Közel 26 éve vetí­tet­te az M1 a Szom­szé­dok tele­re­gény utol­só epi­zód­ját, de még ma sem kell bemu­tat­ni sen­ki­nek a soro­za­tot. Az iko­ni­kus epi­zó­dok­nak ma is nagy sike­re van a fia­ta­lok köré­ben, hiszen egy-egy jele­net akár manap­ság is ját­szód­hat­na, hiszen a rend­szer­vál­tás kiki­ál­tá­sát köve­tő­en negy­ven évvel is van­nak még, vagy éppen újra kiala­kul­tak a bera­gadt poli­ti­kai min­tá­ink. Mar­czin­ka Mátyás gyűj­töt­te most össze azo­kat az idé­ze­te­ket, melyek ma is helyt­ál­ló­ak lehet­nek.

Ha eset­leg burok­ban éltél vol­na eddig akkor itt egy kis összeg­zés a Szom­szé­dok­ról

A soro­zat még akko­ri­ban indult, ami­kor csak kevés ház­tar­tás­ban volt tele­fon és tele­ví­zió, így akkor még nagy szó volt egy napi soro­zat indí­tá­sa. Abban az idő­ben, 1987 és 1999 között min­den­ki a Szom­szé­dok tör­té­né­se­i­ről beszélt, és nem volt olyan aki ne tud­ta vol­na, hogy mi tör­tént a Kul­ka János által ala­kí­tott Mágen­heim nagy fehér dok­tor csa­lád­já­val, vagy éppen a házu­kat egy autó­pá­lya­épí­tés miatt elad­ni kény­sze­rü­lő ked­ves öreg nyug­dí­jas házas­pár­ral Len­ke néni­vel és Taki bácsi­val. A soro­zat a hét­köz­na­pi embe­rek éle­tét mutat­ta be egy buda­pes­ti panel­ház lakó­i­nak szem­szö­gé­ből, és azon­nal elnyer­te a nézők szí­vét. A tör­té­net szá­lai között barát­sá­gok, sze­rel­mek, csa­lá­di prob­lé­mák és tit­kok keve­red­tek, miköz­ben a soro­zat hűen tük­röz­te a magyar tár­sa­da­lom vál­to­zá­sa­it.

A soro­zat végig­kí­sér­te a rend­szer­vál­tás vagy éppen rend­szer nem vál­tás tör­té­ne­tét, az akko­ri inf­lá­ci­ót, vala­mint a tár­sa­dal­mi hely­ze­tet.

A Szom­szé­dok epi­zód­ja­i­ban szá­mos iko­ni­kus mon­dat­tal talál­koz­ha­tunk, ame­lyek mind a mai napig hely­ál­ló­ak lehet­nek az utol­só epi­zód vetí­té­sét köve­tő­en 26 évvel. Őszin­tén szól­va nem hit­tem vol­na, hogy vala­ha is végig fogom néz­ni ele­jé­től a végé­ig a soro­za­tot, azon­ban az első pár rész után meg­döb­ben­ve tapasz­tal­tam, hogy min­den rész után egy­re job­ban érde­kelt, hogy mi fog tör­tén­ni a gaz­dag­ré­ti lakó­te­lep Lan­tos utca 8. szám lakó­i­val. Így jó szív­vel aján­lom, hogy leg­alább egy­szer néz­ze végig a soro­za­tot.

Kiván­dor­lás a Szom­szé­dok ide­jén és most

Nem újke­le­tű prob­lé­ma, hogy a kis­te­le­pü­lé­sek lélek­szá­ma egy­re inkább csök­ken és elnép­te­le­ne­dik, köz­ben pedig sor­ra oszt­ják az álla­mi kitün­te­té­se­ket, és indít­ják a pla­kát­kam­pá­nyo­kat, melyek az én való­sá­gom­mal köszö­nő­vi­szony­ban sin­cse­nek. Talán az ilyen jel­le­gű kom­mu­ni­ká­ció for­mál­ta úgy a magyar tár­sa­dal­mat, hogy már vég­képp közöm­bös lett min­den­ki arra, hogy mi tör­té­nik a másik­kal. Bő 20 évvel ezelőtt éppen erről beszél­ge­tett egy­más­sal Len­ke néni és Taki bácsi is:

Len­ke néni: Ha ide­ge­nek bánt­ják a magyart, akkor min­den­ki nagy haza­fi. De egyik magyar bánt­ja a mási­kat akkor min­den­ki hall­gat és tűri. Gon­dolj csak Gyű­rű­fű­re meg a töb­bi elpusz­tult magyar falu­ra.

Taki bácsi: Azok­ból a fal­vak­ból nem azért men­tek el, mert üldöz­ték őket.

Len­ke néni: Nem, csak tönk­re­men­tek. Mi magya­rok hagy­tuk, hogy tönk­re­men­je­nek. Azo­kat a szép régi fal­va­kat nem kel­lett vol­na meg­óv­ni? Aztán ott van a víz­lép­cső. Azt sem értem, hogy ott mi tör­té­nik.
 
Taki bácsi: Nem vagy egye­dül! Ben­ne van már a világ pén­ze, most­már nem merik leál­lí­ta­ni. Tipi­kus magyar szo­kás: ami­kor már ráment a gatyád akkor vitat­koz­nak, hogy legyen vagy ne legyen. 

Len­ke néni: Negy­ven évig kitün­tet­tünk, most tün­te­tünk meg nép­sza­va­zást tar­tunk.

 _{Szom­szé­dok | 1998. Se02 Ep037}

Azon­ban talán nin­csen még min­den vesz­ve, hiszen újra és újra fel­csil­lan a remény, hogy van még össze­tar­tás a magyar embe­rek­ben. Hiszem, hogy nem lehet az idők vége­ze­té­ig vala­kit csil­lo­gó kam­pá­nyok­kal fél­re­ve­zet­ni.

Sok kép­vi­se­lő már akkor sem vet­te komo­lyan a mun­ká­ját

Szá­mos kép­vi­se­lő van, akik éppen az elvár­ha­tó köte­le­ző mini­mu­mot tel­je­sí­tik a mun­ká­juk­ban azért, hogy meg­kap­ják a bérü­ket. A Szom­szé­dok alap­ján ez nem volt más­hogy akkor és nincs ez más­ként most sem:

Taki bácsi: Sze­gény  kép­vi­se­lők, ami­kor meg­vá­lasz­tot­ták nem sej­tet­ték, hogy mi vár rájuk. Ha néhány évvel hama­rább kez­dett vol­na el működ­ni ilyen lel­ke­sen az iga­zi ország­gyű­lés, akkor most job­ban áll­nánk. 

Len­ke néni: nem hiszek én már sem­mit. 

_{Szom­szé­dok | 1998. Se02 Ep038}

De talán egy­szer eljön egy olyan világ is, ami­kor való­ban az embe­re­kért tör­tén­nek való­di vál­to­zá­sok. Azon­ban a kép­vi­se­lők mun­ká­ja bár­ki szá­má­ra moti­vá­ló lehet manap­ság, hiszen több, mint tíz évig lehet vala­ki EP kép­vi­se­lő anél­kül, hogy helye­sen kife­jez­ze magát angol nyelv­kör­nye­zet­ben.

Az adó­hi­va­tal hoz­zá­ál­lá­sa sem vál­to­zott túl sokat

A soro­zat­ban több alka­lom­mal is sze­re­pet kapott az adó­hi­va­tal, ugyan­is ellen­őr­zé­sek jöt­tek és men­tek. Volt, hogy a min­dig tisz­tes­sé­ges Taki bácsit vet­ték gór­cső alá a revi­zo­rok, és oly­kor a Gábor Juli szép­ség­sza­lont. Az egyik epi­zód végén Gábor Gábor elgon­dol­koz­ta­tó kér­dés­sel búcsú­zott, ami­re talán sokan ma is kíván­csi­ak len­nénk:

Gábor Gábor: Most­már csak arra len­nék kíván­csi, hogy mennyi adót fizet­nek az adó­el­len­őrök abból a fize­tés­ből, amit a mi adónk­ból kap­nak.

Azon­ban akkor még szó nem volt róla, hogy Magyar­or­szág csa­lá­di adó­pa­ra­di­csom len­ne, Gábor Gábor már akkor tud­ha­tott vala­mit, ugyan­is hoz­zá­fűz­te még, hogy:

Gábor Gábor: Nem isme­rek magam­ra. Tisz­tes adó­fi­ze­tő apa let­tem. Nagy kár értem.

_{Szom­szé­dok | 1998. Se02 Ep038}

Nos, véle­mé­nyem alap­ján nincs ez más­ként ma sem. Az adó­hi­va­tal tovább­ra sem a magyar embe­rek érde­ke­it kép­vi­se­li, hanem az állam egyik első­szá­mú pénz­ter­me­lő gépe­ze­te­ként vég­zi a mun­ká­ját. Bonyo­lult űrla­pok­kal, barát­ság­ta­lan ügy­fél­szol­gá­lat­tal és ÁNYK keret­prog­ram­mal, ami már a 2000-es évek ele­jén is elavult­nak szá­mí­tott vol­na.

A peda­gó­gu­sok hely­ze­te is vál­to­zat­lan

Több jele­net­ben is bemu­tat­ja Ivan­csics Ilo­na, aki Vágá­si­né Jut­kát ének-zene tanár­nőt ala­kí­tot­ta a soro­zat­ban, hogy milyen túl­ter­helt egy peda­gó­gus. Min­dig koráb­ban járt dol­goz­ni, szá­mos taní­tás utá­ni prog­ra­mot szer­ve­zett, vala­mint nyá­ron tábo­ro­kat és egyéb prog­ra­mo­kat szer­ve­zett.

Vágá­si Feri: Hány óra van? 

Vágá­si­né: Három­ne­gyed hat. Aludj nyu­god­tan tovább.

Vágá­si Feri: Mió­ta jársz te hat­ra? Eddig nyolc­kor kez­dő­dött a taní­tás. 

Vágá­si­né: Ebéd­ügye­let hat­tól. Ha a szü­lő le akar­ja mon­da­ni a gye­rek hol­na­pi ebéd­jét, akkor hat és tíz között oda­te­le­fo­nál, mi azt fel­ír­juk, aztán tíz után átszó­lunk a vál­la­lat­nak, hogy csak ennyi ebéd kell, aztán a szü­lő vala­mi­lyen úton-módon vissza­kap­ja a pén­zét, így a tanács meg­spó­rol­ja a hoz­zá­já­ru­lást. Egy­sze­rű, nem?

Vágá­si Feri: Egye­te­met és főis­ko­lát vég­zett taná­rok pihe­nés helyett ebéd­le­mon­dás­sal és pénz­vissza­fi­ze­tés­sel fog­lal­koz­nak. Egy­re jobb.

_{Szom­szé­dok | 1998. Se02 Ep038}

Talán ma már nem ebéd­le­mon­dás­sal nem kell baj­lód­ni­uk a peda­gó­gu­sok­nak, de helyet­te szá­mos más fel­adat érke­zett hoz­zá­juk, amit napi szin­ten meg kell csi­nál­ni­uk.

Üveg vissza­vál­tá­si rend­szer és orosz magyar barát­ság

Ebben talán annyi vál­to­zás van, hogy már nem Len­ke néni veszi vissza az üve­ge­ket, hanem egy gép, ame­lyik hol műkö­dik, hol nem. Ez a bolt hátul­já­ban ját­szó­dó jele­net töké­le­te­sen bemu­tat­ta az embe­rek men­ta­li­tá­sát. Volt egy rend­szer, ami már akkor sem műkö­dött jól, min­den­ki hábor­gott miat­ta azon­ban hosszú éve­kig sem­mi­lyen vál­to­zás nem tör­tént:

Len­ke néni: Más üve­ge nincs, ked­ves uram?

Vásár­ló: Nincs! Tizen­nyolc darab pezs­gős. Szov­jet. 

Len­ke néni: Eze­ket saj­nos nem tudom vissza ven­ni. 

Vásár­ló: Már hogy­ne tud­ná?! Itt vet­tem mind a tizen­nyol­cat. Köte­les vagyok vissza­vál­ta­ni, erre ren­del­ke­zés van. Maguk min­dent lespó­rol­nák a vevő­ről.

Len­ke néni: Higgye el ked­ves uram, nekem nem érde­kem, hogy bosszant­sam. De kül­föl­di üve­ge­ket nem vehe­tünk vissza.

Vásár­ló: Ez Szov­jet pezs­gős­üveg! Nem óhaj­tom elma­gya­ráz­ni önnek, hogy az egy bará­ti állam. Nagyon súlyos hiba len­ne, ha ezt nem vál­ta­nák vissza. És az a halom pezs­gős üveg?! Azt pél­dá­ul hogy vál­tot­ta vissza? 

Len­ke néni: Azok magyar gyárt­má­nyú pezs­gős­üve­gek. Azo­kat ter­mé­sze­te­sen köte­les­sé­günk vissza­ven­ni, de eze­ket saj­nos nem. Ha visz­kis vagy fran­cia­ko­nya­kos üve­gek len­né­nek, azo­kat sem vált­hat­nám vissza. 

Vásár­ló: Szó­val a magyar pezs­gő jobb, mint a szov­jet pezs­gő. Úgy lát­szik itt is a tura­niz­mus meg a raci­o­na­li­tás domi­nál. Mi a fenét csi­nál­jak ezzel a sok üveg­gel?! 

Vásárló2: Vagy indul­jon el vele moszk­vá­ba és vált­sa be ott vagy dob­ja ki. De ne tart­sa fel a sort! 

Vásár­ló: Nem kér­tem a véle­mé­nyét. Vegye tudo­má­sul, hogy fel fogom jelen­te­ni! Ezt nem ússza meg szá­ra­zon! 

_{Szom­szé­dok | 1998. Se02 Ep???}

Most vissza­ve­zet­tek egy kísér­te­ti­e­sen hason­lí­tó rend­szert, ahol a vissza­vál­tó sok eset­ben már csak egy gép­pel tud vesze­ked­ni, ahe­lyett, hogy meg­szűn­tet­ték vol­na a műanyag fla­ko­nok for­gal­ma­zá­sát és más kör­nye­zet­ba­rát alter­na­tí­vát helyez­tek vol­na for­ga­lom­ba.

A válasz­tá­sok akkor is egy­más szi­dá­sá­ból áll­tak

A poli­ti­ka már akkor is egy­más szi­dá­sá­ról, egy­más­nak ugrasz­tás­ról szólt. Hir­det­ték a demok­rá­ci­át és a sza­bad­sá­got, mind­ezt úgy, hogy az embe­rek­nek fogal­muk sem volt róla, hogy mi is az. Nem is cso­da, hogy nem tud­tak vele élni és meg­al­kot­ni egy új rend­szert a régi tagok­kal. Épp erről beszél­ge­tett János és Taki bácsi is:

János: Már­is abból áll a válasz­tás, hogy egy­mást szid­ják. Ilyen az iga­zi demok­rá­cia? 

Taki bácsi: Azt nem tudom, mert olyan­ban még én sem éltem.

_{Szom­szé­dok | 1990. Se04 Ep073}

Mind­eb­ből lát­hat­juk, hogy a múlt és jelen még nagyon össze­ér. Lehet, hogy most fej­let­tebb a tech­ni­ka és nem kell átmen­nünk a szom­széd Mágen­heim csa­lád­hoz tele­fo­nál­ni. A hírek pedig másod­per­cek alatt elér­nek min­ket az inter­net segít­sé­gé­vel. Azon­ban mind­ez a lénye­gen nem vál­toz­tat: ugyan­ott vagyunk, ahol 30 éve. Így a végé­re hagy­nék én is egy kér­dést. Mi vajon tud­juk, hogy milyen az iga­zi demok­rá­cia?

Mar­czin­ka Mátyás

_{Kiemelt kép for­rá­sa: For­te­pan}