. A felelősség viszont mindkettőé, és talán elvárható, hogy aki erősebbnek hiszi magát, ott is vállalja ezt.
Nem vagy egyedül – és nem ciki segítséget kérni
Ha bármi kérdésed van, ha félsz, ha bizonytalan vagy, ha vizsgálatra mennél, de nem tudod, hogyan kezdj neki akkor Magyarországon több helyen is kapsz bizalmas segítséget és ingyenes szűrést. A HIV ma már kordában tartható – a félelem és a szégyen azonban csak akkor, ha beszélünk róla.
