Két hét után, mint­ha kicsit hát­rébb lépett vol­na az Age of Hope Ala­pít­vány.  Átad­ta más­nak a sta­fé­ta­bo­tot?  Elfá­rad­tak?  Med­dig és hogyan lehet jól segí­te­ni egy olyan hely­zet­ben, ami jelen­leg kilá­tás­ta­lan­nak tűnik, ahol az aszt­ro­ló­gu­so­kon kívül, akik ápri­lis 5‑ig jelez­nek hábo­rús csil­lag­ál­lá­so­kat, sen­ki nem mer ígér­ni sem­mit.  Mit csi­nál most Tóth Ákos és az ala­pít­vá­nya?  Hogyan lát­ja a hely­ze­tet és mit vár?  Pago­nyi Adri­enn kér­de­zett.

Kicsit mint­ha vissza­vo­nul­ta­tok vol­na, vagy csak mások let­tek han­go­sab­bak?

Lát­szó­lag talán vissza­vo­nul­tunk, de a hát­tér­ben komoly mun­ka folyik.  A hábo­rú miatt a hatá­ron tovább­ra is nagy a nyo­más, folya­ma­to­san tart­juk a pol­gár­mes­te­rek­kel a kap­cso­la­tot, leg­utóbb önkén­te­se­ket kér­tek, így akik hoz­zánk jelent­kez­tek, átirá­nyí­tot­tuk az önkor­mány­za­tok­hoz, hogy fel­vált­sák a helyi­e­ket, akik már jó pár nap­ja tal­pon van­nak.

Eköz­ben tovább­ra is ret­te­ne­te­sen nagy mennyi­sé­gű ado­mány érke­zik.  Ez logisz­ti­ka­i­lag nagyon leter­he­li az önkor­mány­za­to­kat.  Az a kéré­sem még min­dig, hogy min­den­ki tájé­ko­zód­jon, mielőtt elin­dul.  Napon­ta több olyan tele­font kapok, hogy itt vagyok, ott vagyok egy kami­on­nal és sen­ki nem veszi át a ruhá­kat.  Haté­ko­nyabb, szer­ve­zet­tebb gyűj­tés­re vol­na szük­ség, mert ez a mai napig kao­ti­kus.

Mi pró­bál­juk fel­ké­szí­te­ni azo­kat az intéz­mé­nye­ket, aho­va hosszabb-rövi­debb ide­ig elhe­lye­zés­re kerül­nek a csa­lá­dok, gye­re­kek. Céges támo­ga­tá­so­kat köz­ve­tí­tünk, több tíz­mil­lió forint érték­ben, így mosó­gé­pe­ket, mik­ro­hul­lá­mú sütő­ket, víz­for­ra­ló­kat min­den­fé­le ház­tar­tá­si esz­kö­zö­ket ezek­nek a helyek­nek.  A szük­sé­ges dol­gok nagy részét olyan vál­la­la­tok sze­rez­ték be és szál­lí­tot­ták, akik még ahhoz sem ragasz­kod­tak, hogy a nevü­ket említ­sük.  Önzet­len, nem mar­ke­ting fogá­sú segít­ség az övék. Ez talán apró­ság, de szá­mom­ra nagyon fon­tos és embe­ri.

Hábo­rú: tovább­ra is szük­ség van az ado­má­nyok­ra!

Kihí­vás az is, hogy meg­szer­vez­zük az érke­ző gye­re­kek kór­ház­ba jut­ta­tá­sát, akik közül sokan rend­kí­vül rossz egész­ség­ügyi álla­pot­ban van­nak, hiszen nem­egy­szer tizen­öt kilo­mé­te­re­ket gya­lo­gol­tak papucs­ban a hábo­rú miatt.  Elég sok a meg­fá­zás, a fel­ső lég­úti meg­be­te­ge­dés.  Hála Isten­nek, a Bala­ton par­ton hat­van­há­rom gye­re­ket tudott meg­néz­ni, ellát­ni a soly­má­ri dok­tor néni (Dr. Arany And­rea — a szer­kesz­tő).  Ezúton is nagyon szé­pen köszön­jük neki.  Nekik és ter­mé­sze­te­sen a fel­nőt­tek­nek is gyűj­tünk jelen pil­la­nat­ban a Cse­ri­ti bol­tok­ban láz- és fáj­da­lom­csil­la­pí­tó gyógy­szert, vita­mint, egyéb­re most nincs szük­ség.

Köz­ben ter­vez­zük a jövőt.  Hosszabb távon azon gon­dol­ko­zunk, hogy milyen gyer­mek­tá­bo­ro­kat, prog­ra­mo­kat tudunk kita­lál­ni, de ehhez lát­nunk kell azt is, hogy hányan marad­nak Magyar­or­szá­gon.

A médi­á­ban már jelent­kez­nek azok a han­gok, akik a helyi rászo­rul­ta­kat állít­ják szem­be a hábo­rús mene­kül­tek­kel.  Miért az ő kutyá­ik kap­nak ingyen veszett­sé­gi oltást?  Mi van a hazai mély­sze­gény­ség­ben élők­kel?  Azok­kal a rászo­ru­lók­kal, akik nem csak most a hábo­rú miatt, hanem, ahogy a múlt­kor mond­tad, az év 365 nap­já­ban küz­de­nek a meg­él­he­té­sért?

Sosem fogom őket elfe­lej­te­ni. Ennyi. Én az év 365 nap­ján ebben vagyok, néha kicsit több min­dent kell ten­ni más­fe­lé, de én ugyan­úgy ott leszek Bor­sod­ban télen, az Age of Hope-pal.  A “fotel­kom­men­te­lők” véle­mé­nyé­re pedig nem kell adni.  Ők azok, akik még egy szend­vi­cset sem ken­tek meg.  A nega­ti­vi­tás­sal nem tudok mit kez­de­ni. Azt tudom, hogy jó úton vagyok.

Mind­amel­lett ami most akut, az a romák kér­dé­se. Van­nak magyar- vagy ket­tős állam­pol­gá­rok, lejárt sze­mé­lyi iga­zol­vánnyal, vagy anya­köny­vi kivo­nat­tal, papí­rok­kal.  Ők nem kap­hat­nak mene­kült stá­tuszt, ráadá­sul útle­vél hiá­nyá­ban nem enge­dik vissza őket.  Ha akar­ná­nak sem tud­ná­nak haza­men­ni a hábo­rú miatt.  Ez egy olyan hely­zet, ami­vel lesz még prob­lé­mánk. Főleg, hogy a leg­rá­szo­rul­tabb embe­rek min­dig a szo­ci­á­lis hálót fog­ják ter­hel­ni.  Min­dig lesz vele dol­gunk.  És vár­ha­tó, hogy ez a hihe­tet­len nagy lakos­sá­gi össze­fo­gás nem­so­ká­ra átcsap majd kire­kesz­tés­be és gyű­löl­kö­dés­be.  Ez egy szo­mo­rú, de valós tapasz­ta­lat.  

Özön­le­nek a hábo­rús hírek min­den plat­for­mon.  Ha az ember nem a médi­á­ból akar tájé­ko­zód­ni, hon­nan tud hite­les infor­má­ci­ót sze­rez­ni?

A part­ne­re­ink­től, jel­lem­ző­en.  Itt is, mint az egész éves ala­pít­vá­nyi mun­kánk­ban, vissza­ka­nya­ro­dunk a kol­le­gá­ink­hoz, az embe­rek­hez.  Egy önkor­mány­zat, egy szo­ci­á­lis intéz­mény veze­tő­je, egy védő­nő, egy orvos hite­les infor­má­ci­ót tud adni arról, hogy milyen tech­ni­kai esz­kö­zök­re van szük­ség az intéz­mé­nye szá­má­ra, ahhoz, hogy el tud­ja lát­ni a fel­ada­tát.  Ezek alap­ján tud­tunk mi is a napok­ban több száz kilo­gramm tisz­tál­ko­dó és tisz­tí­tó­szert, baba­ápo­lá­si hol­mit, közel 1000 db pár­nát, pap­lant, taka­rót, töröl­kö­zőt köz­ve­tí­te­ni.

Aggasz­tó hírek érkez­nek a pálya­ud­va­rok­ról, nincs elég mobil WC, nem meg­fe­le­lő a transz­fer, sokan hryv­ni­á­val érkez­nek, amit nem tud­nak bevál­ta­ni,  tovább utaz­ná­nak, de nincs forint­juk.  Ezek kisebb prob­lé­mák, de ugyan­úgy fon­to­sak.  Nincs egy sarok, ahol szop­tat­ni tud­ná­nak az anyu­kák, ren­de­sen tisz­tál­kod­ni, jó len­ne mobil tuso­ló.  Leg­alább­is ezek azok az infor­má­ci­ók, amik a társ­szer­ve­ze­te­ink­től érkez­nek, ami­re nem fel­tét­len az egyén szint­jén kell meg­ol­dást talál­ni.

A mene­kül­tek és a magán­szál­lás­he­lyek össze­kö­té­sét nem az ala­pít­vá­nyunk vég­zi, tovább­ra sem sze­ret­nénk ebbe bele­men­ni.  Egy­részt, nin­csen iro­dánk, nin­csen aki fel­kap­kod­ja a tele­font, egész nap úton vagyok, napi 100–150 tele­fon­hí­vá­som van és 40–50 ema­il­re kell vála­szol­nom.  Ez nem panasz, csak tény­meg­ál­la­pí­tás, ahogy az is, hogy fárasz­tó és bőven van vele dolog.

Mi az, ami az elmúlt idő­szak siker­tör­té­ne­te, ha nevez­he­tünk ebben a hely­zet­ben bár­mit is siker­nek?

A pél­dát­lan össze­fo­gás cso­dá­la­tos.  De vala­hogy min­dig a kataszt­ró­fa­hely­zet üti meg a magyar ember inger­kü­szö­bét.  Nagyon pozi­tív az is, hogy elkezd­tek kom­mu­ni­kál­ni egy­más­sal azok a szer­ve­ze­tek, akik béke­idő­ben nem,  ezt jó len­ne foly­tat­ni, egy­más­sal meg­osz­ta­ni az infor­má­ci­ó­kat, tapasz­ta­la­to­kat, egy­más­nak haté­kony segít­sé­get nyúj­ta­ni.  Ne pár­hu­za­mo­san tevé­keny­ked­jünk. Köz­ben még min­dig hiá­nyo­lom a gya­kor­la­ti, álla­mi segít­sé­get.

Mi len­ne az a támo­ga­tás kor­mány­za­ti rész­ről, ami valós segít­sé­get biz­to­sí­ta­na?

Ha kom­mu­ni­kál­ná­nak egy­más­sal az önkor­mány­za­tok és a Kataszt­ró­fa­vé­de­lem, az hasz­nos len­ne.  Továb­bá, ha az állam ilyen nagy mér­ték­ben támo­gat­ja az orszá­gos segély­szer­ve­ze­te­ket, akkor kös­se­nek szer­ző­dé­se­ket.  Le lehet adni ezt, vagy bár­mi­lyen a fel­ada­tot, de az legyen elvé­gez­ve. Hoz­zá­te­szem, hogy a támo­ga­tás össze­ge, a 3 mil­li­árd forint, nagyon jelen­tős, mind­amel­lett az álla­mi jelen­lét úgy álta­lá­ban, ami gya­kor­lat­ban egy-két rend­őrt jelent a vas­út­ál­lo­má­so­kon, nagyon kevés.  

Töb­be­zer tábo­ri ágy van pél­dá­ul a Kataszt­ró­fa­vé­de­lem­nél, ki sem bon­tot­ták még őket és azt mond­ták nem adják oda, mert újak.  Hét éve ott poro­sod­nak, mert várunk vala­mi más­ra.  A mi hábo­rúnk­ra.  

A másik fele, hogy hal­lot­tunk az ado­má­nyok­kal való vissza­élé­sek­ről.  Vidé­ken több poli­ti­kai párt a válasz­tá­si kam­pány részé­vé ten­né a tár­gyi ado­má­nyo­kat, olyan for­má­ban, hogy majd egy-egy kép­vi­se­lő kioszt­ja a rászo­ru­lók­nak, a saját név­jegy­kár­tyá­ja kísé­re­té­ben.  Mond­hat­nám, hogy ször­nyű és fel­há­bo­rí­tó, de  egy­ál­ta­lán nem vagyok meg­le­pőd­ve és úgy gon­do­lom, nem is ezzel kell fog­lal­koz­ni, hanem hite­les infor­má­ci­ók alap­ján a leg­több, leg­jobb minő­sé­gű és leg­gyor­sabb segít­sé­get nyúj­ta­ni.

Mi lesz a követ­ke­ző hetek­ben?  Mire kell beren­dez­ked­ni?

Arra kell fel­ké­szül­jünk, hogy minél több embert tud­junk fogad­ni kul­túrált szál­lás­he­lyen. Sze­rin­tem ez a fon­tos. Nem hiszek nagy vál­to­zás­ban és annyi biz­tos, hogy az ada­ko­zá­si kedv jócs­kán le fog csök­ken­ni.  Pedig ilyen­kor van, vagy lesz csak szük­ség rá.

Egy­re több helyen lát­tam közös­sé­gi médi­á­ban, hogy cégek, szer­ve­ze­tek, étter­mek is bele­áll­nak a hely­zet­be, gyűj­te­nek, meleg ételt főz­nek és visz­nek pálya­ud­va­rok­ra.  Elég ez? Mi az, amit az egyén tud ten­ni, ha segí­te­ni sze­ret­ne, mert azt látom, még min­dig sokan van­nak, akik segí­te­né­nek?

Záhony­ban és a kör­nyé­kén szük­ség van önkén­te­sek­re, tol­má­csok­ra, a későb­bi­ek­ben jogá­szok­ra, védő­nők­re, de a Nyu­ga­ti pálya­ud­va­ron a szer­ve­ze­tek­től tud tájé­koz­ta­tást kér­ni min­den hábo­rú elől mene­kü­lő, hogy mire van iga­zán szük­ség.

Létezik‑e vagy láttatok‑e akár itt­hon, akár kül­föl­dön olyan jó gya­kor­la­tot egy rend­szer­re, ami tény­le­ge­sen össze­kö­ti a segély­szer­ve­ze­te­ket, plat­for­mot biz­to­sít erre?

Nyolc­an-tízen fel­hív­tak az IT szek­tor­ból, hogy ők össze­fog­nák ezt a kez­de­mé­nye­zést, de az ered­mény még várat magá­ra.  Az hogy mi fel­ke­rü­lünk most min­den fórum­ra és ben­nün­ket lát­nak, az remek.  Mind­amel­lett egy kis utá­na­já­rás­sal, plat­form nél­kül is min­den­ki meg­ta­lál­ja az infor­má­ci­ót, csak az embe­rek azt sze­re­tik, ami az arcuk­ba van tol­va. Elké­nyel­me­sed­tünk.  

(A beszél­ge­tést köve­tő­en készült el a hogysegits.hu oldal, egy non-pro­fit infor­má­ci­ós plat­form, ahol a civil önkén­te­sek meg­fe­le­lő és kel­lő tájé­koz­ta­tást talál­hat­nak arról, miként és hol tud­nak szer­ve­zett for­má­ban segí­te­ni. — A szer­kesz­tő)

Van‑e bár­ki, akit most kiemel­nél a társ­szer­ve­ze­tek, vagy cégek közül?  

A Hel­sin­ki Bizott­sá­got most kiemel­ném, ők azok, aki nagyon sokat tud­nak segí­te­ni a hábo­rú miat­ti jogi, mene­kült­ügyi kér­dé­sek­ben. Nekünk is van már olyan önkén­te­sünk, aki ilyen jel­le­gű kép­zés­ben része­sült, de nem az a cél, hogy min­dent az Age of Hope old­jon meg, inkább legyen min­den­ho­va egy tele­fon­szá­munk.

Mel­let­tük ter­mé­sze­te­sen, min­den szer­ve­zet a maga mód­ján teszi a dol­gát, noha azt is lát­juk, hogy a vége­ken jelen­lé­vő önkén­te­se­ik­nek, akik kint áll­nak, hóban, fagy­ban, néha még vaj sem jut, hogy meg­ken­jék a saját kenye­rü­ket, vagy igya­nak egy for­ró teát. Mind­eköz­ben a szer­ve­zet veze­tői a kényel­mes meleg­ből figyel­nek.  Ezzel van bajom.  Nekem fon­tos, hogy ha viszek vala­ho­va önkén­test, az reg­gel, dél­ben, este enni tud­jon, kul­túrált helyen le tud­jon füröd­ni, meg­pi­hen­hes­sen.  És ehhez pénz, fegy­ver, pari­pa biz­to­sít­va van, hiszen az önkén­tes a leg­drá­gáb­bat adja, ami­je van: az ide­jét.  Nekem szer­ve­zet­ként az a fel­ada­tom, hogy ha már az én emb­lé­má­mat hord­ja, engem kép­vi­sel, akkor bele­kal­ku­lál­jam, hogy ennek van egy költ­sé­ge és azt haj­lan­dó legyek meg­fi­zet­ni.  Ekkor lesz az önkén­tes elkö­te­le­zett, ekkor fog­ja azt érez­ni, hogy elis­me­rik, meg­be­csü­lik, azon kívül, hogy meg­va­ló­sul az ere­de­ti szán­dé­ka: segí­te­ni tud.

Ha segí­te­nél és támo­gat­nád a hábo­rú­ból mene­kül­te­ket, akkor pénz­ado­má­nyo­dat ide utal­ha­tod:

UTALÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK
Név: Remény Kora Gyer­mek­vé­del­mi Ala­pít­vány 
Szám­la­szám: ERSTE BANK11600006–00000000-56705485
Köz­le­mény: add meg az email címed