• Kérdezz! Felelünk!

Kávé, kreativitás, közösség és rozmaringos kávé whiskyvel – ilyen volt a Caffè Vergnano idei Barista Bajnoksága

Meghívtak bennünket a Caffè Vergnano idei Barista Bajnokságára ahonnét egy isteni whiskeys kávés koktéllal távoztunk! Mutatjuk a bajnokság eredményeit és a receptet!
caffé vergiano

Van valami egészen különleges abban, amikor emberek a kávé köré gyűlnek. Nem csak a koffeinről van szó -bár valljuk be, az sem elhanyagolható-, hanem arról az energiáról, amit a közös szenvedély ad. Szeptember 10-én a budapesti Highland Golf Clubban pontosan ez történt: a második Caffè Vergnano Barista Bajnokságon öt fiatal tehetség mutatta meg, mit tud – és azt is, hogy a kávé mennyivel több a reggeli ébresztőnél. Pagonyi Adrienn kolléganőnk élménybeszámolója következik az eseményről.

A Coca-Cola HBC Magyarország kávészakértője, Gávris Iván mentorálásával hetekig készültek a résztvevők. Hat hétnyi latte art, eszpresszó-kísérlet és koktélötletelés után végre színpadra léphettek, ahol ugyanazzal a kávéval, ugyanazon a gépen, ugyanazzal a vízzel kellett megmutatniuk, ki mit hoz ki a csészéből. Ez már önmagában is kihívás, de itt jött a csavar:

a kávé készítésnél nemcsak a technikai precizitás, hanem a kreativitás is számított.

Hirdetés

Délelőtt a klasszikus vonalon mozogtak -eszpresszók és tejes italok kerültek a zsűri elé. Aztán jött a feketeleves (szó szerint): a vakteszt, ahol bekötött szemmel kellett megkülönböztetniük a helyesen, alul- vagy túlextraktált kávét. A végére pedig jöhetett a kreativitás: a saját, egyedi kávéalapú koktél. Nem csoda, hogy a zsűri asztalán rozmaringos almás-whiskey csoda és málnás-rózsás vodkás különlegesség is landolt.

A zsűri közben minden rezdülést figyelt: gépkezelést, szervírozást, ízeket és persze a történeteket is, amelyeket a versenyzők a kávé mögé tettek. A szigorú, de lelkes bírák közt ott volt a zsűrielnök, Nagy-Bertók Anita és a Coca-Cola HBC Magyarország kávénagykövetei. A dobogó végül így alakult:

  • Novák Tekla (Rampart Gasztronómia) – a verseny nyertese, aki most Olaszország felé veszi az irányt.
  • Csörgő Dóra (Caffè Vergnano 1882 kávézólánc).
  • Nyári Tamás (Tribe Budapest Airport Hotel).

Tekla lelkesedése és energiája már a színpadon is átjött, de a szavaiból is sütött:

Ezen a megmérettetésen nemcsak rengeteg tapasztalatot szereztem, hanem egy támogató, családias közösség része is lehettem, ami hatalmas erőt jelentett. Most már előre tekintek: irány az olaszországi világbajnokság, amire szeretném még tovább csiszolni a tudásomat. Lehet, hogy egy teljesen új kávéalapú koktéllal is előállok! Bízom benne, hogy Chieriben is a legjobbat hozom ki magamból, hiszen célként a dobogós helyezést tűztem ki magam elé: ez motivál most a leginkább.

Ha már koktélok: Tekla nyertes receptjét itt meg is mutatjuk: mert miért ne lehetne otthon is kísérletezni?

Caffè Vergnano: Almás-rozmaringos kávékoktél recept

Ha kedvet kaptál hozzá, hogy te is elkészítsd a nyertes kávé-koktélt, akkor az a jó hírünk van, hogy csak pár hozzávalósra van szükséged: 2 cl almás Jack Daniel’s Tennessee Apple whisky, 3 cl espresso, 1 cl vanília szirup, 1 ág rozmaring.

Ha minden megvan, akkor akár minden reggeled kezdheted egy tökéletes Caffè Vergnano koktéllal. A pohárba elsőként a vanília szirupot töltjük, hogy szép réteges legyen majd a végeredmény. Belehelyezzük a rozmaringágat, és amíg az espresso lefolyik, felmelegítjük a whiskyt. Ezután egy kiskanál segítségével óvatosan ráöntjük a vanília szirupra, fogyasztás előtt pedig felkeverjük, hogy

az ízek harmonikusan összeérjenek, és a vanília édessége, a whisky fűszeres melege és az espresso intenzitása tökéletes egyensúlyt alkosson.

Hirdetés

Kávé, kreativitás, közösség és most egy magyar barista, aki Olaszországban is bizonyíthat. Nekem ebből egy dolog biztos: legközelebb, amikor a reggeli kávémba kortyolok, lehet, hogy egy rozmaringág után nyúlok…

Pagonyi Adrienn

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés

Kövess minket és gyere velünk!

Orbán Viktor rajza szerzői jogvédelem alatt állt, de kommentben engedélyezte a felhasználást. Egy gyártó cég az ebből befolyt összeget az Amnesty International Magyarországnak ajánlotta fel.
Egyáltalán hiányzik? Sokan nem tudják, miről szól az ünnep és mit kell ilyenkor csinálni, pedig alap dolog lenne, hogy hálásak vagyunk azét, amink van.
Andrásfi Tibor nagykövetként támogatja az Egy Lépéssel Több Alapítványt.
Egyszerűnek tűnhet az Otthon Start hiteligénylés, azonban könnyen előfordulhatnak meglepetések, ha csak egy banknál indítjuk el a hitelkérelmet.
Hirdetés
Amikor a propaganda már nem csak idegesít, hanem fáj is: olvasónk elmeséli, miért döntött úgy, hogy a mentális egészsége érdekében letiltja a propagandát.
Felejtsd el a nehéz fényképezőgépet! Indulj túrázni, és készíts lélegzetelállító képeket a mobiloddal.
Sokan csak nyáron használják a klímát és megfeledkeznek a téli karbantartásról. Azonban egy klímafelkészítése a télre némi szakértelmet igényelhet.
Tartósan beteg gyermekeket segítő alapítványt támogat a Mentőszolgálat szóvivője.
Nagyon úgy néz ki, hogy elhárult a vihar a Sziget Fesztivál körül és így biztonságban szervezhetik meg a 2026-os fesztivált. Mutatjuk a részleteket!
A Segítek egy családot közössége szeptember 17-én ünnepli ötödik születésnapját Budapesten, egy különleges jótékonysági koncerttel. Az esten meglepetés koncert, művészeti aukció és közös ünneplés várja a segítő szívű vendégeket.