Régen az ember tisz­tel­te az álla­tot. Nem roman­ti­ká­ból, hanem tapasz­ta­lat­ból. Tud­ta, hogy ren­ge­teg mun­ka van abban, hogy egy állat­ból a csa­lád szá­má­ra hetek­re-hóna­pok­ra ele­gen­dő éle­lem legyen. Nem volt pazar­lás, nem volt válo­ga­tás: min­den rész­nek sze­re­pe volt. Dr. Tor­nyi Kata­lin állat­or­vos írá­sa.

A gaz­da­sá­gi haszon­ál­la­tok­hoz való viszo­nyunk­ról ma sok­szor szél­ső­sé­gek­ben beszé­lünk. Ide­a­li­zál­juk őket, vagy kizá­ró­lag gaz­da­sá­gi ténye­ző­ként tekin­tünk rájuk.

Pedig a tisz­te­let­tel­jes bánás­mód nem egyik vagy másik vég­le­tet jelen­ti, hanem egy fele­lős, őszin­te és követ­ke­ze­tes szem­lé­le­tet. 

Kényel­met­len kér­dé­sek a tányé­runk­ról — avagy kemény igaz­sá­gok a haszon­ál­la­tok­ról

Az ember emész­tő­rend­sze­re min­den­evő élet­mód­ra van kiala­kít­va. Szük­sé­günk van növé­nyi és álla­ti ere­de­tű táp­anya­gok­ra is, bele­ért­ve az álla­ti fehér­jét. Bizo­nyos álla­to­kat azért házi­a­sí­tot­tunk, mert fele­lős­sé­get vál­lal­tunk értük: az éle­tü­kért, a tar­tá­su­kért, és vég­ső soron azért is, hogy táp­lá­lék­ként vagy ter­mé­ke­ik­kel min­ket szol­gál­ja­nak.

Bár­mennyi­re fur­csán hang­zik, amíg embe­rek élnek a Föl­dön, addig az élet fenn­tar­tá­sá­hoz áldo­zat is tar­to­zik.

Nincs ingyen ebéd. A gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat az gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat. Ez nem jelen­ti azt, hogy ne jár­na neki tisz­te­let. Lehet vala­ki állat­vé­dő, de nem lehet az a cél, hogy ne tart­sunk álla­tot azért, hogy elfo­gyasszuk őt vagy az álta­la ter­melt ter­mé­ke­ket. A való­di kér­dés az: hogyan tesszük ezt meg? 

Az állat tisz­te­le­te a tel­jes élet­úton jele­nik meg 

A tisz­te­let nem csak az élet kiol­tá­sá­nak pil­la­na­tá­ban jele­nik meg, hanem ahogy tart­juk, ahogy etet­jük, ahogy szál­lít­juk, ahogy levág­juk, ahogy fel­dol­goz­zuk, és ahogy elfo­gyaszt­juk az álla­tot. A gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat akkor töl­ti be az élet­cél­ját, ha min­den részét fel­hasz­nál­juk, és nem paza­ro­lunk. Nem lehet „csir­ke­mel­let tenyész­te­ni”. A csir­ke nem csak mell­ből áll. Ahogy a ser­tés nem csak karaj­ból és comb­ból, a szar­vas­mar­ha pedig nem csak bél­szín­ből áll.

Ha nem hasz­nál­juk fel az állat része­it, akkor azok vagy állat­ele­del alap­anya­gá­ul szol­gál­nak, vagy álla­ti mel­lék­ter­mék­ként meg­sem­mi­sí­tés­re kerül­nek, mint  veszé­lyes hul­la­dék.

A szar­vas­mar­ha bőre pél­dá­ul, ha nem lesz cipő, tás­ka vagy más bőr­ter­mék, veszé­lyes hul­la­dék­ként vég­zi. A sza­ru­ból készül­het­ne haj­csat, fül­be­va­ló. Ha nem hasz­nál­juk fel, szin­tén hul­la­dék. Ugyan­ez igaz a fülek­re, nyak­ra, fej­re, bel­ső­sé­gek­re és min­den más­ra is.

Kol­la­gén, hús­le­ves és más nya­lánk­sá­gok 

Ma csil­li­ár­do­kat fize­tünk az íze­sí­tett, tar­tó­sí­tó­sze­rek­kel ellá­tott kol­la­gén készít­mé­nye­kért, melyek mar­há­ból, ser­tés­ből, hal­ból készül­nek. Pedig élő mar­há­ból nem lehet kol­la­gént csa­pol­ni. A kol­la­gént az állat fel­dol­go­zá­sa során, a cson­tok­ból, bőr­ből, por­cok­ból nye­rik ki. A csir­ke lába, tara­ja, szak­ja, vala­mint a kocso­nyá­ba való ser­tés részek (bőr, csü­lök, fülek) mind kivá­ló kol­la­gén­for­rá­sok.

A hús­le­ves csir­ke­láb­bal együtt főz­ve pon­to­san azt adja, amit ma drá­ga étrend-kiegé­szí­tő­ként vásá­ro­lunk meg.

A máj pedig vita­mi­nok­ban és ásvá­nyi anya­gok­ban gaz­dag. De a nyak, a fej és a bel­ső­sé­gek is mind érté­ke­sek. Még­is kidob­juk őket, majd meg­vesszük helyet­tük a pót­ló­sze­re­ket. Ez nem tisz­te­let, hanem pazar­lás. 

Nem attól bol­do­gok, hogy kien­ged­jük őket a sza­bad­ba!

Legyen szó hús­ter­me­lő, tej­ter­me­lő vagy ket­tős­hasz­no­sí­tá­sú szar­vas­mar­há­ról, tojás­ter­me­lő barom­fi­ról, azért szü­let­tek meg, hogy min­ket kiszol­gál­ja­nak. A gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat nem csak élel­mi­szert ad. Noha ma már hazánk­ban sehol nem hasz­nál­ják őket iga­vo­nás­ra, fuva­ro­zás­ra vagy  föld­mű­ve­lés­re. De hideg­vé­rű lova­kat még ma is hasz­nál­nak az erdé­sze­tek faki­ter­me­lés­re, komoly fizi­kai mun­ká­ra.

Ők is gaz­da­sá­gi fel­ada­tot lát­nak el, ami nem kizsák­má­nyo­lás önma­gá­ban. Akkor válik azzá, ha nem biz­to­sít­juk szá­muk­ra a meg­fe­le­lő élet­fel­té­te­le­ket, és nem becsül­jük meg azt, amit adnak.

Sok kér­dés­ben per­sze nincs egy­sze­rű válasz. Min­den érem­nek két olda­la van. Az álla­tok jól­lé­tét és a köz­egész­ség­ügyi koc­ká­za­tot is szem előtt kell min­den eset­ben tar­ta­ni. 

Fel­me­rül a kér­dés: ki sze­ret­ne házi ked­venc­ként ott­hon tar­ta­ni egy nagy tej­ter­me­lő fríz tehe­net? Az inten­zív ter­me­lés­re sze­lek­tált faj­ták, pél­dá­ul a tej­ter­me­lő fríz tehe­nek – nem tud­nak hosszú távon egész­sé­ge­sen meg­él­ni kizá­ró­lag a lege­lő­kön. Gyors növe­ke­dés­re, magas tej­ho­zam­ra sze­lek­tál­tuk őket. Az élet­te­rü­ket mi biz­to­sít­juk, a takar­má­nyu­kat is mi adjuk. Ők akkor „bol­do­gok”, ha min­den nap meg­kap­ják a meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű tisz­ta vizet, a meg­fe­le­lő mennyi­sé­gű és minő­sé­gű abra­kot és szá­las­ta­kar­mányt, és meg­fe­le­lő tar­tá­si körül­mé­nye­ket. Nem attól, hogy „kicsap­ják őket a sza­bad­ba” lege­lész­ni és fut­ká­roz­ni. 

Halál után is fele­lő­sek vagyunk 

Ha egy gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat elpusz­tul, nem lehet csak úgy elte­met­ni. Jár­vány­ügyi okok­ból spe­ci­á­lis álla­ti tetem­el­szál­lí­tó viszi el, és álla­ti fehér­je fel­dol­go­zó­ban, magas hőfo­kon sem­mi­sí­tik meg. Ez köte­le­ző, sza­bá­lyo­zott folya­mat. Ezért is fon­tos, hogy amit lehet, éle­té­ben és halá­la után is hasz­no­sít­sunk, ne hagy­juk veszé­lyes hul­la­dék­ká vál­ni.

A tisz­te­let ott kez­dő­dik, hogy nem dob­juk ki 

Ki ter­mel­ne krump­lit azért, hogy meg­egyék a krump­li­bo­ga­rak? Akkor miért tar­tunk álla­tot úgy, hogy a felét kidob­juk? A tisz­te­let nem han­gos jel­sza­vak­ban jele­nik meg, hanem abban, hogy annyi húst veszünk, amennyit elfo­gyasz­tunk, annyi tejet és tojást hasz­ná­lunk, amennyi­re szük­sé­günk van, és az állat min­den részét meg­be­csül­jük. Húsát, bel­ső­sé­ge­it, szar­vát, bőrét. A gaz­da­sá­gi haszon­ál­lat azért szü­le­tik meg, hogy min­ket kiszol­gál­jon. A mi fele­lős­sé­günk pedig az, hogy ezt ember­hez és állat­hoz mél­tó módon tegyük lehe­tő­vé. Ez a tisz­te­let való­di for­má­ja.

dr. Tor­nyi Kata­lin