Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
Ritkán válik közéleti beszélgetésből mém, de Orbán Viktor november 10-i ATV-interjúja után ez történt. A másfél órás beszélgetés során a miniszterelnök egy papírlapra firkálgatott, amit a műsorvezető, Rónai Egon az adás végén el is kért tőle. Az interjúban nem mellesleg Orbán több alkalommal is megkülönböztetést tett a magyar és más etnikumú hazai állampolgárok között, amiről később még beszámolunk és elemezzük a botrányos interjút. A lapra készült, nonfiguratív rajz azóta önálló életre kelt:
több százezren látták a videót, a közösségi oldalakon paródiák, remixek és különböző grafikai feldolgozások születtek belőle.
A rajzot néhányan azonnal pólón, pulóveren vagy bögrén szerették volna viszontlátni – ám ez nem ilyen egyszerű.
Orbán Viktor rajz: szerzői jog védi
Hudák Tibor, a magyar fejlesztésű print-on-demand platform, a Collabri ügyvezetője szerint az elmúlt napokban szokatlan forgalmat tapasztaltak, sokan próbálták feltölteni a miniszterelnök rajzát a rendszerükbe. A szakértő hozzátette, a szerzői jog keletkezéséhez semmilyen adminisztráció nem szükséges:
A védelem a mű létrejöttének pillanatától fennáll. Ez esetben Orbán Viktor a szerző, így bármilyen kereskedelmi célú felhasználáshoz – például ruházati termékre nyomtatáshoz – az ő engedélye kellene.
Az idézés csak szövegkörnyezetben értelmezhető, például kritikában vagy ismertetésben. Pulcsira nyomtatni nem jelent idézést. A paródia csak akkor jogszerű, ha új üzenetet hordoz, nem helyettesíti az eredetit, és nem sérti a szerző jogos érdekeit – ez merchandise esetében ritkán teljesül.
A platform letiltotta a feltöltéseket
A Collabri a gyakorlatban minden jogsértő tartalmat eltávolított. „A feltöltéseket sorban töröljük, és a felhasználókat is tájékoztatjuk, miért nem készülhet el a termék. Ez nem politikai vagy tartalmi kérdés, egyszerűen a szerzői jogról van szó” – mondta Hudák Tibor.
A szakember szerint a helyzet rámutat arra, milyen gyorsan találkozik ma a közéleti tartalom a kereskedelmi ötletekkel, és mennyire fontos a jogtudatosság.
„Azt tapasztaljuk, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mi számít szerzői jog által védett műnek. Azt gondolják, ami interneten szabadon elérhető, az szabadon használható is – de ez tévedés.”
A szerzői jog a szerző halálától számított hetven évig tart, vagyis röviden: nem mostanában jár le. A grafikával ellátott pólónyomtatás csak akkor lehetséges, ha Orbán Viktor maga engedélyt nem ad rá.
Orbán Viktor engedélyt adott a rajza felhasználására: mostantól bárki rendelhet Orbán-firkás pulcsit
Jogtisztán készülhetnek az interjúban rajzolt mintás pulcsik. Mindössze néhány órával azután, hogy a Collabri print-on-demand platform jogi okokra hivatkozva elutasította Orbán Viktor interjú közben készült rajzának termékeken való felhasználását, a miniszterelnök nyilvános kommentben megadta az engedélyt.
Egy cikk alatt Orbán így fogalmazott: „Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!” – ez akár irónia is lehetne, de nyilvánvalóan nem annak szánta a miniszterelnök.
Az interjú közben készült nonfiguratív jeleket tartalmazó különös ábra az adás után futótűzként terjedt a közösségi médiában: mémek, remixek és grafikai feldolgozások születtek belőle, sokan pedig pólón vagy bögrén szerették volna viszontlátni.
Orbán Viktor rajza: hivatalosan is gyárthatók belőle termékek
A miniszterelnök nyilvános hozzászólása gyakorlatilag általános engedélynek számít, így mostantól hivatalosan is készülhetnek különféle termékek a rajzból.
Örülünk annak, hogy a miniszterelnök személyesen reagált és egyértelművé tette, hogy a rajz szabadon felhasználható.
– mondta Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője, aki hozzátette: az engedély híre azonnali hatással volt a forgalomra. Tibor hozzátette, hogy a hozzájuk Orbán-firkás termékekből befolyó teljes összeget az Amnesty International Magyarország részére ajánlják fel.