November 25-e nem csupán egy dátum a naptárban. Ez a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, amely minden évben emlékeztet minket arra, hogy a nők elleni erőszak nem múlt századi probléma, hanem ma is jelen van, minden közösségben, minden életkorban. Erdős Renáta írása.
Nemrégiben egy fiatal kaposvári nő tragikus halála ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a bántalmazás gyakran halálos kimenetelű is lehet. Bár a részletek az eset kapcsán a sajtóból ismertek, fontos kiemelni:
Az ilyen tragédiákért minden esetben az elkövető a felelős. Ugyanakkor a rendszer és a társadalmi normák sokszor súlyosbítják a helyzetet, és egyedül hagyják áldozatot, éppen akkor, amikor a legnagyobb szüksége lenne a védelemre és a támogatásra.
A bántalmazás gyakran évekig, hónapokig láthatatlanul zajlik. Egy nő életében apró kontrolláló megjegyzések, fenyegető üzenetek, érzelmi manipulációk és zaklatások építik fel a félelmet. A külvilág számára ezek sokszor láthatatlanok, de az áldozat számára mindennapos rettegést jelentenek. Amikor a kapcsolat végleg megszakad, a veszély gyakran épp akkor válik fizikailag is életveszélyessé. Itt jön a másik nagy probléma: a hiteltelenség érzése a külvilág részéről.
A legnagyobb fájdalom: amikor nem hisznek neked
Sokan nem hiszik el, hogy valaki bántalmazás áldozata. Talán nem akarják elfogadni, hogy ilyen a valóság. Mintha a bántalmazás csak másokkal történhetne meg, nem velük, nem a barátnővel, nem a kolléganővel. Egy bántalmazó kapcsolatból kilépőnek sokszor ez fáj a legjobban: a külvilág kételkedik, magára hagyják, hiteltelennek érzik magukat. A túlélő ilyenkor egyszerre küzd a múlt traumáival és a társadalmi elutasítással.
Magyarországon a nők elleni erőszak elleni védelem számos hiányossággal küzd:
- Intézményi hiányosságok: túl kevés menedékház, védett lakás, pszichológiai és jogi segítség.
- Képzési hiányosságok: rendőrök, ügyészek és egészségügyi dolgozók gyakran nem ismerik fel a bántalmazás jeleit.
- Társadalmi normák: a férfi dominancia és a féltékenység romantizálása fenntartja az erőszak ciklusát.
- Áldozatok félelmei: pénzügyi függés, gyermekek, biztonság, és a külvilág hitetlensége sokszor megakadályozza a segítségkérést.
Mi az Isztambuli Egyezmény, és mi a helyzet Magyarországgal?
Az Európa Tanács által létrehozott egyezmény neve hivatalosan: „nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról” szóló egyezmény. Célja megelőzni az erőszakot, védeni az áldozatokat, büntetni az elkövetőket, és rendszeres intézkedéseket bevezetni (pl. áldozatvédelmi szolgáltatások, megelőzés, képzés). Számos „tévhitet” is tisztáz: például a gender-fogalommal kapcsolatban, az Egyezmény nem azt írja elő, hogy minden országban be kell vezetni egy új nemi osztályozást: inkább arra figyel, hogy az erőszak társadalmi nemek mentén is megjelenhet.
Magyarország 2014-ben aláírta az egyezményt, viszont nem ratifikálta: a magyar parlament 2020 májusában elfogadott egy nyilatkozatot, amely elutasítja a ratifikálást.
A hivatalos indok a következő volt: kormány több ponton, pl. a „genderideológia” alkalmazásával nem ért egyet. A Magyar Közlönyben is megjelent, hogy a magyar képviselők kimondták, hogy nem támogatják az egyezmény e részét, és hangsúlyozták, hogy a „konkrét kormányzati intézkedések számítanak” nem pusztán az egyezmény aláírása.
Mi hiányzik a ratifikáció elutasításával?
Szakmai kritikák szerint a magyar jog nem teljesen fedi le az Isztambuli Egyezményben foglalt összes cselekményt és védelmi mechanizmust. Például az egyezmény pszichológiai erőszakot, zaklatást is nevesít, és szigorú eljárásokat javasol. Az egyezmény tiltotta volna például a közvetítést bizonyos erőszakos esetekben, ezt azért tartja fontosnak, mert mediáció során az áldozat kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhet. Az EU-s szinten is van nyomás: egyes EP-képviselők szerint a nem ratifikáló államok (köztük Magyarország) elmaradnak a nők elleni erőszak elleni európai normáktól.
Nemzetközi példa
Más európai országok ratifikálták az egyezményt, például Németország, és van olyan elemzés, ami azt vizsgálja, hogy a ratifikáció után hogyan változtak a gyakorlatok az erőszak elleni fellépésben, ezek a GREVIO jelentések. Olyan országokban, amelyek ratifikálták, a GREVIO-értékelések gyakran elismerik a lépéseket (törvényalkotás, szolgáltatások bővítése), ugyanakkor felhívják a figyelmet a végrehajtás egyenetlenségére és további hiányosságokra (pl. pszichológiai erőszak, egységes protokollok, finanszírozás). Németország példája ezt jól illusztrálja: ratifikáció után is maradtak jelentős problémák a védelemben.
Mi az a GREVIO?
A GREVIO az Isztambuli Egyezmény független ellenőrző testülete: egy nemzetközi szakértői csoport, amely rendszeresen vizsgálja, hogy az országok valóban megvédik-e a nőket az erőszaktól. Jelentéseik feltárják, hol működik jól a rendszer, és hol vannak súlyos hiányosságok, például a rendőri protokollokban, a menedékházak számában vagy az áldozatok támogatásában. A csatlakozott országoknak a kritikáikra reagálniuk kell, ezért a GREVIO az egyik legerősebb garancia arra, hogy a nőket érő erőszak elleni fellépés ne csak papíron létezzen, hanem a gyakorlatban is.
Az Isztambuli Egyezmény – mit hozna Magyarországnak?
Az Isztambuli Egyezmény nem csodaszer, de fontos eszköz: jogi kötelezettségeket ír elő az államoknak az áldozatvédelem, a megelőzés és a büntetőpolitika terén. A gyakorlat azt mutatja, hogy ahol ratifikálták és ténylegesen végrehajtották az előírásokat, ott javult az áldozatokhoz jutó szolgáltatások mennyisége és minősége, jobb lett az adatgyűjtés, és többféle erőszakforma (például pszichológiai erőszak, zaklatás) vált szankcionálhatóvá.
Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a ratifikáció önmagában nem szünteti meg egyik pillanatról a másikra a nőgyilkosságokat: a hatás nagyban függ a végrehajtás minőségétől, a finanszírozástól és a politikai elköteleződéstől.
A GREVIO-értékelések gyakran dicsérik a jogi lépéseket, de hiányosságokra is felhívják a figyelmet, ami arra utal: a csatlakozás akkor ér valódi eredményt, ha a szabályok szilárdan beépülnek a mindennapi gyakorlatba.
Mit tehetünk a hétköznapokban?
- Higgyünk a túlélőknek: a hitelesítés az első lépés a biztonság felé.
- Támogassuk az áldozatvédelmi szolgáltatásokat: menedékhelyek, pszichológiai és jogi tanácsadás.
- Képzések és protokollok fejlesztése: rendőrség, ügyészség, bíróság és egészségügyi dolgozók számára.
- Társadalmi érzékenyítés: kampányok, iskolai programok, edukáció, toxicitás elleni programok.
- Politikai elköteleződés: jogszabályi reform, források biztosítása, nők elleni erőszak megelőzése prioritásként.
November 25. ne csak emléknap legyen. Legyen cselekvés napja, amikor nemcsak emlékezünk az áldozatokra, hanem hangot adunk a túlélőknek, támogatjuk őket, és követeljük a rendszertől a változást. Bárki válhat bántalmazó kapcsolat áldozatává, és ha nem hiszünk nekik, a túlélők egyedül maradnak, a tragédia pedig folytatódik.
Erdős Renáta
