• Kérdezz! Felelünk!

A családi életünk tabu vagy mégsem: Te mennyire véded tudatosan?

Mindannyiunknak mást jelent, de ugyanolyan fontos az év minden napján. Május 15-e a család nemzetközi napja.
Május 15: család nemzetközi napja

A család mindannyiunk számára fontos. Ám gyanítható, hogy minden embernek mást jelent. Szinte lehetetlen pontos meghatározást írni róla. Az sem mindegy, hogy jogilag, szociológiailag vagy más módon közelítjük meg. Körülöttünk minden változhat, de család volt, van és lesz. 1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A felhíváshoz hazánk is csatlakozott, mert ez a kezdeményezés ennek a különleges közösségnek fontosságára hívja fel a figyelmet.  Mit jelent a 21. században a család? Kálmánné Péli Ibolya gyógypedagógus írása.

Családcentrikus, családbarát, családszerető…Ha ezeket a  szavakat halljuk, szinte önkéntelenül a sajátunkra gondolunk. Mindannyiunk életében meghatározó közösségről van szó. Akkor is, ha van, és akkor is, ha hiányát éltük meg, vagy elveszítettük. Nehéz azt gondolni, hogy van olyan ember, akit nem érintene meg ez a szó, és mindaz, amit jelent, vagy jelentene.

Család minden verzióban

Fogalmilag egy általában kis létszámú csoport, ahol a tagok között leszármazási, házassági vagy tartós együttélési, illetve örökbefogadási kapcsolat áll fenn. Egy kis közösség, a társadalom legfontosabb „intézménye”, ahol a kölcsönös felelősségvállalás ugyanolyan fontos, mint a szeretetteljes légkör.

Hirdetés

Amennyiben a létszámot nézzük, lehet kis család, illetve a háromnál több gyermek esetén nagy családnak szokás nevezni. A család kapocs a gyermek és a társadalom között, az elsődleges szocializációs közeg, ahol a gyermek megtanulja az alapvető viselkedési, beilleszkedési szabályokat is.

A történelem során több alkalommal változott a családról alkotott felfogás. Azonban a család fontosságára már az ókorban is felfigyeltek, a görög mitológiában Hesztia a családi tűzhely védőistennője, a házas élet, a családi élet védője volt.

Még néhány évtizeddel ezelőtt is az a felfogás uralkodott, hogy a család különálló gazdasági egység, amelynek működéséhez egy-egy felnőtt férfira és nőre volt szükség. Leginkább az apa dolgozott, „kereste a kenyeret” , az asszonyok feladata a gyereknevelés és a háztartás vezetése volt.

Azóta sok minden megváltozott, viszont napjainkban sincs szabály arra, hogy mi nevezhető tipikusan családnak. Először is kategorizálhatjuk úgy, hogy gyermekes vagy gyermektelen közösség. Ha van gyermek, akkor jelenleg különböző típusokat különíthetünk el.

Hagyományos (nukleáris) családtípus az, amelybe a szülők és gyerek (gyerekek) tartoznak, kiterjesztett, azaz többgenerációs modell, ahol a szűkebb közösségen kívül nagyszülők, vagy más rokon él együtt.

Nem ritka az egyedülálló szülős verzió sem, sőt az utóbbi évtizedekben elterjedt a mozaikcsalád kifejezés is, amikor az újabb házasságnak vagy párkapcsolatnak köszönhetően újabb gyermekek kerülnek a mindennapi kis életközösségbe. Nincs jogunk ítélkezni, bármelyik típus lehet az egyén szempontjából ideális.

Jó családból származik

A család az elsődleges szocializációs közeg a kisgyermek számára, a későbbi életünkre kiható feltétel nélküli szeretet megtapasztalása, az anyanyelv, a kultúra csírái mind –mind innen származnak.

Az otthoni légkör meghatározza személyiségünk alakulását, egész életünket. A jól nevelt, barátságos és egyéb más módon pozitív tulajdonságokkal felruházott emberre szokták mondani: Jó családból származik. Valóban ennyit számítana, hogy honnan és milyen közösségből származunk? Igen, a gyermek szempontjából nem mindegy, hogy hol, hogyan és miként nevelkedik.

Lehet mindez védőburok, háttérország, de sajnos lehet mérgező közeg is.

Akár vér szerinti, akár fogadott, a benne élők egymás iránti szeretete, tisztelete adhat energiát a mindennapokhoz. Hozzátartozóinkat nem választhatjuk meg, de hogy hogyan élünk ebben a közösségben, milyen mintákat követünk, miként tartjuk be az együttélés szabályait, ez tőlünk is függ.  A közösség tagjai egymással rendszeres, életvitelüket átszövő kapcsolatban vannak egymással, a szeretet, tisztelet, az egymásra figyelés fontos az érzelmi biztonsághoz, a mindennapok sikerességéhez, továbbá e körben érezhető szerető gondoskodás, támogatás, elfogadás, figyelem a gyermek későbbi életében is megtérül.

Tudatos szülővé válás, otthonteremtés

Az otthonteremtés nem a gyerek születésével kezdődik, valójában egy folyamat. Onnan eredeztethető, hogy már az elhatározással indulunk neki, hogy gyermeket szeretnénk. Egyéni döntés, hogy a leendő szülők a házasság vagy tartós együttélés intézményét választják.

Két ember együttélése, egymás elfogadása sem egyszerű, amikor bővül az otthoniak száma, egyre nehezebb helyzeteket kell megoldani nap mint nap. A gyermek születésével óriási változások jelentkeznek a szülők életében is. A feladatok szaporodnak, de szeretetteljes légkörben mégsem érzi az ember tehernek a sokasodó teendőket. Valahogy együtt könnyebb.

Örömteli, de nem egyszerű feladat a gyereknevelés. Ne mindenáron a tökéletességre törekedjünk, de próbáljunk meg elég jó szülőkké válni. Emberek vagyunk, hibázhatunk, a korral, a gyermekek számával változunk, fejlődünk mi is.

Az anya és az apa egyik legfontosabb feladata, hogy a gyermekeket felnevelje. A szülők alapvető magatartása és érzelemmintái hatására formálódik a gyermek személyisége, fejlődnek a képességei, bővülnek ismeretei, a gyermek alapvető értékrendje, a kötődésminták és identitásának alapjai is tőlük erednek.

Az otthon békéje

A szülő szeretne mindent megadni gyermekének, közben tartsuk szem előtt, hogy a gyermekre fordított idő és figyelem pótolhatatlan.

Rohanó életünkben sok a súrlódási felület, konfliktushelyzet. Nem kivétel ez alól az otthon közössége sem. Nem jó haraggal élni, megmérgezi a mindennapokat.

Az érzelmek biztonságára minden embernek szüksége van, így különösen a minket összekötő közösségen belül törekedjünk egymás elfogadására, a vitás helyzet feloldására, a megbékélésre. Ha otthonunkban béke van, sokkal kerekebb a világ, minden feladatunkhoz könnyebben fogunk, mindent optimistábban látunk. Nem a vér szerinti kötelék, és nem is a kötelesség, ami együtt tartja a közösséget, hanem az egymás iránt érzett szeretet és tisztelet.

Hogyan védjük?

Szinte mindenhol vannak olyan titkok, tabuk, amelyekről nem szívesen beszélnek. Nem is tartozik minden mindenkire. Tudatosan is védhetjük a legbelső közösségünk titkait, életünket, bár ez napjainkban olykor nehéz.

Sokan szeretnek kirakatban élni, minden megmozdulásukról hírt adni a világnak.

Természetes igény, hogy örömünket, büszkeségünket, sikereinket szeretnénk megosztani másokkal is, nehéz megállni, hogy ne dicsekedjünk ország-világ előtt. Előtte gondoljuk át: mindenki szeretné? A párunk és a gyermekeink is? Vagy később mi magunk sem bánjuk meg a posztokat?

Egy különleges óvó, védő burokról van szó, ahová jó hazamenni, jó együtt lenni.  A közösen átélt élmények feltöltenek, energiát adnak. Vigyázzunk egymásra!

Hirdetés

Kálmánné Péli Ibolya

Forrás: itt,itt és itt, kiemelt kép forrása: Canva Pexels by Natik_1123

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads
Hirdetés

Kövess minket és gyere velünk!

Orbán Viktor rajza szerzői jogvédelem alatt állt, de kommentben engedélyezte a felhasználást. Egy gyártó cég az ebből befolyt összeget az Amnesty International Magyarországnak ajánlotta fel.
Egyáltalán hiányzik? Sokan nem tudják, miről szól az ünnep és mit kell ilyenkor csinálni, pedig alap dolog lenne, hogy hálásak vagyunk azét, amink van.
Andrásfi Tibor nagykövetként támogatja az Egy Lépéssel Több Alapítványt.
Egyszerűnek tűnhet az Otthon Start hiteligénylés, azonban könnyen előfordulhatnak meglepetések, ha csak egy banknál indítjuk el a hitelkérelmet.
Hirdetés
A túrázás a testet frissíti, a sétáló meditáció az elmét csendesíti. Ha összekötöd őket, minden lépés tudatos élménnyé válik.
Közel 40 galéria, nemzetközi művészek és izgalmas kísérőprogramok teszik a rendezvényt a kortárs művészeti élet kiemelt eseményévé.
A Debreceni Virágkarnevál idén is elvarázsolta a közönséget: tizenkét virágkocsi, több száz táncos és zenész vonult fel augusztus 20-án.
Sebestyén Balázs vadonatúj műsorában, a Most Wanted, vagyis a hajszában 24 híresség menekül az országban, a nézők pedig beleszólhatnak a hajsza kimenetelébe!
A magyarok 80%-a nem tervez előre baleset vagy betegség esetére. A balatonfüredi életbiztosítási csúcstalálkozó az öngondoskodás és az AI jövőjét tárgyalta.
A hűsős év végi napokon jobban esik a kiadós, meleg reggeli. Az ilyen reggelek kiváló választása a sütőtökös őszi amerikai palacsinta.