• Kérdezz! Felelünk!

SOKKOLÓ! Magyar Péter leleplezte a kormányt: Brutális jelentések a gyermekotthonokban történt bántalmazásokról

Folyamatosan bántalmazott, megalázott, szexuálisan kihasznált gyerekekről és egészen megdöbbentő gyermekbántalmazások százairól lehet olvasni a most készült jelentésben.

Magyar Péter pár órája tett közzé egy megrázó videót a hivatalos YouTube csatornáján, amelyben az Orbán-kormány számára készült, korábbi és friss jelentésekből idéz a magyarországi gyermekotthonokban tapasztalható szörnyű bántalmazási és elhanyagolási esetekről. A felvételeken a politikus a gyermekvédelem mögé búvó kormány felelősségét firtatja, és azonnali választ követel a miniszterelnöktől és a köztársasági elnöktől.

Magyar Péter a videóban hangsúlyozza, hogy a feltárt bűncselekmények nem egy távoli országban, hanem itt, Magyarországon, az Orbán-kormány uralkodása alatt történtek és történnek a mai napig. Az áldozatok állami gyermekotthonokban élő, sokszor sérült vagy mozgásukban korlátozott gyerekek.

Az ügy a Szőlő utcai javítóintézetből indult. A Szőlő utcai Javítóintézet egy budapesti intézet, ahol a bíróságok által letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúk számára javítóintézeti ellátást és nevelést biztosítanak. Fontos hangsúlyozni, hogy nem börtön, hanem egy hely, ahonnét a gyerekek visszailleszkedhetnek a társadalomba. Legalábbis eredeti feladata ez lett volna.

Hirdetés

A „gyermekvédelem” mögött rejlő borzalmak: ezeket tartalmazzák a gyermekotthonokban készült jelentések

A Tisza birtokába jutott hivatalos dokumentumok alapján a gyermekotthonok helyzete katasztrófális, és az azokban megtörtént esetek részletei sokkolóak.

Gyermekprostitúció

a speciális gyermekotthonokban a gyermekek 40%-a érintett a prostitúció valamilyen formájával. Különösen felháborító, hogy a szakdolgozók konkrét esetekben nem tettek eleget jelzési kötelezettségüknek.

Brutális bántalmazási módszerek a gyermekotthonokban

Volt olyan otthon, ahol a dolgozók airsoft puskával lőttek a gyerekekre, csípőfogóval bántalmazták őket, és a nemi szervüket rugdosták.

Kínzások és megalázások

Az ombudsmani jelentések szerint a dolgozók rendszeresen bántalmazzák, megalázzák a gyerekeket. Előfordult kulcscsomóval és ököllel való ütlegelés, valamint az is, hogy egy gyereket napokig alsóneműben tartottak.

Értelmetlen büntetések

Nevelők büntetésként ételmegvonást alkalmaztak. Egy 11 éves gyereket egy róla elnevezett bottal bántottak.

Láncra vert gyermek a gyermekotthonokban

Egy súlyos eset szerint egy gondozottat a lábánál fogva kikötöttek az ágyhoz, mint egy láncra vert kutyát.

Szexuális visszaélések és alkohol

Volt olyan otthon, ahol a dolgozók szexuális kapcsolatot létesítettek a neveltekkel, és éjszakánként rendszeresen alkoholt fogyasztottak a gyermekek szerint.

Politikai felelősség és a cinkos hallgatás

A jelentések tanúsága szerint az ombudsman munkatársai is láttak sérüléseket a gyerekeken, mégis a legtöbb esetben feljelentés nem történt, és semmilyen valódi, azonnali lépés nem történt a helyzet megoldására. A politikus szerint az Orbáni hatalom olyan országot épített, amelyben a gyermekotthonokban a bántalmazást „nevelési célzatúnak” minősítették. Magyar Péter a videó végén közvetlenül a hatalmon lévőkhöz intézi kérdéseit:

Hirdetés

Meddig hallgat még Orbán Viktor? Mikor áll ki a magyar emberek elé, és mikor vállalja a politikai, erkölcsi és jogi felelősséget kormánya és az általa irányított hatóságok mulasztásáért? Mikor szólal meg vagy mond le a cinkos hallgatásba burkolódzó köztársasági elnök?

    A videó, amely rendkívüli felháborodást keltett a közösségi médiában, azzal a felhívással zárul, hogy az ilyen emberek nem vezethetik Magyarországot, „elég volt”. A teljes videó megtekinthető itt: Újabb brutális jelentés a gyermekbántalmazásokról

    Facebook
    Email
    WhatsApp
    Telegram
    LinkedIn
    Threads

    Ajánlott videók

    Kövess minket és gyere velünk!

    Felkapott írásaink

    blank
    Hirdetés

    Iratkozz fel, hogy ne maradj le!