Új idő­sza­ki kiál­lí­tás­sal, ápri­lis 17-én a Feren­czy Múze­u­mi Cent­rum gyűj­te­mé­nyé­be idén beke­rült három Vaj­da Lajos-művel nyit­ja újra kapu­it a szent­end­rei Vaj­da Múze­um – tájé­koz­tat­ta a Feren­czy Múze­u­mi Cent­rum szer­dán az MTI‑t.

A Tor­nyok, arcok, masz­kok című, janu­ár 4‑ig meg­te­kint­he­tő kiál­lí­tá­son Vaj­da Lajos rövid­re sza­bott élet­mű­vé­vel ismer­ked­het meg a láto­ga­tó, a korai stú­di­u­mok­tól, a transz­pa­rens raj­zo­kon át egé­szen az élet­mű lezá­rá­sát jelen­tő nagy szén­raj­zo­kig – emel­ték ki a köz­le­mény­ben.

Vaj­da Lajos — Szent­end­re iko­ni­kus alak­ja

Vaj­da Lajos (1908–1941) a 20. szá­za­di magyar művé­szet egyik leg­na­gyobb tehet­sé­gű, kiemel­ke­dő alak­ja. Művé­sze­te a konst­ruk­ti­viz­mus­tól a szür­re­a­liz­mu­son át ívelt a tel­je­sen egyé­ni hang­vé­te­lű transz­pa­rens raj­zo­kig, majd rövid éle­te vége felé sajá­to­san abszt­rakt műve­ken bon­ta­ko­zott ki a fia­ta­lon elhunyt művész saját tra­gé­di­á­ja és az egész tör­té­nel­mi kor­szak drá­má­ja. A Feren­czy Múze­u­mi Cent­rum 110 műtárgy­ból álló Vaj­da Lajos-gyűj­te­mé­nye tel­jes képed ad az alig 15 év alatt kibon­ta­ko­zó élet­mű ala­ku­lá­sá­ról.

Neve össze­forrt Szent­end­ré­vel; raj­za­in izgal­mas kaval­kád­ban fonód­nak össze a város épí­té­sze­ti motí­vu­mai és a művész sze­mé­lyes éle­té­nek stá­ci­ói. A Duná­ra szép kilá­tást nyúj­tó, a múlt szá­zad ele­je táján épült, veran­dás pol­gá­ri lakó­ház­ban 1986. decem­ber 22-én meg­nyílt múze­um az Art Cap­ital kép­ző­mű­vé­sze­ti fesz­ti­vál ide­jén idő­sza­ki kiál­lí­tá­sok­nak ad ott­hont, az állan­dó gyűj­te­mény a múze­um tel­jes­kö­rű fel­újí­tá­sa után kerül vissza a múze­um­ba.

A művész a 20. szá­za­di magyar­or­szá­gi művé­szet kiemel­ke­dő alak­ja, aki­nek párat­lan és egye­di képi vilá­ga elvá­laszt­ha­tat­lan Szent­end­re váro­sá­tól.

A XX. szá­za­di magyar fes­té­szet leg­fon­to­sabb meg­újí­tó­ja, a magyar avant­gárd törek­vé­sek egyik leg­je­len­tő­sebb művé­sze. Ket­ten, hason­ló indít­ta­tás­ból, a népi- és val­lá­si szim­bó­lu­mok, a szent­end­rei épí­té­szet és a szür­re­a­liz­mus vilá­gá­ból merít­ve – Bar­tók zené­jé­hez hason­ló­an – új fes­tői for­ma­nyel­vet dol­goz­tak ki, melyet „konst­ruk­tív-szür­re­a­lis­ta sema­ti­ká­nak” nevez­tek. Csók Ist­ván és Vas­zary János tanít­vá­nya­ként hamar össze­üt­kö­zés­be került a kora­be­li művé­szet­ok­ta­tás­sal, majd rövid ide­ig Kas­sák Mun­ka-köré­ben foly­tat­ta tanul­má­nya­it, ezt köve­tő­en pedig részt vett az Új Prog­resszív Művé­szek művész­cso­port meg­ala­pí­tá­sá­ban (1930). Az Euró­pai Isko­la rövid fenn­ál­lá­sá­nak ide­jén, 1947-ben készí­ti Böl­cső III. c. fest­mé­nyét, melyen mono­króm, mély­zöld hét­tér előtt, per­cí­zen kivi­te­le­zett, éle­sen elha­tá­rolt, vég­le­te­kig egy­sze­rű­sí­tett zenei és népi motí­vu­mok­ból épí­ti meg a pil­la­nat­nyi egyen­súlyt érzé­kel­te­tő, tömör, konst­ruk­tív kom­po­zí­ci­ót.

A modern magyar fes­té­szet mind­má­ig egyik leg­na­gyobb hatá­sú alko­tó­ja. Tra­gi­ku­san rövid éle­tét és művé­sze­tét az I. világ­há­bo­rú ide­jén a csa­lád­já­val Szer­bi­á­ban töl­tött évek, az Orszá­gos Magyar Izra­e­li­ta Kul­tu­rá­lis Egye­sü­let (OMIKE) rajz­is­ko­lá­ja, majd 1927–29 között, szin­te pár­hu­za­mo­san Kas­sák Lajos Mun­ka-köré­vel, a buda­pes­ti Kép­ző­mű­vé­sze­ti Főis­ko­la, az 1930–34 közöt­ti pári­zsi tar­tóz­ko­dás, s végül Szent­end­re hatá­roz­ta meg.

1935-ben Kor­niss Dezső hívá­sá­ra tért ide vissza dol­goz­ni. A szent­end­rei város­kép lát­vány­ele­mei és a szerb temp­lo­mok iko­nosz­tá­zai egy­aránt hatot­tak rá. Kor­niss és Vaj­da művé­szi néze­tei igen közel áll­tak egy­más­hoz. Bar­tók és Kodály mun­kás­sá­gát pél­da­ként tekint­ve szü­le­tett meg az úgy­ne­ve­zett „szent­end­rei prog­ram”, mely­nek lénye­ge a szin­té­zis­te­rem­tés a múlt és jelen kul­tú­rá­ja, a kele­ti és nyu­ga­ti gon­dol­ko­dás között. A város­ban és kör­nyé­kén vég­zett motí­vum­gyűj­tő kör­út­ja­i­kon a népi kul­tú­rák­ban még töre­dé­ke­i­ben élő ősi világ­ké­pet kutat­ták. Vaj­da utol­só művei, a főleg olcsó cso­ma­go­ló­pa­pír­ra készült szén- és tus­raj­zok félel­me­tes vízi­ók.

1940-ben mun­ka­szol­gá­lat­ra hív­ták be, de elő­re­ha­la­dott tüdő­ba­ja miatt fel­men­tet­ték. Egy évvel később ez a beteg­ség okoz­ta halá­lát.

Rend­kí­vül  fon­tos szel­le­mi örök­sé­gét halá­la után bará­tai és pálya­tár­sai vit­ték és fej­lesz­tet­ték tovább. A saját útját járó Czó­bel Béla  és Bar­csay Jenő mel­lett ők is ala­pí­tó tag­jai let­tek az 1945-ben meg­ala­kult, majd a magyar­or­szá­gi sztá­li­niz­mus ura­lom­ra jutá­sá­nak évé­ben, 1948-ban „önként” fel­osz­lott Euró­pai Isko­la elne­ve­zé­sű cso­por­to­su­lás­nak,  amely a kor kép­ző­mű­vé­sze­té­nek leg­ak­tu­á­li­sabb prob­lé­má­i­val azo­no­su­ló művé­szek­ből szer­ve­ző­dött. Nem dokt­ri­ner, sti­lá­ris elvek­kel való azo­no­su­lás jel­le­mez­te a cso­por­tot, hanem Bálint End­rét  idéz­ve „egy olyan bel­ső sza­bad­ság­ra való haj­lan­dó­ság, ami kire­kesz­ti a fes­té­szet­től ide­gen tar­tal­ma­kat.”

Váte­szi érzé­keny­ség és intel­lek­tu­a­li­tás

Úgy fogal­maz­tak, hogy Vaj­da Lajos olyan váte­szi érzé­keny­ség­gel és magas szin­tű intel­lek­tu­á­lis néző­pont­ból rezo­nált saját, ambi­va­lens korá­nak jelen­sé­ge­i­re, amely­nek aktu­a­li­tá­sa sem­mit sem vesz­tett ere­jé­ből és hite­les­sé­gé­ből az elmúlt évti­ze­dek során.

2025 ele­jén a Feren­czy Múze­u­mi Cent­rum kép­ző­mű­vé­sze­ti gyűj­te­mé­nye ado­má­nyo­zás révén a művész három raj­zá­val gya­ra­po­dott, ame­lyek az alko­tó korai idő­sza­ká­ban, 1924 és 1928 között, a Vaj­da csa­lád Szent­end­ré­re köl­tö­zé­sé­től a főis­ko­lás idő­sza­kig készül­tek.

A kiál­lí­tás mel­lék­szá­la­ként bemu­tat­ják a múze­um tör­té­ne­tét, a nem­ré­gi­ben újra fel­fe­de­zett Hal­us­kai tanyát, a művész­vi­lág egy­ko­ri kul­tusz­he­lyét, és újra vetí­tik a 2018-ban bemu­ta­tott Vilá­gok között című vide­ó­ins­tal­lá­ci­ót is, amely Hor­váth Dáni­el és Ger­hes Gábor mun­ká­ja. Kitér­tek arra is, hogy a gyűj­te­mény kor­tár­sak írá­sa­i­val és szö­ve­ge­i­vel idé­zi meg a művész alak­ját, sze­mé­lyi­sé­gét és hit­val­lá­sát.

A tár­lat kurá­to­ra, Sza­bó Noé­mi művé­szet­tör­té­nész ápri­lis 17-én, csü­tör­tö­kön 17 órá­tól nyi­tó tár­lat­ve­ze­tés­sel vár­ja az érdek­lő­dő­ket. A prog­ram­ra a regisztracio@muzeumicentrum.hu e–mail címen lehet jelent­kez­ni.

_{For­rás: MTI, itt}