Szep­tem­ber 15-én világ­szer­te a demok­rá­cia nem­zet­kö­zi nap­ját ünne­pel­jük. Ez a nap arra emlé­kez­tet, hogy a demok­rá­cia nem csu­pán intéz­mény­rend­szer vagy poli­ti­kai szlo­gen, hanem közös fele­lős­ség­vál­la­lás, amely­ben min­den ember hang­ja szá­mít. A közös­ség ere­je, az egyen­lő­ség és az igaz­sá­gos­ság kere­sé­se mind hoz­zá­tar­to­zik ahhoz, amit ma a modern demok­rá­cia alatt értünk.

Az ENSZ Köz­gyű­lé­sé­nek 2007-es hatá­ro­za­ta nyo­mán 2008 óta tart­ják meg a demok­rá­cia nap­ja világ­na­pot. Az akko­ri dön­tés szán­dé­ko­san tág defi­ní­ci­ót adott a demok­rá­ci­á­nak: min­den olyan beren­dez­ke­dés ide tar­toz­hat, amely betart­ja az ENSZ alap­el­ve­it. Ez lehe­tő­sé­get terem­tett arra, hogy a világ szin­te min­den álla­ma részt vegyen az ünnep­lés­ben – még azok is, ahol a demok­rá­cia min­den­na­pos gya­kor­la­ta erő­sen kér­dé­ses.

Ez a ket­tős­ség sokat elárul arról, milyen nehéz pon­to­san meg­ha­tá­roz­ni a demok­rá­ci­át.

Lehet, hogy egye­sek szá­má­ra csu­pán válasz­tá­sok rend­sze­rét jelen­ti, mások szá­má­ra pedig az igaz­sá­gos tár­sa­da­lom fel­épí­té­sét. A közös pont még­is az, hogy a demok­rá­cia min­dig az embe­rek rész­vé­te­lé­re, mél­tó­sá­gá­ra és joga­i­ra épül.

Ha mélyebb­re ásunk, meg­ért­jük, miért fog­lal­koz­tat­ta annyi­ra a kér­dés a poli­ti­kai gon­dol­ko­dó­kat a 19. szá­zad­tól nap­ja­in­kig. Ale­xis de Toc­qu­e­vil­le, a fran­cia tör­té­nész és poli­ti­ka­fi­lo­zó­fus az ame­ri­kai tapasz­ta­la­tok alap­ján muta­tott rá: a modern demok­rá­cia lénye­ge nem pusz­tán a sza­bad­ság, hanem min­de­nek­előtt az egyen­lő­ség. Ez az elv hatá­roz­za meg a demok­ra­ti­kus tár­sa­dal­mak műkö­dé­sét, és egy­ben ez jelen­ti a leg­na­gyobb kihí­vást is.

Toc­qu­e­vil­le sze­rint az egyen­lő­ség győ­ze­lem­re van ítél­ve, de hor­doz­za saját veszé­lye­it is. Az egyen­lő­sí­tő szen­ve­dély ugyan­is nem­csak a sza­bad­ság felé vezet­het, hanem – ha a tár­sa­da­lom nem ren­del­ke­zik elég demok­ra­ti­kus kul­tú­rá­val – akár az önkény­ura­lom­hoz is. A tör­té­ne­lem több pél­dát adott már erre, a jako­bi­nus rém­ura­lom­tól a 20. szá­za­di dik­ta­tú­rá­kig.

A demok­rá­cia mai kihí­vá­sai

A modern világ­ban gyak­ran hal­lunk külön­fé­le „jel­zős” demok­rá­ci­ák­ról: libe­rá­lis, plu­rá­lis, illi­be­rá­lis. A rend­szer­vál­tá­sok ide­jén Közép-Euró­pá­ban sokan a „jel­zők nél­kü­li demok­rá­ci­át” köve­tel­ték, mert ele­gük lett a szo­ci­a­lis­ta demok­rá­cia hamis ígé­re­te­i­ből. A kife­je­zés mára új értel­met nyert, hiszen egyes orszá­gok­ban az „illi­be­rá­lis demok­rá­cia” kife­je­zés­sel pró­bál­ják elfed­ni az alap­ve­tő demok­ra­ti­kus érté­kek hiá­nyát.

A demok­rá­cia leg­na­gyobb ere­je és egy­ben leg­na­gyobb gyen­ge­sé­ge is a rész­vé­tel. Ha az embe­rek élnek a joga­ik­kal, sza­vaz­nak, meg­szó­lal­nak, közö­sen lép­nek fel az igaz­ság­ta­lan­ság ellen, akkor a demok­rá­cia erő­sö­dik.

Ha viszont közöm­bös­ség vagy mani­pu­lá­ció ural­ja a közé­le­tet, akkor a rend­szer gyor­san kiüre­sed­het.

Demok­rá­cia nap­ja: mit tehe­tünk a fenn­tar­tá­sá­ért?

A demok­rá­cia ünne­pe nem­csak poli­ti­kai kér­dés, hanem sze­mé­lyes ügy is. Min­den apró gesz­tus szá­mít:

• ha kiál­lunk a gyen­géb­bek mel­lett,
• ha önkén­tes­ként segí­tünk,
• ha ado­má­nyo­zunk vagy épp egy hite­les infor­má­ci­ót osz­tunk meg,
• ha részt veszünk a közös­sé­gi dön­té­sek­ben.

Ezek a min­den­na­pi tet­tek teszik élő­vé a demok­rá­ci­át. Nem a kor­má­nyok vagy intéz­mé­nyek önma­guk­ban, hanem az embe­rek rész­vé­te­le ad tar­tal­mat a demok­rá­cia sza­vá­nak.

_{For­rá­sok: itt és itt}