A régi rend­szer véget ért: hogy alkal­maz­ko­dik a lovas tár­sa­da­lom a vál­to­zás­hoz?

Koráb­ban arról írtam, hogy a szé­na­hi­ány és a szé­na drá­gu­lá­sa nem egy átme­ne­ti kel­le­met­len­ség, hanem egy mélyebb folya­mat tüne­te. A kér­dés most már nem az, hogy szeretjük‑e ezt a hely­ze­tet. Hanem az, hogy hogyan alkal­maz­ko­dunk hoz­zá. Mert min­den jel arra utal, hogy a koráb­bi rend­szer nem fog vissza­tér­ni.

Az a világ, amely­ben viszony­lag kiszá­mít­ha­tó mennyi­sé­gű és árú szé­ná­val lehe­tett szá­mol­ni, egy­re inkább a múlt része. Az aszá­lyos évek gya­ko­rib­bá vál­tak, a ter­me­lés koc­ká­za­ta nőtt, és az idő­já­rá­si szél­ső­sé­gek már nem kivé­tel­nek, hanem az új nor­ma­li­tás­nak tűn­nek.

A jó szé­na nem terem magá­tól 

Az első és leg­fon­to­sabb fel­is­me­rés talán az, hogy a jó szé­na nem magá­tól terem. A kívül­ál­ló gyak­ran úgy kép­ze­li el, hogy van egy kaszá­ló, kinő raj­ta a fű, majd vala­ki leka­szál­ja és elad­ja. A való­ság ennél sok­kal össze­tet­tebb. A gye­pet gon­doz­ni kell. A talajt ápol­ni kell. A növény­ál­lo­mány össze­té­te­lé­re figyel­ni kell. Az aszá­lyos idő­sza­kok­ra készül­ni kell.

A mező­gaz­dá­szok rend­re hang­sú­lyoz­zák, hogy a meg­fe­le­lő gyep­gaz­dál­ko­dás komoly tech­no­ló­gi­ai hát­tér­mun­kát igé­nyel. A talaj lazí­tá­sa és szel­lőz­te­té­se, a hen­ge­re­zés, a táp­anyag-után­pót­lás, a gyö­kér­zet fej­lesz­té­se és a víz­meg­tar­tó képes­ség javí­tá­sa mind olyan beavat­ko­zá­sok, ame­lyek növel­he­tik a hoza­mot és javít­hat­ják a minő­sé­get. A Ser­sia Kft. szak­mai aján­lá­sai ugyan­er­re a követ­kez­te­tés­re jut­nak: a szá­ra­zabb klí­má­hoz való alkal­maz­ko­dás nem opci­o­ná­lis, hanem lét­kér­dés.

Nem a mennyi­ség lesz a szűk kereszt­met­szet, hanem a minő­ség 

A lova­sok szem­pont­já­ból azon­ban leg­alább ilyen fon­tos kér­dés, hogy mit vár­nak el a meg­vá­sá­rolt szé­ná­tól. Ha már egy­re töb­bet fize­tünk érte, akkor nem elé­ged­he­tünk meg azzal, hogy „van vala­mi a bálá­ban”. Egy­re inkább ter­mé­sze­tes elvá­rás­nak kel­le­ne len­nie annak, hogy a szé­na tisz­ta, por­men­tes, penész­men­tes és meg­fe­le­lő bel­tar­tal­mi érté­kű legyen.

A drá­gu­lás­nak lehet egy pozi­tív mel­lék­ha­tá­sa is. A piac hosszabb távon pozi­tí­van sze­lek­tál­hat. Azok a ter­me­lők marad­hat­nak ver­seny­ben, akik való­ban minő­sé­get állí­ta­nak elő, és azok a vásár­lók marad­hat­nak biz­ton­ság­ban, akik nem kizá­ró­lag az árat nézik. A nye­rész­ke­dés­ből, silány minő­ség­ből vagy igény­te­len­ség­ből műkö­dő rend­sze­rek előbb-utóbb fenn­tart­ha­tat­lan­ná vál­nak. Ehhez azon­ban a lótar­tók­nak is vál­toz­ni­uk kell.

A remény­ke­dés nem beszer­zé­si stra­té­gia 

A mai napig sok helyen tel­je­sen infor­má­lis módon műkö­dik a szé­na­be­szer­zés. Tavasszal vagy nyá­ron vala­ki kör­be­te­le­fo­nál, meg­kér­de­zi az isme­rő­sö­ket, aztán remény­ke­dik, hogy lesz ele­gen­dő bála. Ez egy egy­re koc­ká­za­to­sabb stra­té­gia. A ter­me­lő hogyan ter­vez­zen, ha nem tud­ja, ki fog vásá­rol­ni tőle? Miből szá­mol­ja ki, mek­ko­ra terü­le­tet érde­mes fenn­tar­ta­nia? Milyen beru­há­zá­so­kat vál­lal­jon?

A jövő egyik útja való­szí­nű­leg a szer­ző­dé­ses együtt­mű­kö­dé­sek irá­nyá­ba vezet. A ter­me­lő tud­ja, hogy lesz vevő­je. A lótar­tó tud­ja, hogy lesz takar­má­nya. Mind­két fél kiszá­mít­ha­tób­ban tud ter­vez­ni.

Egy-két lóval ma már nehéz lab­dá­ba rúg­ni 

A másik nagy kihí­vás a kis lótar­tók hely­ze­te. Aki­nek egy vagy két lova van, az gyak­ran lát­ha­tat­lan sze­rep­lő a pia­con. Egy nagyobb szé­na­ter­me­lő szá­má­ra néhány bála nem jelent üzle­tet. Ilyen­kor az össze­fo­gás lehet az egyik meg­ol­dás. Több kisebb lótar­tó közö­sen lép­het fel vevő­ként. Együtt szer­ződ­het­nek. Együtt szer­vez­he­tik a szál­lí­tást. Együtt ala­kít­hat­ják ki a meg­vá­sá­rolt szé­na szá­má­ra a meg­fe­le­lő táro­ló­ka­pa­ci­tást. A jövő­ben való­szí­nű­leg sok­kal inkább közös­sé­gek­ben kell majd gon­dol­kod­nunk.

Sokan ilyen­kor alter­na­tív meg­ol­dá­so­kat keres­nek. Lucer­nap­el­let. Szé­nap­el­let. Külön­bö­ző “pót- és/vagy alter­na­tív” takar­má­nyok. Ezek bizo­nyos hely­ze­tek­ben hasz­nos esz­kö­zök lehet­nek, de nem sza­bad azt hin­ni, hogy kivált­ják a jó minő­sé­gű szá­las­ta­kar­mányt. A ló növény­evő állat. Emész­tő­rend­sze­ré­nek műkö­dé­sé­hez hosszú távon meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és minő­sé­gű szá­las­ta­kar­mány­ra van szük­ség. Ha a szé­na drá­ga, a pel­let is drá­ga lesz, hiszen ugyan­ab­ból az alap­anyag­ból készül. Ha pedig kül­föld­ről érke­zik, a szál­lí­tá­si költ­sé­gek tovább növe­lik az árát.

Amit a szé­na helyett adunk, annak is ára lesz  

A másik gya­ko­ri tév­út a szal­ma. Itt nagyon fon­tos különb­sé­get ten­ni a takar­mány­szal­ma és az alom­anyag­ként hasz­nált szal­ma között. Sokan úgy gon­dol­ják, hogy ha a ló meg­eszi maga alól a szal­mát, azzal nincs külö­nö­sebb prob­lé­ma. Pedig az alom­anyag­ként hasz­nált szal­ma nem ugyan­az a kate­gó­ria. A túl­zott fogyasz­tá­sa bél­sár­pan­gás­hoz, ‑reke­dés­hez, azaz kóli­ká­hoz vezet­het, és ilyen­kor a meg­spó­rol­ni kívánt takar­mány árát végül az állat­or­vos­nál fizet­jük meg.

A minő­ség kér­dé­se állat­or­vos­ként külö­nö­sen érzé­keny terü­let szá­mom­ra.

Nem min­den prob­lé­ma lát­szik első pil­lan­tás­ra. A tava­lyi évben pél­dá­ul sok helyen jelen­tős tok­lász került a szé­ná­ba. Ez nem fel­tét­le­nül a ter­me­lő hibá­ja. Van­nak évek, ami­kor a növény­össze­té­tel ked­ve­zőt­le­nül ala­kul, és még gon­dos gaz­dál­ko­dás mel­lett is nagyobb mennyi­sé­gű tok­lász kerül­het a szé­ná­ba.

A tok­lász azon­ban alat­to­mos ellen­fél.

Kezel­tem már olyan lovat, aki­nek a nyelv alat­ti nyál­ve­ze­té­kén keresz­tül a fül­tő alat­ti nyál­mi­rigy­be ván­do­rol­tak a tok­lá­szok és okoz­tak gennyes gyul­la­dást. Lát­tam már olyan lovat, amely nyer­ge­lés köz­ben folya­ma­to­san táto­gott, mert a nyel­ve alatt köteg­ként áll­tak össze a tok­lá­szok, és két­ség­be­eset­ten pró­bált meg­sza­ba­dul­ni tőlük. Olyan ese­tet is lát­tam, ami­kor a bála alján össze­gyűlt törek gya­kor­la­ti­lag egyet­len nagy tok­lász­ku­pac volt. De távo­lí­tot­tam már el tok­lászt ló sze­mé­ből is. Vala­hol min­dig meg­fi­zet­jük az árát annak, ha a minő­ség hát­tér­be szo­rul.

A fele­lős állat­tar­tás a való­ság­ból indul ki 

A leg­fon­to­sabb kér­dés tehát nem az, hogy vissza tudjuk‑e hoz­ni a régi vilá­got. Való­szí­nű­leg nem. A kér­dés az, hogy haj­lan­dó­ak vagyunk‑e fel­ké­szül­ni az újra. Több tar­ta­lék­kal. Több együtt­mű­kö­dés­sel. Több tuda­tos­ság­gal. Jobb minő­sé­gű takar­mánnyal. És néha fáj­dal­mas dön­té­sek­kel. Mert lesz­nek olyan gaz­da­sá­gok, ame­lyek nem tud­nak alkal­maz­kod­ni. Lesz­nek olyan vál­lal­ko­zá­sok, ame­lyek állo­mányt csök­ken­te­nek vagy bezár­nak. Lesz­nek olyan lótar­tók, akik kény­te­le­nek lesz­nek újra­gon­dol­ni a lehe­tő­sé­ge­i­ket. Ezek nehéz mon­da­tok egy lovas állat­or­vos szá­já­ból. De a fele­lős állat­tar­tás min­dig a való­ság­ból indul ki.

A lovak társ­ál­la­tok. Éppen ezért tar­to­zunk nekik azzal, hogy nem vágyak­ra, hanem a meg­vál­to­zott körül­mé­nyek­re épít­jük a jövő­jü­ket. A szé­na­vál­ság nem egy rossz év tör­té­ne­te. Hanem annak a tör­té­ne­te, hogyan tanul meg alkal­maz­kod­ni egy egész közös­ség egy meg­vál­to­zott világ­hoz.

dr. Tor­nyi Kata­lin