Pályá­ját a szex­ről nyíl­tan kom­mu­ni­ká­ló blog­ger­ként kezd­te. Ma már sze­xo­ló­gus­ként tekint magá­ra, de tovább­ra is a tabuk lebon­tá­sa és az őszin­te beszéd moti­vál­ja a mun­ká­ját. Ezt a szem­lé­le­tet erő­sí­ti tavaly meg­je­lent, Nyíl­tan a szex­ről című köny­ve is, amely alkal­mat adott átte­kin­te­ni az eddi­gi útját. A szer­ző­vel saját éle­té­ről, a köny­vé­nek miként­jé­ről, vala­mint magá­ról Poli­li­li jelen­ség­ről Gyen­ge-Rusz Anett készí­tett inter­jút.

Poli­Li­li nap­ja­i­nak leg­na­gyobb részét most a kis­fia körü­li teen­dők­kel töl­ti. 

Külön hálás vagyok neki azért, mert egy nehéz éjsza­ka után, a rövid dél­előt­ti alvást köve­tő­en, kávé­ját álmo­san kever­get­ve, de vál­lal­ta a beszél­ge­tést. Sem a fáradt­ság, sem az online tér nem volt aka­dá­lya annak, hogy ter­mé­sze­te­sen és lel­ke­sen beszél­jen a szak­má­já­ról, saját meg­élé­se­i­ről és vála­szol­jon a meré­szebb kér­dé­sem­re is.

Gyen­ge-Rusz Anett: Hogyan szü­le­tett meg Poli­Li­li, a szex­ről nyíl­tan kom­mu­ni­ká­ló blog­ger?

Poli­Li­li: Az egész azzal indult, hogy terá­pi­á­ra jár­tam, és volt egy nagy for­du­lat az éle­tem­ben: egy­szer csak elkezd­tem élvez­ni a sze­xet. A tera­peu­tám pedig azt mond­ta:

„Azta, ez igen! Milyen jó len­ne, ha más nők is lát­nák, hogy ez lehet­sé­ges. Írd le!”

Én amúgy is imá­dok írni, régeb­ben működ­tet­tem egy tit­kos blo­got, szó­val a for­ma közel állt hoz­zám. Hob­bi­ból indult, de köz­ben volt ben­nem vál­lal­ko­zói véna is: elég hamar elkezd­tem azon gon­dol­kod­ni, hogyan lehet ebből vala­mi olyat kihoz­ni, amit hosszú távon is csi­nál­ha­tok, akár főál­lás­ban. Aztán jött a sokk: a blog egyik írá­sa meg­le­pő­en hamar nagy nyil­vá­nos­sá­got kapott. Elő­ször azt hit­tem, rosszul látom a sta­tisz­ti­kát. Hir­te­len még az (akko­ri) Index főol­da­lá­ra is fel­ke­rül­tem. Ez egy­szer­re volt elké­pesz­tő és ijesz­tő: mi lesz ebből, mit fog­nak szól­ni, mennyi­re lehet ezt fel­vál­lal­ni?

Gyen­ge-Rusz Anett: Akko­ri­ban a kör­nye­zet­vé­de­lem terü­le­tén dol­goz­tál, de köz­gaz­dász vég­zett­ség­gel is ren­del­ke­zel. Nagy bátor­ság­ra vall, hogy pályát vál­tot­tál a sze­xe­du­ká­ció irá­nyá­ba úgy, hogy nem volt mögöt­ted ezzel össze­füg­gő szak­mai hát­tér.

Poli­Li­li: Igen, és ez meg is nehe­zí­tet­te a pálya­vál­tást. Úgy érez­tem, egy­szer­re kell meg­ta­nul­nom min­dent: vál­lal­ko­zást mene­dzsel­ni, kom­mu­ni­kál­ni, szol­gál­ta­tást kiala­kí­ta­ni. És az ele­jén nagyon soká­ig szin­te ingyen csi­nál­tam. Sta­bi­labb meg­él­he­tés gya­kor­la­ti­lag csak a közel­múlt­ban lett belő­le.

Gyen­ge-Rusz Anett: Érde­kes, hogy ez egy­be­esik azzal az idő­szak­kal, ami­kor édes­anya let­tél.

Poli­Li­li: Nálam a pénz kér­dé­se erő­sen össze­függ azzal, hogy van‑e „miért”. Soká­ig elég volt az, amennyi éppen volt. Aztán ami­kor meg­szü­le­tett ben­nem az elha­tá­ro­zás, hogy sze­ret­nék gye­re­ket, hir­te­len konk­ré­tabb cél­ja­im let­tek. Más­ho­vá került a fókusz, hiszen a gye­rek­nek ott­hon, tér és biz­ton­ság kell.

Gyen­ge-Rusz Anett: Ins­pi­rá­ló, amit mon­dasz, mert úgy lát­szik, bár­mit fel lehet épí­te­ni: egy sze­xe­du­ká­ci­ós vál­lal­ko­zást, egy házat, vagy amit sze­ret­nél.

Poli­Li­li: Igen, de erős hit is kell hoz­zá. Én pél­dá­ul a köny­vem­nél éltem át iga­zán, mennyi­re stresszes a vál­lal­ko­zói oldal: rövid idő alatt nagyon sok pénzt kiad­ni, ren­ge­teg új dol­got meg­ta­nul­ni és mind­eköz­ben új embe­rek­kel kerül­ni bizal­mi hely­zet­be.

Mint­ha a gyer­me­ke­met adnám ki a karom­ból.

Ami­kor a könyv­vel kap­cso­lat­ban kap­tam egy több­mil­lió forin­tos áraján­la­tot, az mell­be­vá­gott. A vál­lal­ko­zás sem való min­den­ki­nek. Nekem sem volt egy­sze­rű.

Gyen­ge-Rusz Anett: Kanya­rod­junk vissza a kez­de­tek­hez. Emlék­szel arra a pont­ra, ami­kor elő­ször tuda­to­sult ben­ned, hogy a sze­xu­a­li­tás­ról beszél­ni tabu? És hogy te ezen vál­toz­tat­ni sze­ret­nél?

Poli­Li­li: Két pil­la­nat volt. Az egyik egy barát­nős beszél­ge­tés­hez kötő­dik. Sétál­tunk, és ő egy­szer csak elkez­dett a pár­kap­cso­la­tá­ban meg­élt szex­ről beszél­ni, olyan őszin­tén, aho­gyan addig én még sen­ki­vel sem vál­tot­tam szót erről. Elme­sél­te pél­dá­ul, hogy nem meri meg­érin­te­ni a csik­ló­ját­együtt­lét köz­ben, mert „az milyen már”. 

Én meg csak néz­tem, hogy hogyan lehet­sé­ges ez, és én miért nem tudok arról, hogy ilyen gátak létez­nek egy hoz­zám közel­ál­ló ember­ben? Miért nem beszé­lünk arról, kinek mi megy, mi nem, kinek mi jó, mi nem. 

A másik pil­la­nat Hop­pál Bori, egy koráb­bi tera­peu­tám elő­adá­sa volt. Bori a pun­ci­ról és a női sze­xu­a­li­tás­ról beszélt kul­tu­rál­tan, intel­li­gen­sen, ter­mé­sze­te­sen. Én meg ott ültem döb­ben­ten a fel­fe­de­zés­től, hogy így is lehet. Nem sut­tog­va, hanem nor­mál han­gon, szé­gyen nél­kül. Ott dön­töt­tem el: én sem fogok töb­bé sut­tog­ni, kieresz­tem a han­gom.

Gyen­ge-Rusz Anett: Tehát szív­ügyed­dé vált a szex­ről való őszin­te kom­mu­ni­ká­ció.

Poli­Li­li: Igen. És nekem már az is siker­él­mény, hogy ezt csi­nál­ha­tom. Per­sze, figye­lek az embe­rek­re, empa­ti­kus vagyok, de nem az első reak­ció a mérv­adó, hanem a fej­lő­dés hosszú­tá­von. A mun­kás­sá­gom­mal sen­kit nem a pánik­zó­ná­ba aka­rok tol­ni, hanem a tanu­lás irá­nyá­ba.

Gyen­ge-Rusz Anett: A nép­sze­rű­sé­ged talán azzal is össze­függ, hogy nem­csak a szex élve­ze­té­ről beszélsz nyíl­tan, hanem a nehéz­sé­ge­i­ről is.

Poli­Li­li: Nekem ez vala­hogy ter­mé­sze­tes. Egy­részt azért, mert az önfel­tá­rás szá­mom­ra fel­dol­go­zás is. Más­részt azért, mert sok ember azt hiszi, hogy ha a szex nem töké­le­tes, akkor az csak kudarc lehet. Pedig tel­je­sen nor­má­lis, ha egy pasinak­nem áll fel gomb­nyo­más­ra, vagy ha a nő még nem ned­ve­se­dik be egy kis simo­ga­tás­tól. Köz­ben az is van, hogy én magam is dol­go­zom ezen. A sze­xu­a­li­tá­som nem egy kész „ter­mék”. A saját élve­ze­tem­hez való hoz­zá­fé­rés ma is mun­ka. És azt hiszem, fon­tos kimon­da­ni: attól, hogy vala­ki sze­xo­ló­gus, még nem lesz taps­ra orgaz­mu­sa.

Gyen­ge-Rusz Anett: Már nem­csak sze­xo­ló­gus, hanem anya is vagy. A szü­lés, a test vál­to­zá­sa mennyi­re befo­lyá­sol­ta a sze­xu­a­li­tá­so­dat?

Poli­Li­li: A szü­lés sok min­den­re hatás­sal lehet, van, aki­nél pozi­tív for­du­la­tot hoz, van, aki­nél nehéz­sé­ge­ket teremt. Szá­mom­ra a szü­lés jó élmény volt. A test­ké­pem­mel koráb­ban sem vol­tak prob­lé­má­im. Ami nálam fókusz­ban van, az inkább az inti­mi­tás és a biza­lom kér­dé­se: mennyi­re merek köze­len­ged­ni vala­kit.

Pél­dá­ul a szü­lés­nél is azt éltem meg, hogy érin­tést iga­zán csak a párom­tól tudok elfo­gad­ni.

A szex­ben is jelen van ez a folya­mat: idő kell, amíg a tes­tem és az ideg­rend­sze­rem meg­ér­ti, hogy biz­ton­ság­ban vagyok, hogy itt és most vagyok, nem a múlt­ban. És hogy szól­ha­tok. Sok­szor ez egy bel­ső konf­lik­tus. Van‑e jogom a páro­mat kér­dez­ni, irá­nyí­ta­ni? Megbántom‑e, ha más­képp esne jól és van­nak köz­ben kíván­sá­ga­im? Aztán egy­szer csak el tudom kez­de­ni élvez­ni, de néha olyan, mint­ha nem száz­szá­za­lé­ko­san­ér­zé­kel­nék min­dent.

Gyen­ge-Rusz Anett: Milyen a töké­le­tes szex?

Poli­Li­li: Él ben­nünk egy tév­kép­zet ezzel kap­cso­lat­ban. Elvár­juk a szex­től, azaz magunk­tól, hogy a csú­cson legyünk, hogy jól tel­je­sít­sünk. Mint­ha az élve­zet len­ne a fér­fi­ság és anő­i­ség fok­mé­rő­je. Pedig az az igaz­ság, hogy sem­mi sem lehet min­dig töké­le­tes – sem a bejg­li, sem a napunk, sem a tes­tünk. Miért pont a szex len­ne az?

Gyen­ge-Rusz Anett: A töké­le­tes­ség irán­ti vágy abból is fakad­hat, hogy sokan por­nón szo­ci­a­li­zá­lód­nak. Mit gondolsz,az online kul­tú­ra hogyan hat a sze­xu­a­li­tá­sunk­ra?

Poli­Li­li: A por­nó sok­szor erő­sen tor­zít. Egy meg­ren­de­zett, fik­ci­ós műfaj­ról beszé­lünk. Tapasz­ta­la­tom sze­rint a leg­töb­bek­nek ez az egyet­len képe arról, milyen a szex. Tegye fel a kezét, aki látott más pél­dát is ezen­kí­vül! A roman­ti­kus műfa­jo­kat pedig ne is vegyük szá­mí­tás­ba, hiszen a taka­ró alatt, mell­tar­tó­ban csi­nál­ni ugyan­olyan fél­re­ve­ze­tő. 

A film­ben nem gör­csöl be a sze­rep­lők vád­li­ja, nem lesz­nek szom­ja­sak­köz­ben, a nők nem menst­ru­ál­nak, a fér­fi­ak­nak nem lohad le nya­lás köz­ben a far­kuk.

Pedig ezek tel­je­sen embe­ri dol­gok. A baj nem az, hogy léte­zik por­nó, hanem az, ha vala­ki ezt össze­ke­ve­ri a valós szex­szel. Ha úgy gon­dol­ja, „így kéne”, miköz­ben a való­ság sok­kal eset­le­nebb, játé­ko­sabb és élőbb.

Gyen­ge-Rusz Anett: Való­szí­nű­leg ezek a tüne­tek már az önki­elé­gí­tés­sel való ismer­ke­dés során meg­je­len­nek. Mit mon­da­nál annak, aki most kezd ismer­ked­ni a saját sze­xu­a­li­tá­sá­val, legyen akár 15 vagy épp 30 éves?

Poli­Li­li: A por­nó nem tanít meg önki­elé­gí­te­ni sem. Az nem erre van. Ha vala­ki kap­cso­lód­ni sze­ret­ne a tes­té­hez, job­ban jár, ha néha leál­lít­ja a vide­ót, és elkez­di figyel­ni: mit érzek most? Mi esik jól? Kísér­le­tez­ni lehet külön­bö­ző moz­du­la­tok­kal, rit­mus­sal, nyo­más­sal. 

Az inti­mi­tást saját magad­dal is meg­te­remt­he­ted.

Nem kell gyor­san „letud­ni”. Gyújts gyertyát,kezdj el mélye­ket léle­gez­ni, pró­báld maga­dat más­ként meg­érin­ti, mint eddig. A másik fon­tos üze­net, hogy SZABAD önki­elé­gí­te­ni. Pár­kap­cso­lat­ban is. Ez nem „vesz el” a másik­tól­sem­mit. A vágy nem úgy műkö­dik, mint egy cso­mag papír­zseb­ken­dő. Nem egy véges kész­let, amit elhasz­nálsz. Sőt, ha job­ban isme­red magad, könnyebb elmon­da­ni a párod­nak is, mi a jó neked. Könnyebb fel­sza­ba­dul­ni. Ez kincs tud len­ni.

Gyen­ge-Rusz Anett: Milyen kér­dé­sek­kel keres­nek meg leg­gyak­rab­ban a kli­en­sek?

Poli­Li­li: Sokan csak úgy jön­nek, hogy „vala­mi nem jó”, de nem tud­ják meg­fo­gal­maz­ni, mi. Annyi­ra tabu a téma, hogy nincs szó­kész­le­tük, nincs rálá­tá­suk. Ezért nehéz néha már az első lépés is: mi a kér­dé­sem egy­ál­ta­lán? 

Sok nő pél­dá­ul azzal jön, hogy „miért nem kívá­nom elég­gé”, „miért nem élvezem”,„miért akar a párom töb­bet”, „miért érzem azt, hogy nekem vala­hogy nem megy”. 

A mélyebb réte­ge ezek­nek a kéte­lyek­nek gyak­ran az, hogy a sze­xet tel­je­sít­mény­ként élik­meg. Mint­ha mind­annyi­unk­nak egy­for­má­nak kéne len­ni­eb­ben. Én meg azt mon­dom: ne egy­for­mák legyünk, hanem önazo­no­sak. Nem kell mások­hoz alkal­maz­kod­ni. Amit két ember csi­nál, az kizá­ró­lag rájuk tar­to­zik. Per­sze lehet­ins­pi­rá­lód­ni, de ha gör­csö­sen olyan­ná akarsz vál­ni, ami­lyen­né sze­rin­ted kel­le­ne, abból elvá­rás lesz, és nehe­zebb fel­sza­ba­dul­ni.

Gyen­ge-Rusz Anett: És akkor sze­rin­ted milyen az „elég jó szex”?

Poli­Li­li: Nekem az elég jó szex olyan, mint ami­kor egy bol­dog kis­gye­rek homo­ko­zik. Ját­szik. Kita­lál vala­mit, aztán meg­gon­dol­ja magát. Élve­zi a folya­ma­tot. A szex is lehet­ne ilyen: kíván­csi, játé­kos, rugal­mas. Per­sze figye­lünk egy­más­ra is, de elő­ször magunk­ra, mert, ha én nem figye­lek arra, hogy nekem mi jó, akkor ki fog? Sokan bele­csúsz­nak abba, hogy a szex arról szól, hogy a másik­nak legyen jó. Mert az önér­té­ke­lé­sük ettől függ. Nem fókusz­ál­nak a saját gyö­nyö­rük­re. Pedig alkal­man­ként az egyik fél épp „csak adni” akar, és nem kíván­ja azt, hogy őt is kényez­tes­sék. Simán elő­for­dul­hat, hogy vala­ki ilyen han­gu­lat­ban van. Ez nem tra­gé­dia.

Gyen­ge-Rusz Anett: 2025-ben jelent meg az első köny­ved Nyíl­tan a szex­ről cím­mel, ren­ge­teg önval­lo­más­sal, mono­lóg­gal és pár­be­széd­del. Tuda­tos írtad bele eze­ket, vagy így ala­kult?

Poli­Li­li: Azt, hogy mi volt az ere­de­ti terv, hagy­juk is. De igen, szán­dé­ko­san kerül­tek a kötet­be. A könyv mel­lé járó kér­dés­kár­tyák­hoz sze­ret­tem vol­na min­tát adni, hogy tud­ják az olva­sók, lehet a szex­ről nyíl­tan, mélyen, gúnyo­ló­dás és elvic­ce­lés nél­kül beszél­get­ni. Mert az embe­rek ezt nem tud­ják elkép­zel­ni, ha nem volt még ilyen élmé­nyük. És akkor miért érez­né­nek kész­te­tést, hogy bevall­ják, akár csak önma­guk­nak, mire vágy­nak? 

Ami­kor cso­por­tok­nak tar­tot­tam Őszin­tén a szex­ről cím­mel beszél­ge­tős estet, min­dig úgy kezd­tem, hogy magam­ról beszél­tem, és nem azért, mert én vagyok a fősze­rep­lő, hanem mert meg sze­ret­tem vol­na mutat­ni: így is lehet erről gon­dol­kod­ni, így is ki lehet mon­da­ni dol­go­kat, és nem tör­té­nik baj. A könyv­ben a pár­be­szé­dek is ezt kép­vi­se­lik: pél­dát mutat­nak.

Gyen­ge-Rusz Anett: Művé­szet­te­ra­pe­u­ta is vagy, a köny­ve­det magad illuszt­rál­tad és a képe­id­hez gya­kor­la­ti fel­ada­to­kat is adtál. A művé­szet­te­rá­pi­ás esz­kö­zök hogyan kap­cso­lód­nak a sze­xu­a­li­tás­hoz?

Poli­Li­li: A művé­szet­te­rá­pia kivesz az agya­lás­ból, köze­lebb visz az érzé­sek­hez, a tudat­ta­la­nabb réte­gek­hez. Több­fé­le művé­sze­ti ágat is bevo­nok a mun­kám­ba, hasz­ná­lok asszo­ci­á­ci­ós kár­tyá­kat, képe­ket, írást, raj­zot, mert ezek új útvo­na­la­kat nyit­nak.

És az is művé­szet­te­rá­pia, ami­kor vala­ki olvas egy dia­ló­gust, és elkezd magá­ra asszo­ci­ál­ni. Az illuszt­rá­ci­ó­kat is én készí­tet­tem a köny­vem mel­lé válasz­ha­tó, beszél­ge­tés­in­dí­tó kár­tya­cso­ma­gok lap­ja­i­ra, hogy ezál­tal is segít­sem a gon­dol­ko­dást. Akva­rel­lel kezd­tem el dol­goz­ni pár éve. Nem „szép képek” meg­al­ko­tá­sa a cél, hanem hogy kifes­sek­ma­gam­ból vala­mit. Nálam az alko­tás gyak­ran hoz „aha” élmé­nye­ket. Nem old meg min­dent, de átlen­dít.

Gyen­ge-Rusz Anett: Emlí­tet­ted a kár­tya­cso­ma­go­kat. Három­fé­lét készí­tet­tél, attól füg­gő­en, hogy önma­gunk, a párunk vagy a bará­ta­ink köré­ben sze­ret­nénk meg­vá­la­szol­ni soha fel nem tett kér­dé­se­ket. A saját pak­lim­ból húz­tam egy lapot, ez a kér­dés áll raj­ta. „Ha csak egyet­len új hely­színt pró­bál­hat­nál ki, mi len­ne az?”

Poli­Li­li: Én nagyon sze­re­tem az új hely­szí­ne­ket, sok jó élmé­nyem kötő­dik spon­tán, félig nyil­vá­nos helyek­hez. De nincs álom­hely­szín. Nekem inkább a spon­ta­ne­i­tás, a „rosszal­ko­dás” izgal­ma fon­tos.

Gyen­ge-Rusz Anett: Akkor bár­hol jó?

Poli­Li­li: Most kicsit bár­hol. (Nevet.) De mon­dok vala­mi vic­ce­set: jelen­leg a vágyott hely­szín a háló­szo­bánk. Mió­ta anya vagyok, az sem min­dig elér­he­tő.

Gyen­ge-Rusz Anett

18+ Kor­ha­tá­ros tar­ta­lom

Az álta­lad meg­te­kin­te­ni kívánt tar­ta­lom olyan ele­me­ket tar­tal­maz, ame­lyek az Mttv. által rög­zí­tett beso­ro­lás sze­rin­ti V. vagy VI. kate­gó­ri­á­ba tar­toz­nak, és a kis­ko­rú­ak­ra káros hatás­sal lehet­nek. Ha sze­ret­néd, hogy az ilyen tar­tal­mak­hoz kis­ko­rú ne fér­hes­sen hoz­zá, hasz­nálj szű­rő­prog­ra­mot!