A deb­re­ce­ni MODEM „Hanyas vagy?” című kiál­lí­tá­sa már korább­ról is isme­rős volt szá­mom­ra, több kap­cso­ló­dó ese­mé­nyen részt vet­tem, még­is egé­szen más minő­ség­ben tér­tem vissza a finisszázs­ra. Ezút­tal nem csu­pán néző­ként, hanem érzé­keny figye­lem­mel jelen lévő, érin­tett szü­lő­ként kap­cso­lód­tam be a könnyen ért­he­tő tár­lat­ve­ze­tés­be, ame­lyet Dobos Károly gyógy­pe­da­gó­gus-logo­pé­dus, az Autilogopédia.hu ala­pí­tó­ja tar­tott. Gyen­ge-Rusz Anett beszá­mo­ló­ja.

Kar­csi­hoz koráb­bi isme­ret­ség fűz, min­dig biza­lom­mal for­dul­ha­tok hoz­zá autis­ta kis­lá­nyo­mat érin­tő kér­dé­sek­ben. Azok közé a szak­em­be­rek közé tar­to­zik, akik nem­csak tudás­sal, hanem mély embe­ri jelen­lét­tel és elfo­ga­dás­sal köze­lí­te­nek a neu­ro­di­ver­zi­tás­sal élők felé.

Ugyan­ezt a biz­ton­sá­got és ért­he­tő­sé­get kép­vi­sel­te Kar­csi, a múze­u­mi tér­ben is.

A „Hanyas vagy?” című kiál­lí­tás gene­rá­ci­ók néző­pont­ja­in keresz­tül vezet végig a kor­társ művé­szet vilá­gán.

A hábo­rút meg­élt vete­rá­nok­tól a baby boo­me­re­ken, az X és Y gene­rá­ci­ón át egé­szen a digi­tá­lis nem­ze­dé­ke­kig.

Külön­bö­ző tekin­te­tek, tapasz­ta­la­tok és érzé­keny­sé­gek talál­koz­nak itt. Olyan alko­tók mun­kái között járunk, mint Bir­kás Ákos, feL­ugossy Lász­ló, Gal­lai Judit Ágnes, vala­mint a digi­tá­lis nyel­ven meg­szó­la­ló művé­szek. Nem kro­no­lo­gi­kus fel­so­ro­lás ez, sok­kal inkább uta­zás az érzé­ke­lés uni­ver­zu­má­ban. Mit veszünk ész­re elő­ször egy arc­ból, egy tekin­tet­ből, egy kor­szak­ból? Mit jelent szá­munk­ra az idő, az emlé­ke­zet, a jövő?

Kiál­lí­tás a MODEM-ben

Dobos Károly és a MODEM mun­ka­tár­sai olyan kör­nye­ze­tet ala­kí­tot­tak ki, amely az elté­rő ideg­rend­sze­ri műkö­dé­sű láto­ga­tók szá­má­ra is könnyen befo­gad­ha­tó. Ez nem egy terá­pi­ás cél­lal elkü­lö­ní­tett világ, hanem olyan embe­ri közeg, ahol a kom­mu­ni­ká­ció nem szo­rít­ko­zik a kimon­dott sza­vak­ra. Pik­to­gra­mok, vizu­á­lis és szen­zo­ros segéd­esz­kö­zök, csen­des szo­ba és a válasz­tás sza­bad­sá­ga segí­ti az eliga­zo­dást.

Egy pil­la­nat­ban, ami­kor éppen a zajok csök­ken­té­sé­ről, az inge­rek tuda­tos keze­lé­sé­ről és a biz­ton­sá­gos tér jelen­tő­sé­gé­ről esett szó, kicsú­szott a kezem­ből a tele­fo­nom, és han­go­san csat­tant a pad­lón. Zavar­ba jöt­tem, de sen­ki nem szólt rám. Igaz: ha nem a töké­le­tes­ség az érték, hanem az elfo­ga­dás, akkor nincs mit szé­gyell­ni. Aho­gyan annak az autis­ta gyer­mek­nek vagy fel­nőtt­nek sem, aki­ből egy ilyen hely­zet meltdown‑t vált ki.

Kar­csi egyik mon­da­ta külö­nö­sen ben­nem maradt: nem a beszéd a lényeg, hanem a nyelv.

Ugyan­is két­fé­le nyelv léte­zik: az egyik a beszélt, amely egy kog­ni­tív kód, az agyunk­ban szü­le­tik. Haté­kony, gyors, komp­lex és sérü­lé­keny, mint egy opti­kai szál. A másik a művé­szet, ami a leg­zor­dabb embe­ri és ideg­rend­sze­ri körül­mé­nyek közt sem sérül, ott is kap­cso­la­tot teremt, ahol már más nem tud. A lélek­ben szü­le­tik, min­den­ki­ben, min­den­ki­hez szól. For­má­ja a jelen­lét, tar­tal­ma a lélek. A művé­szet nyel­ve tehát uni­ver­zá­lis és élet­kor­tól, diag­nó­zis­tól füg­get­len.

Csak az szá­mít, hogy jelen legyünk az alko­tá­sok között, és ebben a jelen­lét­ben, ha sze­ret­nénk, mások­kal is osz­toz­ha­tunk.

Ember­ként és autis­ta gyer­me­ket neve­lő édes­anya­ként külö­nö­sen mélyen érin­tett mind­ez. Egy túl­sti­mu­lá­ló világ­ban élünk, ahol előbb-utóbb mind­annyi­unk ideg­rend­sze­re elfá­rad, és egy­re nagyobb szük­sé­günk van olyan terek­re, ahol nem kell folya­ma­to­san alkal­maz­kod­ni, csak igé­nye­ink sze­rint, biz­ton­ság­ban, sza­ba­don létez­ni. Az autiz­mus­ba­rát múze­um cél­ja pon­to­san ezen fel­té­te­lek meg­te­rem­té­se. Így a művé­szet nyel­ve utat talál­hat bár­ki­hez, legyen bár­mi­lyen egye­di szín­ké­pe is a neu­ro­di­ver­gen­cia spekt­ru­mán.

Köszö­nöm Dobos Károly­nak és a MODEM-nek az élményt!

Gyen­ge-Rusz Anett