Diéta

A való­di élet­mód­vál­tás ott kez­dő­dik, ahol a fogyó­kú­rák vég­leg véget érnek

Nem a diéta hozza a tartós eredményt. A változás nem akaraterő kérdése. Az életmódváltás alapja a szokásépítés, az önismeret és a következetesség.
7 perc olvasás olvasás
egészséges életmód

Vala­hol mélyen min­den­ki tud­ja, hogy a dié­ta nem fog működ­ni. Még­is elkezd­jük, megint, mert hát­ha most más­képp lesz, mert most tény­leg elszán­tuk magun­kat. Azt gon­dol­juk, hogy most meg­ta­lál­tuk azt a rend­szert, ami vég­re műkö­dik. Aztán három hét múl­va ugyan­ott vagyunk, ahol vol­tunk, csak egy adag bűn­tu­dat­tal gaz­da­gab­ban. Azért, mert rossz kér­dést teszünk fel. Erdős Rená­ta life coach írá­sa.

A rossz kér­dés

A leg­több ember azzal kez­di, hogy fel­te­szi magá­nak a kér­dést, hogyan tud­nék minél gyor­sab­ban lefogy­ni? A válasz min­dig ugyan­az, hogy egyél keve­seb­bet, mozogj töb­bet. Ezt min­den­ki tud­ja, még­sem csi­nál­ja sen­ki tar­tó­san. Mert ez a kér­dés rossz. A helyes kér­dés az len­ne, hogy: „Milyen ember sze­ret­nék len­ni?” Ez első­re elvont­nak han­goz­hat, de pró­báld meg komo­lyan végig­gon­dol­ni. Ne azt nézd„ hogy hány kiló sze­ret­nél len­ni, hanem hogy hogyan sze­ret­nél érez­ni. Mit sze­ret­nél meg­él­ni a saját tes­ted­ben. Milyen reg­gelt sze­ret­nél, milyen ener­gi­á­val, milyen sza­bad­ság­gal, mert sen­ki sem a mér­le­gen muta­tott szám­nak örül iga­zán.

Amit a tükör előtt való­já­ban gon­do­lunk

Ami­kor vala­ki azt mond­ja, hogy fogy­ni sze­ret­ne, leg­több­ször vala­mi ilyes­mit gon­dol köz­ben, hogy sze­ret­nék ener­gi­ku­sabb len­ni. Sze­ret­nék egész­sé­ges len­ni. Sze­ret­nék kényel­me­sen mozog­ni. Sze­ret­nék úgy fel­öl­töz­ni, hogy ne legyen ben­nem az a szo­ron­gás. Sze­ret­nék jól alud­ni. Sze­ret­nék úgy bele­néz­ni a tükör­be, hogy büsz­ke legyek magam­ra.

HIRDETÉS

Itt van a nagy para­do­xon, mert a dié­ta sosem az érzést céloz­za meg, csak a szá­mot. Legyek 60 kiló és kész. Ezek az érzé­sek viszont nem a mér­le­gen muta­tott szám függ­vé­nyei.

A két út

Kép­zelj el két embert. Az első azt mond­ja magá­ról: „Éppen dié­tá­zom.” Ez egy ide­ig­le­nes álla­pot. Vala­mi, amit most csi­nál, de nem tar­tó­san, tud­ja, hogy ez nem tart örök­ké. Szin­te vár­ja, mikor lehet majd „nor­má­li­san” enni megint, elhagy­ni a dié­tát. Min­den egyes nap: erő­fe­szí­tés. Min­den egyes csú­szás: kudarc.

A máso­dik azt mond­ja magá­ról: „Én olyan ember vagyok, aki oda­fi­gyel magá­ra.” Ez nem egy 8 hetes kihí­vás, vagy pár hetes dié­ta. Ez az iden­ti­tá­sa. A különb­ség pedig nem az aka­rat­erő­ben van. 

Hon­nan jön­nek a szo­ká­sa­ink?

Van egy kér­dés, amit rit­kán teszünk fel magunk­nak, ez pedig az, hogy hon­nan tudom, hogy mit kell enni? Hon­nan tudom, hogy hogyan kell főz­ni? Hon­nan tudom, hogy mi szá­mít „nor­má­lis” étke­zés­nek? A válasz szin­te min­dig ugyan­az, hogy ott­hon­ról. Amit gye­rek­ként lát­tunk, ahogy a szü­le­ink főz­tek, amit tányér­ra tet­tek, ahogy az evés körü­li szo­ká­sok nálunk kinéz­tek, azt vit­tük tovább. Nem tuda­to­san, nem szán­dé­ko­san. Csak ez volt az, amit ter­mé­sze­tes­nek tanul­tunk.

Ha vala­ki olyan csa­lád­ban nőtt fel, ahol a vacso­ra dobo­zos piz­za volt, ahol a stresszt evés­sel oldot­ták, ahol a moz­gás nem volt része a min­den­na­pok­nak, és emi­att elhí­zott, az nem a lus­ta­sá­ga vagy gyen­ge­sé­ge szám­lá­já­ra írha­tó. Ez az a világ, amit kapott, ezek azok a min­ták, amik beépül­tek, mielőtt még választ­ha­tott vol­na. Ez lát­szik is. Nem vélet­le­nül tapasz­tal­ha­tó, hogy az elhí­zás­sal küz­dő gye­re­kek nagy része olyan csa­lád­ban él, ahol a szü­lők is hason­ló nehéz­sé­gek­kel néz­nek szem­be. Nem a gének az egyet­len magya­rá­zat.

A szo­ká­sok is örök­lőd­nek, csak nem a DNS-ben, hanem a közös reg­ge­li­ken, a bevá­sár­ló­ko­sár­ban, a hét­vé­gi ritu­á­lék­ban.

HIRDETÉS

Itt van a fel­sza­ba­dí­tó igaz­ság, amit meg­ta­nul­tunk, azt meg is lehet vál­toz­tat­ni!

A szo­kás nem sors, nem egy élet­re szó­ló íté­let. Egy szo­kás egy berög­zült min­ta és a min­ták felül­ír­ha­tók. Las­san, türe­lem­mel, egyen­ként. Sőt, ha egy szü­lő elkezd vál­toz­tat­ni, azzal nem csak saját magá­nak segít. Min­den egyes nap, ami­kor a gye­re­ke lát­ja, hogy anya meg­iszik egy pohár vizet reg­gel, hogy apa sétál egyet ebéd után, hogy a hét­vé­gi vacso­ra egy kicsit más, mint régen, az a gye­rek új min­tát kap. Új nor­má­li­sat, új ter­mé­sze­test. A szo­ká­sa­ink tovább­adód­nak. Ez lehet teher, de éppen így lehet aján­dék is.

Amit a kert taní­tott

Őse­ink­nek nem volt szük­sé­gük kaló­ria­szám­lá­ló alkal­ma­zá­sok­ra, fogyó­kú­rás prog­ra­mok­ra vagy táp­lál­ko­zá­si guruk­ra. A leg­több csa­lád egy­sze­rű­en abból élt, amit a kert, a föld és az évsza­kok adtak. A táp­lál­ko­zás ter­mé­sze­tes rit­mus­ban zaj­lott. Tavasszal meg­je­len­tek az első friss zöld­sé­gek, a retek, az újhagy­ma, a salá­ta, a sós­ka, később a zöld­bor­só. Hosszú hóna­pok tar­tal­ma­sabb, nehe­zebb téli éte­lei után ezek a növé­nyek fris­ses­sé­get hoz­tak az étrend­be. Ros­tot, vita­mi­no­kat és ásvá­nyi anya­go­kat adtak a szer­ve­zet­nek, miköz­ben könnyeb­bé tet­ték az étke­zést.

Nyá­ron érke­zett a bőség. Para­di­csom, pap­ri­ka, ubor­ka, cuk­ki­ni, gyü­möl­csök soka­sá­ga került az asz­tal­ra. Ősszel a gyö­kér­zöld­sé­gek, a káposz­ta­fé­lék, az alma és a kör­te követ­ke­zett. Télen pedig az embe­rek abból főz­tek, amit el tud­tak tárol­ni vagy tar­tó­sí­ta­ni. Nem azért étkez­tek sze­zo­ná­li­san, mert ez volt a leg­újabb egész­ség­trend. Egy­sze­rű­en így műkö­dött az élet.

Talán éppen ezért érde­mes néha vissza­néz­nünk ezek­re a régi min­ták­ra, hogy emlé­kez­zünk vala­mi­re, amit idő­köz­ben elfe­lej­tet­tünk, hogy a tes­tünk nem labo­ra­tó­ri­um, hanem a ter­mé­szet része. Az élet­mód­vál­tás nem fel­tét­le­nül új sza­bá­lyok kere­sé­sé­vel kez­dő­dik. Néha azzal kez­dő­dik, hogy vissza­ta­lá­lunk néhány régi, egy­sze­rű szo­kás­hoz. Ahhoz, hogy azt együk gyak­rab­ban, amit az évszak kínál. Ahhoz, hogy több zöld­ség kerül­jön a tányér­ra, hogy újra kap­cso­lat­ba kerül­jünk azzal, hon­nan érke­zik az éte­lünk.

Egy­szer­re csak egy dolog

A leg­na­gyobb téve­dés, amit a dié­tá­zók elkö­vet­nek, hogy min­dent egy­szer­re akar­nak meg­vál­toz­tat­ni. Hol­nap­tól reg­ge­li edzés, a cuk­rot szám­űz­ni az alko­hol­lal együtt. Meg­fo­gad­ják, hogy több vizet isz­nak. Koráb­ban lefek­sze­nek, keve­sebb időt töl­te­nek kép­er­nyők előtt. Több zöld­sé­get esz­nek, elkez­dik szá­mol­ni a kaló­ri­á­kat. Az agyuk erre láza­dás­sal vála­szol, mert ez túl sok vál­to­zás egy­szer­re. A szo­ká­sok kiala­kí­tá­sa ideg­rend­sze­ri folya­mat. Időt igé­nyel és fókuszt. Egyet­len szo­kás, követ­ke­ze­te­sen tart­va, töb­bet ér tíz szo­kás­nál, ami­ket fél­szív­vel csi­nálsz.

Ezért az egyet­len kér­dés, amit fel kell ten­ned: Mi az az egy apró dolog, amit hol­nap­tól min­den nap meg tudok csi­nál­ni? Nem a leg­na­gyobb, nem a leg­ha­té­ko­nyabb. Az, ame­lyi­ket tény­leg meg tudod csi­nál­ni.

Ennek a szem­lé­let­nek a kiala­kí­tá­sá­ban nagy hatás­sal volt rám S. J. Scott A szo­kás hatal­ma című köny­ve. A szer­ző rész­le­te­sen bemu­tat­ja, hogyan ala­kít­ha­tunk ki új szo­ká­so­kat apró, követ­ke­ze­tes lépé­sek segít­sé­gé­vel. A könyv egyik leg­fon­to­sabb üze­ne­te szá­mom­ra az volt, hogy a tar­tós vál­to­zás rit­kán egyet­len nagy elha­tá­ro­zás ered­mé­nye. Sok­kal inkább kis dön­té­sek­ből épül fel, ame­lye­ket újra és újra meg­is­mét­lünk.

A vissza­esés nem a vége

Lesz nap, ami­kor nem megy. Lesz hét, ami­kor min­den fel­bo­rul a stressz, beteg­ség, uta­zás, buli,vagy vala­mi­lyen élet­hely­zet miatt. A régi gon­dol­ko­dás ilyen­kor ezt súg­ja: „Megint elbuk­tam. Úgy­is mind­egy. Kez­dem elő­ről, majd janu­ár­ban.”

Az új gon­dol­ko­dás ezt mond­ja: „Ma nem ment. Hol­nap foly­ta­tom.” Ez a különb­ség nem kicsi, ez min­den!

Egy kiha­gyott nap nem töri meg azt, amit fel­épí­tet­tél. Ket­tő sem. A min­ta az, ami szá­mít, nem az egye­di napok töké­le­tes­sé­ge.

A leg­si­ke­re­sebb élet­mód­vál­tók nem azok, akik soha nem csúsz­nak el, hanem azok, akik a leg­gyor­sab­ban vissza­tér­nek a szo­ká­sa­ik­hoz.

A tuda­tos sza­bad­ság

Van még vala­mi, amit a dié­ta-kul­tú­ra sosem mond el, ez pedig az, hogy az enged­mény nem gyen­ge­ség. Ha tuda­to­san dön­töd el, hogy szom­ba­ton szü­le­tés­nap­ra mész, és öröm­mel eszel tor­tát, az nem bukás. Az tuda­tos dön­tés. Az élet része. Az embe­ri lét része. A különb­ség a bűn­tu­dat és a tuda­tos­ság között óri­á­si. Az egyik elront egy napot, aztán egy hetet, aztán az egé­szet. A másik meg­en­ge­di, hogy élj, és más­nap reg­gel vissza­térj, mint­ha mi sem tör­tént vol­na, mert az élet­mód­vál­tás nem arról szól, hogy soha töb­bé nem eszel süte­ményt. Arról szól, hogy a süte­mény ne dönt­sön el sem­mit az éle­ted­ről.

Ami való­já­ban vál­to­zik

Ami­kor elkez­desz szo­ká­so­kat épí­te­ni las­san, követ­ke­ze­te­sen, egyen­ként, vala­mi külö­nös dolog tör­té­nik. Nem csak az étke­zé­sed vál­to­zik. Vál­to­zik, ahogy magad­ra nézel. Vál­to­zik, ahogy reg­gel fel­kelsz. Vál­to­zik, ahogy nehéz­sé­gek­kel szem­be­né­zel, mert min­den egyes nap, ami­kor meg­tar­tod azt az egy apró szo­ká­so­dat, azt üze­ned magad­nak, hogy igen, ilyen ember vagyok, betar­tom a magam­nak tett ígé­re­te­i­met. Ez az önbi­za­lom nem a mér­leg­ről jön. Nem a ruha­mé­re­ted meg­vál­to­zá­sá­tól jön. A követ­ke­ze­tes­ség­ből jön! Ha ez meg­van, a töb­bi már könnyeb­ben megy, mert az élet­mód­vál­tás rit­kán egyet­len nagy dön­tés ered­mé­nye. Sok­kal inkább apró szo­ká­sok lán­co­la­ta, ame­lyek egy­más­ra épül­nek. Ha vál­toz­tatsz a bevá­sár­ló­lis­tá­don, tuda­to­san az egész­sé­ge­sebb éte­lek felé for­dulsz, nő az önbi­zal­mad. A rend­sze­res reg­ge­li­től több ener­gi­ád lesz. A több ener­gi­á­ból több kedv a moz­gás­hoz. Egy­szer csak azt veszed majd ész­re, hogy már nem egy új éle­tet pró­bálsz elkez­de­ni, hanem ter­mé­sze­tes­sé vált az, ami­re koráb­ban csak vágy­tál.

Fon­tos­nak tar­tom azt is elmon­da­ni, hogy nem die­te­ti­kus­ként írok erről a témá­ról. Life coach­ként a vál­to­zás lel­ki olda­lá­val fog­lal­ko­zom. A leg­több ember pon­to­san tud­ja, milyen szo­ká­sok támo­gat­nák az egész­sé­gét. A nehe­zebb fel­adat rend­sze­rint az, hogyan marad­junk követ­ke­ze­te­sek, hogyan kezel­jük a vissza­esé­se­ket, és hogyan tanul­junk meg újra bíz­ni önma­gunk­ban. A vál­to­zás lel­ki olda­lá­val fog­lal­ko­zom. Szo­kás­épí­tés­sel, a táp­lál­ko­zás és az önis­me­ret kap­cso­la­tá­val, a vissza­esé­sek keze­lé­sé­vel. Így a fogyás nem cél­ként, hanem egy egész­sé­ge­sebb és tuda­to­sabb élet ter­mé­sze­tes követ­kez­mé­nye­ként jele­nik meg.

Erdős Rená­ta

További cikkek