Nyel­vész, köl­tő, műfor­dí­tó — és min­de­nek­előtt kivé­te­les ember volt. Nádasdy Ádám azok közé tar­to­zott, akik képe­sek vol­tak úgy beszél­ni a nyelv­ről és az iro­da­lom­ról, hogy a leg­bo­nyo­lul­tabb kér­dé­sek is ért­he­tő­vé, sőt sze­ret­he­tő­vé vál­ja­nak. Már­ci­us 29-én, 79 éves korá­ban hunyt el. Élet­mű­ve azon­ban tovább él köny­ve­i­ben, for­dí­tá­sa­i­ban és abban a szem­lé­let­ben, amely a nyel­vet nem sza­bá­lyok gyűj­te­mé­nyé­nek, hanem élő, közös tapasz­ta­la­tunk­nak tekin­tet­te. Gyen­ge-Rusz Anett emlé­ke­zik meg róla.

A nyelv tol­má­csa

Nádasdy Ádám egy­szer­re volt tudós, művész, és gon­dol­ko­dó ember — egy közü­lünk, még­is külön­le­ge­sebb vala­mennyi­ünk­nél. Nyel­vész­ként az angol nyelv és az álta­lá­nos nyel­vé­szet kuta­tó­ja volt, évti­ze­de­ken át taní­tott az ELTE‑n, ahol gene­rá­ci­ók tanul­ták tőle, hogyan érde­mes a nyel­vet figyel­ni. Nem­csak tudo­má­nyos mun­ká­i­val hatott, a szé­le­sebb közön­ség szá­má­ra első­sor­ban azok az esszéi és pub­li­cisz­ti­kái tet­ték ismert­té, ame­lyek­ben vilá­go­san és gyak­ran humor­ral beszélt a nyelv­ről.

Sok olva­só a Magyar Narancs­ban meg­je­lent írá­sa­i­ból ismer­het­te meg alko­tói hang­ját. Ezek­ben a cik­kek­ben a nyelv ter­mé­sze­tes vál­to­zá­sá­ról írt, arról, miért nem kell pánik­ba esni egy új szó vagy szer­ke­zet hal­la­tán, és miért fon­to­sabb a meg­ér­tés, mint a merev nyel­vi sza­bá­lyok. Nádasdy úgy beszélt a nyelv­ről — és talán egyik leg­na­gyobb eré­nye is ez volt — , hogy az egy­szer­re legyen pon­tos és fel­sza­ba­dí­tó.

Shakes­peare és Dan­te magyar hang­ja

A magyar iro­dal­mi élet­ben leg­alább ennyi­re jelen­tős volt műfor­dí­tó­ként is. Shakes­peare több drá­má­ját — köz­tük a Ham­le­tet, a Lear királyt és a Szent­ivá­n­éji álmot — for­dí­tot­ta újra, köze­lebb hoz­va a szö­ve­ge­ket a mai magyar beszéd rit­mu­sá­hoz. For­dí­tá­sa­it szá­mos szín­ház­ban alkal­maz­ták, és sokak szá­má­ra ezek jelen­tet­ték az első iga­zán „élő” talál­ko­zást Shakes­peare-rel magya­rul.

For­dí­tói pályá­já­nak egyik csúcs­pont­ja Dan­te Iste­ni szín­já­té­ká­nak magya­rí­tá­sa volt. A monu­men­tá­lis mun­ka hosszú éve­ken át készült, és 2016-ban jelent meg tel­jes egé­szé­ben. A for­dí­tás szak­mai és olva­sói körök­ben is nagy vissz­han­got kel­tett, mert egy­szer­re volt az ere­de­ti­hez hű, még­is friss han­gú magyar szö­veg.

Az utób­bi évek­ben a klasszi­kus magyar művek mai nyel­vű pró­zai vál­to­za­ta­i­val is fog­lal­ko­zott. Kato­na József Bánk bán­ját, Vörös­mar­ty Mihály Cson­gor és Tün­dé­jét, majd Madách Imre Az ember tra­gé­di­á­ját hoz­ta köze­lebb az olva­sók­hoz, diá­kok­hoz. Nem akar­ta felül­ír­ni a nagy klasszi­ku­so­kat, inkább segí­tett nekik, a mai nyel­vi közeg­ben érvé­nye­sül­ni.

Figyel­mes köl­tő, pre­cíz író

Mind­ezek mel­lett köl­tő­ként, pró­za­író­ként is jelen­tős élet­mű­vet hozott lét­re. Ver­se­i­ben, tár­cá­i­ban, leve­le­i­ben gyak­ran a hét­köz­na­pi élet apró meg­fi­gye­lé­sei, sze­mé­lyes tapasz­ta­la­tok és finom iró­nia talál­koz­tak. Iro­dal­mi pályá­ját elin­dí­tó köte­te a 1984-ben, Komo­lyabb ver­sek cím­mel jelent meg.

Éppen a Lon­do­ni leve­lek című esszé­gyűj­te­mé­nyét olva­som tőle. A mara­dék olda­lak egé­szen más­képp olvas­tat­ják majd magu­kat. Egy­szer volt sze­ren­csém sze­mé­lye­sen is talál­koz­ni vele. Deb­re­cen­ben, A szép­író olvas című ren­dez­vény­so­ro­zat egyik meg­hí­vott­ja­ként hall­hat­tam beszél­ni, mesél­ni. A ked­ven­cem­mé vált köny­vét dedi­kál­ta is. A Hord­tam az irhámat eddig külön­le­ges helyet fog­lalt el a szí­vem­ben, de mos­tan­tól még nagyobb becs­ben tar­tom.

Búcsú­zunk

Nádasdy Ádám sok­szor beszélt arról, hogy a nyelv nem vala­mi távo­li, meg­kö­ze­lít­he­tet­len erő, hanem min­den­na­pi esz­kö­zünk. Egyik gon­do­la­ta talán min­den­nél job­ban kife­je­zi a szem­lé­le­tet:

“A nyelv hatal­ma titok­za­to­san érvé­nye­sül. Hiszen mi hasz­nál­juk a nyel­vet, mi ala­kít­juk, mi tart­juk élet­ben. Ha mi hol­nap­tól elné­mul­nánk, a nyelv meg­hal­na — és még­is erő­sebb nálunk. És nem olyan, mint a ter­mé­szet: annak is van hatal­ma fölöt­tünk, csak­hogy annak a műkö­dé­se tőlünk füg­get­len. A hur­ri­kán akkor is lecsap, ha nincs ott sen­ki, és a hőség, a fagy tőlünk füg­get­le­nül is bekö­vet­ke­zik. A nyelv azon­ban mi vagyunk: saját magunk fölött van tehát hatal­munk? Igen.”

Búcsú­zunk tőle!

Nádasdy Ádám (1947. feb­ru­ár 15. — 2026. már­ci­us 29.)

Gyen­ge-Rusz Anett