Az Autis­tic Art egy külön­le­ges művé­sze­ti kez­de­mé­nye­zés, amely az autiz­mus spekt­ru­mán élő alko­tók kre­a­tív vilá­gát hoz­za köze­lebb a közön­ség­hez. A pro­jekt cél­ja, hogy lát­ha­tó­vá tegye azo­kat az egye­di látás­mó­do­kat és kife­je­zés­for­má­kat, ame­lyek gyak­ran a tár­sa­da­lom pere­mén marad­nak, miköz­ben friss, őszin­te és sok­szor meg­le­pő­en erő­tel­jes művé­szi élményt nyúj­ta­nak. Gyen­ge-Rusz Anett írá­sa.

Az Autis­tic Art nem­csak kiál­lí­tá­so­kat és alko­tá­so­kat mutat be, hanem hidat is épít az alko­tók és a befo­ga­dók között, új pár­be­szé­det indít­va művé­szet­ről, sok­szí­nű­ség­ről és elfo­ga­dás­ról.

Mind­ezt azért, hogy segít­sék azo­kat a lakó­ott­ho­no­kat, ahol érin­tett fia­tal fel­nőt­tek talál­nak elfo­ga­dó támo­ga­tás­ra.

Érin­tett szü­lő­ként előbb-utóbb min­den­re ráta­lál az ember, ami az autiz­mus­sal kap­cso­lat­ban áll. Így talál­tam rá néhány éve az Autis­tic Art nevű kez­de­mé­nye­zés­re. Elő­ször csak a cso­dás, autis­ta fia­ta­lok mun­kái ihlet­te, egye­di min­tás ter­mé­kek­ből ren­del­tem tőlük, aztán egy­szer volt sze­ren­csém a galé­ri­á­juk­ba láto­gat­ni. A lát­vány és az atmosz­fé­ra azon­nal magá­val raga­dott. Másod­já­ra már tuda­to­san, a METU-val közös kiál­lí­tá­su­kat sze­ret­tem vol­na meg­néz­ni — még­is sok­kal töb­bet kap­tam.

Az autiz­mus­ról való tár­sa­dal­mi gon­dol­ko­dás hiá­nyai

Az autiz­mus spekt­rum­za­var tár­sa­dal­mi értel­me­zé­se még ma is hiá­nyos­sá­go­kat mutat. A figye­lem – már amennyi a terü­let­re jut – jel­lem­ző­en a gyer­mek­kor­ra és a diag­nó­zis­ra irá­nyul, miköz­ben a fel­nőtt élet­hely­ze­tek­re jóval keve­sebb válasz szü­le­tik. Ebben a szűk és hiá­nyos tér­ben válik külö­nö­sen jelen­tős­sé az Autis­tic Art Ala­pít­vány mun­ká­ja, amely egy­szer­re képes érzé­keny, ember­kö­ze­li módon meg­szó­lí­ta­ni, és köz­ben egy tuda­to­san fel­épí­tett, hosszú távon is műkö­dő rend­szert koor­di­nál­ni.

Az Autis­tic Art egy­más­ra épü­lő pro­jek­tek és meg­ol­dá­sok háló­za­ta, amely az autiz­mus­sal élő fia­ta­lok éle­té­nek több kulcs­te­rü­le­té­re rea­gál.

Az ala­pít­vány — koráb­bi nevén Mosoly Ott­hon Ala­pít­vány — 2006 óta dol­go­zik azon, hogy az autiz­mus­sal élő fel­nőt­tek szá­má­ra sta­bil, élhe­tő kere­tek jöj­je­nek lét­re. Ez a mun­ka első pil­lan­tás­ra nem olyan lát­vá­nyos, mint egy kiál­lí­tás vagy egy művé­sze­ti együtt­mű­kö­dés, még­is ez adja az egész rend­szer alap­ját.

Lakó­ott­ho­nok és biz­ton­sá­gos közös­sé­gek

Magyar­or­szá­gon az autiz­mus­sal élő fel­nőt­tek ellá­tá­sa struk­tu­rá­li­san is prob­le­ma­ti­kus. Az álla­mi intéz­mé­nyek több­sé­ge nem autiz­mus-spe­ci­fi­kus, így sok eset­ben tel­je­sen elté­rő szük­ség­le­tű embe­rek kény­sze­rül­nek a fel­ügye­let mel­let­ti együtt­élés­re. Ez kényel­met­len és meg­ter­he­lő — a lakók és a dol­go­zók szá­má­ra egy­aránt.

Az Autis­tic Art által támo­ga­tott, civil fenn­tar­tá­sú lakó­ott­ho­nok ezzel szem­ben kife­je­zet­ten az autiz­mus­sal élők igé­nye­i­re sza­bott kör­nye­ze­tet biz­to­sí­ta­nak. Ezek az ott­ho­nok kisebb közös­sé­gek­ből áll­nak, ahol a napi­rend, az ala­csony inger­ter­he­lés és a vizu­á­lis tám­pon­tok­ra épü­lő műkö­dés alap­fel­té­tel.

Itt a min­den­na­pok­nak nem a folya­ma­tos alkal­maz­ko­dás­ról kell szól­ni­uk, mert a kiala­kí­tott rend­szer ele­ve figye­lem­be veszi az ott élők műkö­dés­mód­ját.

Mind­ez azon­ban komoly anya­gi ter­het jelent. Egy lakó ellá­tá­sa havi több száz­ezer forint­ba
kerül, amit az álla­mi támo­ga­tás és a csa­lá­di hoz­zá­já­ru­lás önma­gá­ban nem fedez. Az ala­pít­vány eddig több mint 600 mil­lió forint­tal járult hoz­zá ezek­nek az ott­ho­nok­nak a fenn­tar­tá­sá­hoz, sok eset­ben a műkö­dé­si költ­sé­gek jelen­tős részét biz­to­sít­va. A cél egy­ér­tel­mű: sen­ki ne veszít­se el az ott­ho­nát pusz­tán anya­gi okok miatt.

A rajz mint nyelv és művé­sze­ti for­ma

Erre a sta­bil alap­ra épül rá az Autis­tic Art egyik leg­is­mer­tebb és talán leg­kü­lön­le­ge­sebb ele­me, a művé­sze­ti prog­ram. Ez a kez­de­mé­nye­zés 2010-ben indult, ami­kor Tarr Haj­nal­ka kép­ző­mű­vész két mis­kol­ci lakó­ott­hon­ban kez­dett el fog­lal­ko­zá­so­kat tar­ta­ni. Azóta a prog­ram több hely­szín bevo­ná­sá­val bővült, és ma már hét intéz­mény­ben műkö­dik. A kon­cep­ció egy­sze­rű, még­is átgon­dolt:

sok autiz­mus­sal élő ember vizu­á­li­san gon­dol­ko­dik, szá­muk­ra a rajz akár elsőd­le­ges kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­na is lehet.

A műhe­lyek­ben nem a klasszi­kus érte­lem­ben vett „művész­kép­zés” zaj­lik. A hang­súly azon van, hogy a részt­ve­vők kiszá­mít­ha­tó, biz­ton­sá­gos közeg­ben dol­goz­has­sa­nak, és ebbe a rutin­ba kapasz­kod­has­sa­nak. A lét­re­jö­vő alko­tá­sok pedig messze túl­mu­tat­nak a terá­pi­ás kere­te­ken. Az évek során több ezer rajz és fest­mény szü­le­tett, az ala­pít­vány gyűj­te­mé­nye ma már meg­ha­lad­ja a 15 000 művet. Ezek­re a mun­kák­ra nem fej­lesz­té­si ered­mény­ként érde­mes tekin­te­ni, hanem auto­nóm alko­tá­sok­ként — saját vizu­á­lis nyelv­vel, fel­is­mer­he­tő struk­tú­rák­kal, gyak­ran lenyű­gö­ző rész­let­gaz­dag­ság­gal.

Aki időt tölt ezek­kel a művek­kel — akár a galé­ri­á­ban, akár a webshop felü­le­tén -, hamar ész­re­ve­szi, hogy nem a hagyo­má­nyos esz­té­ti­kai kate­gó­ri­ák men­tén érde­mes köze­lí­te­ni hoz­zá­juk. A képek sok­szor ismét­lő­dő min­ták­ból, pre­cí­zen fel­épí­tett rend­sze­rek­ből áll­nak, mint­ha a világ rend­jé­nek újra­al­ko­tá­sá­ra ten­né­nek kísér­le­tet. Más­kor egé­szen sza­bad, ösz­tö­nös kom­po­zí­ci­ók jelen­nek meg, a szí­nek és for­mák sajá­tos logi­ká­ját követ­ve. Ezek az alko­tá­sok egy­szer­re sze­mé­lye­sek és uni­ver­zá­li­sak: az egyén bel­ső vilá­gá­nak lenyo­ma­tai, ame­lyek még­is képe­sek meg­szó­lí­ta­ni a nézőt.

Mint­ha a világ rend­jé­nek újra­al­ko­tá­sá­ra ten­né­nek kísér­le­tet.

Nem vélet­len, hogy ezek a művek kilép­nek az autiz­mus vilá­gá­ból, és a kor­társ művé­sze­ti tér­ben is meg­je­len­nek. Az alko­tók mun­kái sze­re­pel­tek töb­bek között a Magyar Nem­ze­ti Galé­ria kiál­lí­tá­sa­in és az Art Mar­ket Buda­pest prog­ram­já­ban is, ami egy­ér­tel­mű vissza­jel­zés, hogy az alko­tá­sok tár­sa­dal­mi és művé­sze­ti érte­lem­ben egy­aránt rele­ván­sak.

Design, tár­sa­dal­mi fele­lős­ség és pár­be­széd

Az Autis­tic Art egyik leg­in­no­va­tí­vabb lépé­se, hogy a művé­sze­ti prog­ra­mot vissza­csa­tol­ta a rend­szer­be. A raj­zok­ból desig­na­la­pú már­ka szü­le­tett, amely külön­bö­ző hasz­ná­la­ti tár­gya­kon — füze­te­ken, tex­tí­li­á­kon, kiegé­szí­tő­kön — jele­ní­ti meg az alko­tá­so­kat. Ez a kon­cep­ció nem­csak lát­ha­tó­vá teszi az autis­ta alko­tók mun­ká­ját, hanem bevé­telt is gene­rál, és köz­vet­len kap­cso­la­tot teremt a tár­sa­da­lom és az érin­tet­tek között.

Miköz­ben a vásár­ló egye­di tár­gyat kap, való­já­ban az adott alko­tó lak­ha­tá­sát támo­gat­ja.

A befo­lyó bevé­tel vissza­ke­rül a rend­szer­be, és a lakó­ott­ho­nok műkö­dé­sét, vala­mint a művé­sze­ti prog­ram fenn­tar­tá­sát finan­szí­roz­za. Ebben a konst­ruk­ci­ó­ban a művé­szet gaz­da­sá­gi erő­for­rás is, miköz­ben nem veszít a hite­les­sé­gé­ből.

A szer­ve­zet jelen­lé­te a kul­tu­rá­lis tér­ben is folya­ma­tos. Kiál­lí­tá­sok, jóté­kony­sá­gi auk­ci­ók és szak­mai együtt­mű­kö­dé­sek révén, az Autis­tic Art az alko­tá­sok bemu­ta­tá­sá­val pár­be­szé­det kez­de­mé­nyez. A 2010 óta rend­sze­re­sen meg­ren­de­zett auk­ci­ók jelen­tős bevé­telt biz­to­sí­ta­nak, és sze­mé­lyes talál­ko­zá­si pon­tot jelen­te­nek a művek és a közön­ség között. Az olyan kol­la­bo­rá­ci­ók, mint a Buda­pes­ti Met­ro­po­li­tan Egye­tem hall­ga­tó­i­val meg­va­ló­sult pro­jek­tek, jól mutat­ják, hogy a design és az autiz­mus-spe­ci­fi­kus gon­dol­ko­dás képes egy­mást gaz­da­gí­ta­ni.

Az ala­pít­vány mögött sta­bil szer­ve­ze­ti hát­tér áll. A kura­tó­ri­um­ban olyan gaz­da­sá­gi és szak­mai sze­rep­lők vesz­nek részt, mint Jak­sity György, Kül­lői Péter vagy Stre­it­mann Nor­bert, ami lehe­tő­vé teszi, hogy az Autis­tic Art a szo­ci­á­lis ellá­tás, a művé­szet és a gaz­da­ság határ­te­rü­le­te­in is kiegyen­sú­lyo­zot­tan működ­jön.

Ahol a „más­faj­ta­ság” érték­ké válik

Az Autis­tic Art hatá­sa nem csu­pán szá­mok­ban mér­he­tő. A raj­zok mögött egyé­ni tör­té­ne­tek húzód­nak. Van, aki a művé­szet esz­kö­ze­in keresz­tül „szó­lal meg” elő­ször; egy ismét­lő­dő min­ta segít­sé­gé­vel kom­mu­ni­kál a kül­vi­lág­gal, és ez ren­det teremt egy szá­má­ra nehe­zen értel­mez­he­tő világ­ban. És ami talán még fon­to­sabb: ha a néző képes kap­cso­lód­ni ezek­hez a képek­hez, ben­ne is átren­de­ző­dik vala­mi.

Ebben rej­lik az Autis­tic Art leg­iga­zabb jelen­tő­sé­ge. Nyel­vet ad —

egy olyan nyel­vet, amely­ben a művé­szet és a tár­sa­dal­mi fele­lős­ség nem külö­nül el egy­más­tól. Ahol az autiz­mus egy más­faj­ta érzé­ke­lés- és gon­dol­ko­dás­mód­ként van jelen. És ez a „más­faj­ta­ság” az ő kere­te­ik között ért­he­tő­vé és érték­ké is válik.

Külön köszö­nöm Juhász Már­ti­nak, hogy a bizo­nyos máso­dik láto­ga­tás alkal­má­val meg­aján­dé­ko­zott értő figyel­mé­vel és azzal a nyi­tott­ság­gal, amely­ről az Autis­tic Art tör­té­ne­te szól.

Gyen­ge-Rusz Anett