Hozzánk nem gurul a dollár, az euró, de még a forint sem. Nem esik le az égből a támogatás, nincsen tőkés nagybácsi, és nem örököltünk ingatlant a budai hegyoldalban. Nálunk a vállalkozás nem „startup pitch” és angol szakszavakkal teleszórt LinkedIn-poszt – hanem vér, veríték, kávé, és hónapokig tartó vívódás, hogy akkor most egyek‑e vagy reklámozzak. Marczinka Mátyás kendőzetlenül őszinte írása a vállalkozásindítás előtt állóknak.
A WakeUp Network és az alá tartozó projektjeink több mint tíz éve léteznek, nem állami támogatásból, nem EU‑s pénzből, hanem kreativitásból, barátságokból és abból a fajta naiv hitből, ami miatt az ember újra és újra nekifut, még akkor is, ha közben már rég betört a homloka.
Régen minden, még a vállalkozásindítás is más volt? Igen. Élhetőbb. Kiszámíthatóbb. Emberibb. Olcsóbb.
Volt idő, amikor ha megjelentél egy ötlettel, nem néztek hülyének. Amikor az „álmodni merészt” nem követte az „úgyse lesz belőle semmi” vállveregetés. Nem mondom, hogy könnyű volt – de legalább nem volt ilyen mértékben ellenséges a környezet. A gazdaság még nem fulladt meg a saját szabályozásában, nem akart minden utcasarokra adót bevezetni az állam, és nem terítette be a nyilvánosságot a saját szirupos, alternatív valósága.
Most viszont: ha nem vagy rendszerközeli, ha nincs mögötted minimum egy politikai kapcsolat vagy legalább egy EU‑s projektleosztó ismerős, akkor marad az, amit gerillamarketingnek hívunk. De nevezhetnénk akár túlélőművészetnek is.
Mert a rendszer nem fog segíteni. Sőt, beléd rúg.
Mondják, hogy „az igazi vállalkozó kreatív”. Rendben. De ma már ez nem elég. Ma egyszemélyes vállalkozóként kell lenned:
- copywriternek, hogy el tudd adni magad.
- közgazdásznak, hogy egyáltalán megértsd, mennyibe kerül a levegő, amit belélegzel.
- szociológusnak, hogy tudd, kinek szól, amit csinálsz.
- jogásznak, hogy ne csússz el a 13. jogi kisbetűn.
- és pszichológusnak, mert különben szépen lassan beledöglesz az állandó bizonytalanságba.
Az a helyzet, hogy 0 forintból vállalkozni nem lehet. De elindulni igen. A különbség nem pénz – hanem képesség, bátorság és (néha sajnos) vakság.
Van az a mondás, hogy ha valaki a földön fekszik, akkor legalább ne rúgj bele. A magyar kormány azonban újraértelmezte ezt a bölcsességet: naponta rúg, és még áldozathibáztatásként kiplakátolja veled az országot, hogy miért fekszel ott. A kisvállalkozó ma Magyarországon nem hős. Nem is partner. Csak egy adóalany. Egy statisztikai adat. Egy célpont, ahová újabb sarcokat lehet lőni.
És közben a médiában megy a műsor: hogy nálunk milyen jól működik minden. Hogy fejlődünk. Hogy „kiváló üzleti környezet” van. Aha. Talán a közeli sleppnek, akik közpénz milliárdokon gazdagodtak meg. A piacra dolgozó kis- és mikrovállalkozók meg csak bámulnak, mint a borjú az új adócsomagra.
De mégis: meg lehet élni a piacról guruló dollár nélkül?
Igen. Röviden: igen. Hosszabban: brutális szívás. Ha nem vagy pszichésen elég erős, akkor összetörsz. Nem vagy elég rugalmas, akkor lehullasz. Ha nem vagy elég pofátlan, akkor láthatatlan maradsz. Ez nem nyafogás. Ez realitás. Aki azt mondja, hogy „elég egy jó ötlet”, az vagy nem próbálta még, vagy már rég nem ezen a bolygón él. Ahhoz, hogy a piacról megélj, meg kell tanulnod:
- kommunikálni. Először magaddal. Aztán a közönséggel. Aztán az ügyfelekkel. Aztán a trollokkal.
- eladni. Nem csak a termékedet. Saját magadat is. A nevedet. A hitedet. A víziódat.
- túlélni. Úgy, hogy közben nem őrülsz meg.
A piac olyan, mint egy klub, ahová meghívót nem kapsz. Belépsz? Jó. Akkor most mutasd meg, mi van nálad. Nincs semmi? Akkor viszlát.
Én is voltam már ott, ahol más feladta. Nem volt pénzem hirdetésekre, nem volt ismerősöm, aki beajánlott volna és volt „befektető”, aki elhitte volna, hogy ebből lehet valami. Volt viszont:
- ötlet.
- egy barát, aki hitt bennem.
- egy öreg laptop.
- és a felismerés, hogy ha nem én csinálom meg, más sem fogja.
A gerilla marketing azt jelenti, hogy mész és kiállsz az utcára. Hogy nyomod a tartalmat napi szinten, akár hajnalban is. Hogy odamész emberekhez, akikhez más nem mer. Hogy beleállsz vitákba. Hogy pofátlan vagy, de őszinte. És egyszer csak: valaki felfigyel. Aztán még valaki. És hirtelen ott tartasz, hogy elhívtak beszélgetni egy podcastba. Vagy megosztották a posztod. Vagy kaptál egy emailt, amire sosem számítottál.
Ez nem szerencse. Ez jelenlét. Kitartás. És a kurázsi, hogy ott legyél, ahol más már nem bírja.
A WakeUp sztori nem kizárólag sikerek sztorija. Hanem a változásé.
Tíz éve toljuk. Voltak nagy pillanatok – együttműködések, díjak, események. De a legnagyobb győzelmünk mégis az, hogy még létezünk. Mert amikor minden bezár, mi még akkor is dolgozunk, újratervezünk, kimerítjük magunkat és megoldjuk. Amikor más abbahagyja, mi még szerkesztünk. Mert amikor mindenki azt mondja, hogy „ebből nem lehet megélni”, akkor mi megmutatjuk, hogy mégis.
Nem azért, mert olyan rohadt jók vagyunk. Hanem mert nem adtuk fel. No és persze rohadt jók is vagyunk!
A napokban megkérdezték tőlem, hogy milyen tanácsot adnék egy kezdő vállalkozónak, aki az elinduláson gondolkozik. Akkor annyit feleltem, hogy “bele se kezdjen Magyarországon, ha nincs egy évnyi tartaléka és kellő kitartása”. De mire is gondoltam ez alatt? Így csináld, ha most kezdenéd:
- Ne várj a tökéletes pillanatra. Nincs ilyen. Kezd el most, ami van. Mobilon, papíron, TikTokon, tök mindegy. De kezd el.
- Keress stratégiai társakat. Egyedül lehet menni, de közösséggel messzebbre jutsz. Olyan emberekkel, akik hisznek benned, amikor te nem. Azonban soha ne támaszkodj senkire 100%-ban, mert a Te projekted csak Te ismerheted és szeretheted úgy, mint a gyerekedet. Senki más.
- Tanulj eladni. Nem nyomulni, nem tukmálni – eladni. Hitelesen. Szenvedéllyel.
- Legyél ott. Online. Offline. Mindenhol. Ha nem látnak, nem létezel. Csak lazán vesd bele magad az események sűrűjébe. Lesznek, akik lehúznak, de az nem azt jelenti, hogy nem jó, amit csinálsz, csak rossz emberek vesznek körbe.
- Ne szégyelld, ha nem megy. Nincs siker kudarc nélkül. Az a kérdés: újra próbálod‑e?
Szóval akkor összegezve: A dollár nem gurul. Az euró se. Még a forint se. És tudod mit? Nem is kell, hogy guruljon. Mi gurulunk. Mi mozdulunk. Mi megyünk előre, ha kell mászva, ha kell ordítva, de megyünk. Ez a magyar valóság. Nem rózsaszín. De mi ebben dolgozunk. Ebben építünk. Ebben álmodunk. És amíg álmodunk, addig van remény.
Még.
Egy darabig. Utána pedig disszidálunk és egy új országban folytatjuk, ahol nem rúg beléd az a kormány, aki többet keres a munkádon, mint Te magad. Ahol nem kell attól félned, hogy utolér a rezsim. Ott, ahol nem a szinglik tartják el a családokat, miközben másodrangú állampolgárnak számítanak. Ott, ahol van még remény.
Kiemelt kép forrása: Canva — Getty Images by scyther5