• Kérdezz! Felelünk!

Visszatér Magyarországra a Harry Potter filmkoncert – 2025-ben újra Budapesten

Idén újra felcsendül a Harry Potter és a bölcsek köve filmkoncert a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában. John Williams ikonikus zenéje élőben kíséri a teljes filmet.
Harry Potter koncert, budapest, MVM dome

A Potterék háza táján aztán nincs unalom. Nemrég számoltunk be róla, hogy érkezik az új hangoskönyv, majd arról is, hogy több budapesti mozi maraton keretében újra vetíti az eredeti filmeket, valamint készül az új Harry Potter sorozat is. Nyolc év várakozás után ismét Magyarországra érkezik a hivatalos Harry Potter filmkoncert-sorozat. A Harry Potter és a bölcsek köve filmkoncert a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, Ernst van Tiel vezényletével lesz látható és hallható 2025. november 16-án az MVM Dome-ban.

A különleges esemény során John Williams ikonikus filmzenéje csendül fel élőben, miközben a teljes filmet egy 18 méteres vásznon, nagy felbontásban, magyar szinkronnal vetítik. A produkció része annak a 48 országot érintő hivatalos koncertsorozatnak, amelyet már több mint hárommillió néző látott világszerte.

A 90 fős Budafoki Dohnányi Zenekar előadása garantálja, hogy a zene teljes erejében szólaljon meg. A varázslatos élmény a filmet és a szimfonikus zenét ötvözi, és új dimenziót ad a Harry Potter-rajongók számára.

Hirdetés

Az esemény nem csupán a filmzenerajongóknak szól, hanem azoknak is, akik szeretnék átélni a Harry Potter-univerzum varázsát egy óriásvásznon, élő kísérettel. A produkciót magyar felirat és szinkron teszi teljessé, így a fiatalabb nézők is kompromisszumok nélkül élvezhetik. Ha pedig igazi filmrajongó vagy, akkor játssz kvízünkkel!

A szervezők ígérete szerint az előadást gazdag kísérőprogram is kíséri majd, amelynek részleteit a közeljövőben ismertetik.

Hirdetés

Harry Potter filmkoncert: a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével

A koncertet a Budafoki Dohnányi Zenekar adja elő, amely Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő szimfonikus együttese. A zenekar már több nemzetközi sztárral is fellépett, és a filmzene-műfajban is komoly tapasztalatot szerzett.

A budapesti Harry Potter filmkoncertre a jegyek már elérhetők a Funcode.hu oldalon. A szervezők szerint a hatalmas érdeklődés miatt érdemes időben lefoglalni a helyeket.

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés

Kövess minket és gyere velünk!

Tartósan beteg gyermekeket segítő alapítványt támogat a Mentőszolgálat szóvivője.
A papírkönyv varázsa az érzelmi kötődésben rejlik, míg az e-book a praktikumot kínálja. Azonban a titok nem a formátumban, hanem magában az olvasásban rejlik.
Dolgozz otthonról hatékonyan anélkül, hogy a munka átvenné az életed! Ismerd meg a határok kijelölésének és az otthoni munka egyensúlyának titkait.
Idén a Virág Judit galéria aukcióján nagy esély van rá, hogy több, mint 28 millió forintért adhatnak el egy-egy Zsolnay darabot.
Hirdetés
Az ősz beköszöntével egyre több jegy érzi, hogy ideje új kereteket teremteni: most a feladatok, szokások és emberi kapcsolatok újrarendezése hozza meg az egyensúlyt. A 36. hét a tudatos újrakezdések hete lehet.
A hűsős év végi napokon jobban esik a kiadós, meleg reggeli. Az ilyen reggelek kiváló választása a sütőtökös őszi amerikai palacsinta.
Ötvenhatban a magyarok bizonyították, hogy képesek az összefogásra és eredményeként elzavarták a megszállókat és hazai szövetségeket. Ez a szabadságvágy talán most is felizzott.
Zsinórban a hetedik alkalommal vagyunk büszkék az aranyérmes kettesfogatható-válogatottra! Mutatjuk a részleteket!
Ott vannak mindenhol és gyanútlan áldozatokra vadásznak. A köznyelv szerint ezek a s*ggfejek. Mutatjuk hogyan ismerheted fel őket!
Tudd meg, melyek azok a reggeli szokások, amelyek energiát, fókuszt és jókedvet adnak egész napra. Egyszerű, mégis hatékony tippek, amiket bárki beépíthet az életébe.