• Kérdezz! Felelünk!

Élet a spektrumon: autizmus – számos híresség került ki soraiból

Magyarországon közel 160 ezer embert érint az autizmus spektrumzavar. Világnapján sok helyen az épületeket kék színnel világítják meg.
autizmus világnapja

Az autizmus szó alighanem Az esőember című filmmel (1988) csöppent be a köztudatba. Az autizmusról az azóta eltelt évtizedekben sokkal többet megtudott nemcsak a társadalom, hanem a szakma is. Dustin Hoffmann zseniális alakítását látva még talán csodálkozhattunk is, hogy vannak embertársaink, akik teljesen másként gondolkodnak a világról. Remélhetőleg mára ez a rácsodálkozás már elmarad, hiszen egyre természetesebb, hogy mindannyian mások vagyunk. Mit jelent pontosan, melyek a felismerhető tünetek? Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus összefoglalója következik.

Nem vagyunk egyformák. Ez így van jól, ettől színes a világ. Ezt a napot a kék szín hatja át. Láthatunk kékkel megvilágított épületeket és olyan személyeket, akik tudatosan viselnek kék ruhát. Ez a szín szimbóluma ennek a jeles napnak. Április 2-a az autizmus világnapja.

Az autizmus spektrumzavar

Maga az elnevezés a görög autosz (önmaga) névmásból ered, nem újkeletű, már Hippokratész idejében felfigyeltek rá a görög orvosok. Fontos leszögezni, hogy egy állapotról beszélünk, tehát nem gyógyítható, dagnózist komplex vizsgálat alapján csak pszichiáter állíthat fel. Számtalan megjelenési formája van, a nem beszélő, értelmi fogyatékossággal társuló autizmustól kezdve a különleges képességekkel vagy érdeklődési körrel rendelkező, normál intellektusú személy autizmusáig.

Hirdetés

Éppen ezért az utóbbi évtizedekben már autizmus spektrumzavarnak (ASD) nevezik, mert egy állapotok széles spektrumát felölelő gyűjtőfogalomról van szó, ami egy idegi fejlődési rendellenesség.

Az érintetteknél a kommunikáció, a kölcsönös társas interakciók, illetve a rugalmas viselkedésszervezés terén (mennyire tud valaki alkalmazkodni a mindennapi életünk változásaihoz, nem várt eseményhez) lehetnek egyedi mértékű eltérések, amit tovább befolyásolhat az érintettség mértéke, az adott személy nyelvi, intellektuális képességszintje, az esetlegesen társuló zavarok vagy betegségek és egyéb környezeti hatások is.

Jelenleg a legutóbbi adatok szerint a 8 évesek körében minden 54. gyerek küzd autizmus spektrumzavarral. Ugyanakkor sok autista nincs is diagnosztizálva, többen maguk, felnőtt korukban jönnek rá, hogy nehezebben tudnak közösségbe beilleszkedni, képtelenek alkalmazkodni a változásokhoz, zavarja őket a fény, a hang, így felnőttkori önállóságuk korlátozottabbá válhat, nehezebben boldogulnak társas kapcsolataik során, hátrány érheti őket a munkaerőpiacon.

Különös viselkedés

Aki autizmus spektrumzavarral érintett, az többnyire csökkent mértékben tud részt venni társadalmi kapcsolatokban, általában a szociális készségek terén elmaradás vagy nehézség figyelhető meg, nehezebben barátkoznak, kommunikációs szituációkban problémák jelentkezhetnek, érdeklődésükben, viselkedésükben az átlagtól való eltérés mutatkozhat meg.

Az autizmus egy olyan spektrum, ami súlyosságát tekintve különböző fokozatokban lehet jelen: a különc viselkedéstől kezdve a teljesen beszűkült tudattal élő, nem kommunikáló autistákig.

Eredete ismeretlen, de a genetikai tényezők nincsenek kizárva. Ahogy az állapot megjelenési formái is egyediek, valószínűleg a kialakulása is összetett folyamat következménye, több ok összjátéka lehet. Főként mentális és viselkedési zavarokat okoz. Szinte lehetetlen megfogalmazni, hogyan lehet a spektrumzavart felismerni. Kissé különös viselkedésük miatt számtalan esetben megszólják, kiközösítik őket. Más megközelítésből különlegesnek, „csodabogárnak” tekinthető az autista személy, hiszen vannak, akik kimagasló képességekkel rendelkeznek, kimondottan tehetségesek egy-egy tevékenységben, zenében, táncban, matematikában, sportban.

Az autizmus spektrumzavarra utaló jelek gyerekeknél

Az autizmusra utaló jelek általában már a gyermek 3 éves kora előtt megjelennek. Az autisztikus tüneteket mutató gyerekek társaikhoz képest alulmaradnak a kommunikációban, a szociális viselkedésben és a rugalmas gondolkodásban. Mindenképpen szükséges megjegyezni, hogy egy-egy tünet felbukkanása még ne adjon okot az aggodalomra. Annál is inkább, mert több tünet együttes fennállása esetén is csak pszichiáter szakorvos véleménye alapján mondható ki az autizmus spektrumzavar diagnózis. Ezek között a jelek között lehetnek, ha a gyermek nem reagál a nevére, ha nem utánoz (pl. a mosolyt, a tapsolást), így a társas készségek fejlődésében is mutatkozhat elmaradás. Ismétlődő viselkedések mutatkozhatnak meg mozgások, tárgyhasználat vagy beszéd terén. Sokszor ismételnek szavakat, mondatokat.

Az is lehet egy jel a szülő számára, ha a gyermek az állandósághoz, a rutinok változatlan betartásához túlságosan mereven ragaszkodik. Az autizmus spektrumzavarban a gyermekek nehezen ismerik fel az érzelmeket az arckifejezésekből és a testbeszédből. Ez a későbbiekben is elkísérheti őket, ezért nemigen értik meg a humort, a gúnyt, az iróniát. Ebből kifolyólag sok félreértés adódhat számukra életük során. A Zene Gyerekeknek csatorna Érzések című gyerekdala segítségével az érzések felismerése és azonosítása tudatosan gyakorolható:

Az autisták(már a gyermekek is) kerülik a szemkontaktust, az érintést. Többnyire jellemző rájuk, hogy túlságosan érzékenyek a szenzoros ingerekre, mint például bizonyos hangos zajok, az erős fény vagy egyes anyagok tapintása. Sokan emiatt csak befogott füllel vagy fülvédőben tudják elviselni az élet zajait.

Ajánlatos számukra ingerszegény környezetet kialakítani, kerülni a képeket, színeket, dekorációkat. Zavarhatja őket bármilyen anyag érintése, ezért egyesek nem is szeretnek megérinteni semmit kézzel. Mások szagokra, illatokra érzékenyek, akár túlzott mértékben is. Az átlagnál gyakrabban fordul elő náluk alvászavar, evészavar. Előfordulhat, hogy csupán néhány ételt fogadnak el, ún. szelektív evés jellemző rájuk, zavarhatja őket az étel illata, textúrája, kinézete stb. Azonban van rá esély, hogy hosszas próbálkozás után bizonyos ételeket elfogadjanak, megkedveljenek. Ebben is, mint általában minden új dolog bevezetésénél sok türelemre és következetességre van szükség.

Ha a kisgyermeknél két-három tünetnél többet érzékel a szülő, érdemes lehet a védőnővel, a gyerekorvossal konzultálni, hogy ha szükséges, minél korábban kerüljön a gyermek szakorvoshoz.

Egyre több diagnózis

Az autizmus spektrumzavar egyre több embernél van jelen. Az okokat még keresik, de elképzelhető az is, hogy nincs számottevő emelkedés, csak gyakrabban és jóval korábban ismerik fel a diagnózis kritériumait. Aki autizmus spektrumzavarral küzd, az az iskolában sajátos nevelési igényű, SNI tanuló.

Szinte minden autista gyermekre jellemző, hogy a szociális interakciókban és a kommunikációs nyelvben késés fedezhető fel. Gyakoriak az alvászavarok náluk, a fóbiák, az evészavarok, a dühkitörések, nem ritka az autoagresszió sem.

Egy olyan spektrumzavarról van szó, ahol nincs éles határ, az átmenetek folytonosak. Sok autizmussal élő személy korlátozott, szűkkörű érdeklődést mutat bizonyos tárgyak, tevékenységek iránt, ezért nem ritkán hatalmas szenvedéllyel foglalkoznak az általuk kedvelt tevékenységekkel, pl. gyűjtés, modellezés, rajzolás.

Az autisták között előfordulhat az is, hogy csökkent kommunikációs készségekkel rendelkeznek, saját szavakat használnak, echolálnak, vagyis visszhangszerűen utánozzák a beszédet, de vannak közöttük olyanok is, akik egyáltalán nem beszélnek. Az ő esetükben az alternatív kommunikáció eszközei segíthetnek, pl. képcserés kommunikáció, gesztusjelnyelv.

A spektrum egyik része, az Asperger-szindróma, amelyet Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos írt le először 1944-ben. Asperger –szindróma esetén normál (vagy annál magasabb) intelligenciaszintű személy kiváló képességekkel rendelkezhet, átlagon felüli szókinccsel bírhat, de bizonyos kommunikációs helyzetekben az arckifejezés, testbeszéd, hanghordozás értelmezése problémákba ütközik, a szemkontaktust nehezen tűri. Nem egyedi dolog, hogy az Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amiben eltér a többi embertől, sőt megtanulja leküzdeni hátrányait, és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.

Sokat segíthet a napirend

Amennyiben egy gyermekről kiderül, hogy autizmus spektrumzavarral küzd, fontos, hogy állandó napirend legyen számára kialakítva. Közösségben, az óvodában, az iskolás évek elején fotók segítségével ajánlatos megtervezni a gyermek várható napi tevékenységeit, ha beszél a gyermek, és megtanult már írni és olvasni is, akkor írott formában is lehet. Lényeges, hogy ne csak a közösségben, hanem a családban is következetesen alkalmazzák a vizuális segédeszközöket. Az autizmus spektrumzavarral küzdő gyermek napi rutinját felboríthatja bármilyen váratlan esemény, számukra talán irreális mértékű változásnak tekinthető. Ezek rendkívüli módon kibillenthetik őket a lelki egyensúlyukból, ezért ha lehetséges, akkor minden tervezett program előtt érdemes elkészíteni számukra a várható tevékenységek folyamatábráját, vagy képes, illetve szöveges napirendjüket.

Számos olyan dolgot is meg kell és meg is lehet nekik tanítani, amit más gyerekek szinte játszva ellesnek környezetükből. Részletesen, lépésről lépésre el kell nekik magyarázni (vagy képek segítségével megértetni velük) például, hogyan tanuljanak, hogyan tartsanak rendet, hogyan viselkedjenek egy adott szituációban, hogyan szokjanak le olyan rossz szokásaikról, amelyek a közösség normái szerint nem megengedettek, hogyan alkalmazkodjanak társaikhoz. stb. Végtelen türelem és sok idő kell hozzá, hogy apró sikereket érjünk el. Azonban a piktogramok, képes vagy szöveges táblák, folyamatábrák, táblázatok sokat segíthetnek, hogy a gyerek megszokja, és beillessze az egyes elemeket a rutinjába.

Híres autisták

Már az elmúlt évszázadokban élt több híres emberről is kiderült, hogy valószínűleg autisták lehettek, ugyanakkor a most élő hírességek között is akad, aki felvállalja autizmus spektrumzavarát.

A reneszánsz mester, Michelangelo feltételezhetően aspergeres volt. A szobrász, festő, építész és költő a külvilág iránt nem igazán mutatott érdeklődést, nehezen teremtett kapcsolatokat, figyelmét kizárólag saját belső világa kötötte le. Éppen aktuális munkáit megszállott szenvedélyességgel  végezte.

Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus és alkimista ifjúkorában sokszor kimaradt az iskolából. Keveset beszélt, és úgy el tudott merülni a munkájában, hogy mindenről, még az evésről is elfelejtkezett. 

Charles Darwin az evolúcióelmélet atyja nagy valószínűséggel az aspergeresek közé tartozott. A neves tudós kerülte az emberek társaságát, ugyanakkor az emberi kapcsolatokra vonatkozó megfigyelései rendkívül precízek voltak. Érintettségét bizonyíthatja az is, hogy kényszeres levélírónak számított.

Albert Einstein fizikai Nobel-díjas, aki kilencévesen még nem beszélt folyékonyan, szülei mentális épsége miatt aggódtak. Feltehetőleg Asperger-szindrómás volt. Einsteinből -saját elmondása szerint- hiányzott a késztetés a más emberekkel való kapcsolatteremtésre.

Ugyan Tim Burton, amerikai filmrendezőt hivatalosan soha nem diagnosztizálták autizmussal, mégis tud azonosulni az állapottal. Gyerekkorában visszahúzódó volt, szívesen festett, rajzolt és filmeket nézett. A filmrendező kimondottan intelligens és elhivatott, csodálatos  humorérzékkel és képzelőerővel rendelkezik, továbbá szenvedélyesen, igazi megszállottsággal koncentrál a munkáira.  

Öltözz kékbe!

Fontos a figyelemfelhívás, hogy az autizmus spektrumzavarral küzdők élete minden tekintetben akadálymentes legyen. A társadalom legyen felkészülve az elfogadásukra, a szükség szerinti segítségadásra. Fontos a korai felismerés, a megfelelő diagnózis felállítása, a szakszerű fejlesztés. Ezen a világnapon számtalan figyelemfelhívó programmal készülnek országszerte.

 Az Autisták Országos Szövetsége oldalán többféle program közül válogathatunk, de különböző egyesületek, civil szervezetek is készülnek, hogy támogatásukkal és összefogásukkal felhívják a figyelmünket egymás elfogadására. Kék színű ruházatunkkal mi is kifejezhetjük együttérzésünket.

Hirdetés

Kálmánné Péli Ibolya

Forrás: itt, itt, itt, itt ,itt és itt, kiemelt kép forrása: Canva- Pixels by Diversifylens

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés

Kövess minket és gyere velünk!

Orbán Viktor rajza szerzői jogvédelem alatt állt, de kommentben engedélyezte a felhasználást. Egy gyártó cég az ebből befolyt összeget az Amnesty International Magyarországnak ajánlotta fel.
Egyáltalán hiányzik? Sokan nem tudják, miről szól az ünnep és mit kell ilyenkor csinálni, pedig alap dolog lenne, hogy hálásak vagyunk azét, amink van.
Andrásfi Tibor nagykövetként támogatja az Egy Lépéssel Több Alapítványt.
Egyszerűnek tűnhet az Otthon Start hiteligénylés, azonban könnyen előfordulhatnak meglepetések, ha csak egy banknál indítjuk el a hitelkérelmet.
Hirdetés
Melyik városban tudsz nemcsak sikeresen dolgozni, hanem igazán jól élni is? A világ 7 kiemelkedő városát gyűjtöttük össze, ahol a digitális nomád életmód, munkahelyi lehetőségek és az életminőség kéz a kézben jár.
Az ellenállás nem akadály, hanem a változás előszobája: így alakult át a hetedikesek modulhetén bezárkózásból kíváncsisággá és együttműködéssé.
Október 4-én az Állatok Világnapját ünnepeljük. Állatorvosként vallom, hogy a valódi szeretet azt jelenti, hogy tiszteljük őket annak, amik: nem emberként, hanem saját fajuk igényeivel, szükségleteivel.
A Marokbaba egy magyar találmány, egy egyedülálló fejlesztőjáték. Szülők, fejlesztő pedagógusok, gyermekintézmények már ismerik, ismerd meg te is!
Idén újra felcsendül a Harry Potter és a bölcsek köve filmkoncert a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában. John Williams ikonikus zenéje élőben kíséri a teljes filmet.
A Caffè Vergnano kutatás szerint a magyarok 86%-a naponta kávézik. Fedezd fel, hogyan teremthet a csésze valódi énidőt és mindfulness-t.