Ahogy becsöngetnek az új tanévre, a családoknál nem csak a tanszereket kell újra előkészíteni, hanem a mindennapi szokásokat, is vissza kell rázni a nyári lazulás után. Az egyik legfontosabb ilyen, a fogmosási rutin. A rendszeres és helyes fogmosás, ami nemcsak a szép mosoly miatt lényeges, hanem a gyerekek általános egészsége szempontjából is. A nyári szünet sokaknál könnyedebb napirendet hoz, így könnyen előfordul, hogy a fogmosás háttérbe szorul.
Az iskolakezdés tökéletes alkalom arra, hogy visszaépítsük a tudatos szájápolást.
A szakértők szerint a fogmosási szokásokat legjobb minél korábban kialakítani, hiszen amit a gyerekek megtanulnak, azt felnőttkorukban is hordozzák. Nemcsak a kézügyesség és a rendszeresség számít, hanem a szülők példamutatása is. Ha anya és apa is természetesen mos fogat reggel és este, akkor a gyerekek számára is egyértelművé válik, hogy ez a nap szerves része.
A tudatos szájápolás ráadásul messze túlmutat az esztétikán. Egy egészséges szájüreg hozzájárul a szervezet általános immunvédelméhez, és számos későbbi problémát is megelőzhet, a fogszuvasodástól kezdve a szív- és érrendszeri betegségekig. Vagyis amikor a szülők odafigyelnek a napi kétszeri alapos fogmosásra, valójában a gyerek hosszú távú egészségébe fektetnek.
Ferenczi Eszter dentálhigiénikus szerint a különböző életkorokban más és más módszerek működnek jól. Az ovisoknál a játékosság a kulcs, az alsósoknál a rendszeresség és a pozitív visszajelzés, a felsősöknél és kamaszoknál pedig a technológia bevonása adhat lendületet. Az egyetemistáknál és fiatal felnőtteknél pedig már inkább az önállóság és az életmódhoz igazodó, hordozható eszközök segítenek fenntartani a rutint.
A nyári időszakban lazulnak a keretek, és gyakran a fogorvosi ellenőrzések is háttérbe szorulnak. A szakmában ilyenkor uborkaszezonról beszélünk, hiszen sokan nyaralnak, pihennek, kevesebb a beavatkozás. Ősszel viszont visszatér a rendszer az életünkbe, ilyenkor érdemes újra beépíteni a napi rutinba a fogmosást, és beiktatni egy kontrollvizsgálatot is. Sokkal jobb ilyenkor időt szánni rá, mint később fájdalom miatt kiesni a munkából vagy az iskolából.
– mondja Ferenczi Eszter. Az iskolakezdés tehát remek lehetőség arra, hogy a családok újra átgondolják: mikor, hogyan, és mivel mossanak fogat a gyerekek. Ha sikerül a napi rutin részeként természetessé tenni, akkor nem lesz harc vagy nyűg, hanem egy olyan szokás, ami a gyerekek egészségét védi egész életükön át.
Fogmosási rutin ovis korban: játékosan, közösen, példát mutatva
A kisgyerekek számára a fogmosás akkor válik élvezetes tevékenységgé, ha közösen, játékosan történik. Egy dal, mese, homokóra vagy applikáció segíthet fenntartani a figyelmüket. A szülők jelenléte elengedhetetlen: a kicsik így tanulják el a helyes mozdulatokat, és azt is, hogy a fogmosás a nap természetes része. Fontos tudni, hogy 6-7 éves korig a gyerekek finommotorikája még nem elég fejlett a tökéletes tisztításhoz, ezért a szülői segítség kötelező. A kis fejű, puha sörtéjű fogkefe és az életkornak megfelelő fluoridtartalmú fogkrém használata alapvető.
Alsósoknál: rendszeresség és pozitív visszajelzés
Az alsós gyerekek gyakran próbálkoznak önálló fogmosással, de a reggeli kapkodás vagy az esti fáradtság miatt hajlamosak félvállról venni a dolgot. Ilyenkor a szülői következetesség, a közös rutin és a motiváló visszajelzések segíthetnek. A digitális eszközök, például az okos fogkefék applikációi, játékos formában mutatják meg a gyereknek, mely területek maradtak ki, így fejlesztve a technikát. A vizuális visszajelzés sokszor többet ér, mint egy szülői figyelmeztetés.
Felsősöknél: a technológia motiváló ereje
A 10–14 éves korosztály gyakran lázad a szülői szabályok ellen, de a technológiai eszközök izgalmas kihívásként jelenhetnek meg számukra. Egy applikációban követhető pontszám, grafikon vagy visszajelzés sokkal inkább ösztönző lehet, mint egy szóbeli figyelmeztetés. A fogszabályzós gyerekeknél különösen fontos a kiegészítő eszközök – egycsomós kefe, fogselyem, szájzuhany – használata, hiszen ezekkel elkerülhetők a nehezen tisztítható területeken kialakuló problémák.
Egyetemisták és fiatal felnőttek: a hordozható megoldások előnyei
Az egyetemre kerülve sok fiatal napirendje felborul: rendszertelen étkezések, rohanás, késő esti tanulás. Ilyenkor a szájápolás is háttérbe szorulhat. Számukra a hordozható szónikus fogkefék vagy vízflosserek jelenthetnek megoldást, hiszen egyszerűen magukkal vihetik a kollégiumba, utazásra vagy akár a könyvtárba is. Az önálló motiváció és a tudatos eszközválasztás segít fenntartani a szájápolási rutint még a legzsúfoltabb időszakban is.
Egyszóval mindenkinek segít a fogmosási rutin felállítása
Az őszi iskolakezdés ideális alkalom arra, hogy a családok újra tudatosítsák a fogmosás fontosságát. Az életkornak megfelelő módszerek és eszközök bevezetésével a gyerekek játékosan, motiváltan és önállóan tanulhatják meg a helyes szájápolást.
Ez nemcsak a szép mosoly záloga, hanem a teljes szervezet egészségére is hatással van.
Vagyis a fogmosás tényleg a legjobb befektetés, amit szülő és gyerek együtt megtehet. Ugye mindenki emlékszik rá, hogy annak idején azt mondták az iskolában, ha megesszük az almát nem kell ebéd után fogat mosnunk. Ugye azt is mindenki tudja, hogy ez nem egészen van így, hiszen a vegánoknak is ugyanúgy ápolniuk kell a fogaikat, mint húsevő társaiknak.