A minap megkérdezte tőlem valaki, hol tartom a lovamat. A válaszom egyszerű volt: sehol. Nincs lovam. Bár lófanatikus állatorvosként ez sokak számára furcsán hangozhat, egyre gyakrabban érzem úgy, hogy ez az egyik legfelelősebb döntés, amit valaha hoztam. Nem azért, mert nem szeretem a lovakat. Éppen azért. Nap mint nap látom, mennyi idő, energia, pénz és szervezés szükséges ahhoz, hogy valaki ma Magyarországon felelősen lovat tartson. Dr. Tornyi Katalin állatorvos írása.
A társállatok világnapja alkalmából talán furcsa, hogy nem a lovakkal való kapcsolat szépségéről írok először. Pedig nagyon is erről van szó. Mert amikor valaki állatot tart, felelősséget vállal érte. Nem csak akkor, amikor süt a nap, nem csak akkor, amikor van ideje, pénze és kedve. Hanem akkor is, amikor az időjárás, a gazdasági környezet vagy a körülmények megváltoznak.
Az utóbbi évek egyik legfontosabb változása a széna körül zajlik. A lovas közösségi oldalakon hónapok óta ugyanazok a kérdések térnek vissza: lesz‑e elég széna télre? Mennyivel drágul még? Érdemes‑e most bevásárolni? Ki mennyiért vett bálát? Ki tud megbízható termelőt ajánlani? A háttérben pedig egyre feszültebb viták zajlanak.
Az elmúlt néhány évben egy olyan probléma kezdett kibontakozni, amelyről egyre többet beszél a lovas társadalom: nincs elég széna. Pontosabban: kevesebb és sokkal drágább, mint korábban volt.
Egyesek szerint a termelők emelik indokolatlanul az árakat. Mások a felvásárlókat hibáztatják.
Megjelent a „szénanepperek” kifejezés is. Ezt olyan kereskedőkre használják, akik nagy mennyiségben felvásárolják a szénát, majd magasabb áron értékesítik tovább. A probléma azonban sokkal mélyebben gyökerezik annál, mint hogy találunk‑e valakit, akire rá lehet mutatni. A helyzet ennél jóval összetettebb. És sajnos jóval kellemetlenebb is.
Nem a szénakereskedővel kezdődött
A probléma gyökere nem a szénatárolókban van. A földeken kezdődik. Magyarország jelentős részén évek óta aszályosabb időszakok követik egymást. Idén tavasszal sok helyen a csapadék mennyisége messze elmaradt az optimálistól.
Az első kaszálások csúsztak. A növényállomány lassabban fejlődött.
Az egységnyi területről betakarítható mennyiség pedig sok helyen jelentősen csökkent. Kevesebb termett. A kevesebb pedig többe kerül. Ez nem vélemény. Ez közgazdaságtan. Ha ugyanarra a termékre nő a kereslet, miközben a kínálat csökken, az ár emelkedni fog. A szénatermelőnek ugyanúgy meg kell élnie, mint bárki másnak. A gépeit fenn kell tartania. Üzemanyagot kell vennie. A gépparkot pedig szervizelni kell. Munkabért fizet. Amikor elad egy bálát, abból finanszírozza a következő szezont.
Sokan ilyenkor azt mondják, hogy legalább a gazdasági haszonállatokat tartók könnyebb helyzetben vannak. Ők majd eladják az állatállomány egy részét, csökkentik a létszámot, és megoldódik a problémájuk. Valójában ez sem ilyen egyszerű. Egy állattartó telep felszámolása nem egy excel-tábla egy sorának törlése.
Sok esetben emberek megélhetéséről, családok jövőjéről, évtizedek munkájáról van szó.
Egy állomány csökkentése vagy felszámolása fájdalmas gazdasági döntés, amelynek következményeit éveken át viselik azok, akik meghozzák.
A lovas társadalom helyzete ugyanakkor különleges. A lovak döntő többsége ma Magyarországon nem gazdasági haszonállat. Nem tejtermelésre, nem húselőállításra tartjuk őket. A legtöbb ló társállat, sporttárs vagy hobbiállat. Érzelmileg nagyon sokat jelentenek a gazdáiknak, lovasaiknak. Gazdasági értelemben viszont nem ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint azok az állatok, amelyek közvetlenül részt vesznek az élelmiszer-termelésben.
A gazdasági haszonállat és a hobbiló nem ugyanaz a világ
Itt érkezünk el egy kellemetlen felismeréshez. A lovasok jelentős része társállatként tekint a lovára. Családtagként. Társként. Hobbiállatként. A széna viszont mezőgazdasági termék. A piac nem érzelmek alapján működik. Az eladó nem tudja, hogy a bála egy tejtermelő telepre kerül‑e vagy egy szeretett hobbiló elé. A piac azt látja, hogy van‑e belőle elég. Ha nincs, mennyit hajlandó fizetni érte a vevő. Állatorvosként nehéz ezt kimondani, de fontos a realitások talaján maradni. Ha valamilyen állami támogatásról kell dönteni, akkor várhatóan nem a hobbilovak takarmányellátása lesz az elsődleges szempont.
Nem a hobbilovak szénáját fogják előre venni.
A tej. A hús. Az export. Az élelmiszerellátás. Gazdaságilag egészen más súlycsoport. Lehet ezen felháborodni. De ettől még így működik.
A szénahiány nem decemberben kezdődik
Sok lótartó arra panaszkodik, télen milyen magas áron jutott csak szénához. Talán érdemes lenne kicsit komplexebben, rendszer szinten gondolkodni. A szénát nem decemberben készítik. Télen nem lehet kaszálni, nem lehet szénát készíteni. A széna nem egy gyári termék, van egy szezonja. Aki lovat tart, annak egyre inkább úgy kell gondolkodnia, mint bármely más állattartónak.
Előre kell terveznie, készleteznie kell, és számolnia kell azzal, hogy egy rossz év után akár a következő szezonban is nehézségek jelentkezhetnek.
A jövőben valószínűleg egyre inkább az lesz a felelős gondolkodás, ha nem egy télre, hanem legalább egy év plusz 2–3 hónap biztonsági tartalékra tervezünk. Ez drága. Tárolni kell. Meg kell szervezni. És az időjárás nem kérdezi meg, hogy ez kényelmes‑e számunkra.
A minőség kérdése legalább akkora probléma, mint a mennyiség
A szénáról hajlamosak vagyunk bálákban beszélni. Pedig a mennyiség mellett legalább ennyire fontos lenne a minőség. A mezőgazdasági szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy jó szénát előállítani komoly technológiai feladat. Dr. Halász András agrármérnök szerint ma már egyre inkább elvárás lenne, hogy a széna ne csak szépnek tűnjön, hanem ismert beltartalmi értékekkel rendelkezzen.

A jó széna mögött tudatos gyepgazdálkodás áll. Nem elég lekaszálni, ami kinőtt. Gondoskodni kell a talaj állapotáról, a tápanyag-utánpótlásról, a megfelelő növényösszetételről és a szakszerű betakarításról.
Egy tiszta, por- és penészmentes, megfelelő fehérje- és rosttartalmú széna mögött komoly szakmai munka áll.
Hasonló következtetésre jutottak a Sersia Kft. gyepgazdálkodási szakemberei is. A szárazabb évekhez való alkalmazkodás kulcsa a talaj vízmegtartó képességének javítása, az erősebb gyökérzet kialakítása, a megfelelő tápanyagellátás és a szárazságtűrő növényfajok tudatos használata. Magyarul: a jövő szénája nem ugyanúgy fog megszületni, mint húsz évvel ezelőtt.
A lovas társadalom jelenleg elsősorban az árakról beszél.
Pedig valójában egy sokkal nagyobb változás közepén állunk. Nem egyszerűen arról van szó, hogy drágább lett a széna. Hanem arról, hogy az a rendszer, amelyben eddig működtünk, egyre kevésbé működik.




