Soma Mama­gé­sa 60 éves lett. A nő, aki a magyar kul­tu­rá­lis és önis­me­re­ti élet egyik leg­meg­ha­tá­ro­zóbb, leg­sza­ba­dabb hang­ja. Aki min­dig a saját útját jár­ta — a művé­szet­től a közös­ség­épí­té­sen át az önis­me­re­ti taní­tá­sig -, és köz­ben gene­rá­ci­ók önis­me­re­té­re, gon­dol­ko­dá­sá­ra hatott. Gyen­ge-Rusz Anett köszön­tő írá­sa.

Van­nak olyan embe­rek, akik kor­ta­la­nok, sőt, vala­hogy kilóg­nak az idő­ből, mert annak elő­re­ha­lad­tá­val, mint­ha egy­re inkább önma­guk­ká vál­ná­nak. Ők azok, akik sosem tagad­ják le az élet­ko­ru­kat. Annyi­ra élnek, annyi­ra jelen van­nak, hogy a szá­mok­nak egy­sze­rű­en nincs jelen­tő­sé­gük.

Soma ilyen.

Bár azt is tudom, mennyi­re fon­tos neki ez a szü­le­tés­nap. Hat­van­éve­sen is ugyan­olyan ele­men­tá­ris jelen­ség, mint ami­kor a 90-es évek­ben elő­ször jelent meg a nyil­vá­nos­ság előtt: han­gos, sza­bad, szó­ki­mon­dó, női­es, spi­ri­tu­á­lis, pro­vo­ka­tív, pon­tos, gyors, vic­ces és köz­ben meg­le­pő­en érzé­keny.

Nem akar meg­fe­lel­ni, töké­le­tes, vagy jó nő len­ni (pedig baro­mi menő csaj!!!) vala­ki más mér­cé­je sze­rint. Soma önazo­nos. Aho­gyan ő szok­ta mon­da­ni:

„éppen elég jó”.

Talán ez az egyik kul­csa, miért figye­lik és sze­re­tik ma is annyi­an — hatá­ron innen és túl.

Kiló­gott a sor­ból, ami­kor még nem is lehe­tett

Somo­gyi Gyön­gyi Zsu­zsan­na 1966. május 29-én szü­le­tett Deb­re­cen­ben, egy ötgyer­me­kes csa­lád első gyer­me­ke­ként. Már kis­lány­ként eldön­töt­te, hogy alko­tás­sal sze­ret­ne fog­lal­koz­ni: raj­zolt, írt, ver­set mon­dott, éne­kelt, sze­re­pelt.

A művé­szi pályát azon­ban nem szok­vá­nyos úton jár­ta be. A Szín­ház- és Film­mű­vé­sze­ti Főis­ko­lá­ra pél­dá­ul több­szö­ri pró­bál­ko­zás­ra sem vet­ték fel. Soma ekkor sem adta fel. Saját utat csi­nált magá­nak. Innen vissza­néz­ve, ez kel­lett ahhoz, hogy Spi­tzer Gyön­gyi­ből egy­szer Soma Mama­gé­sa vál­has­son.

A 80-as és 90-es évek­ben foko­za­to­san vált ismert­té a magyar kul­tu­rá­lis és média­tér­ben. Zenész­ként, elő­adó­ként, később tele­ví­zi­ós és rádi­ós sze­rep­lő­ként is jelen volt. A Bar­tók Béla Jazz Kon­zer­va­tó­ri­um­ban tanult éne­ket, majd olyan for­má­ci­ók­ban is meg­for­dult, mint a Matus­ka Sil­ver Sound vagy a Prav­da. Sokan azon­ban a 2000-es évek­ben ismer­ték meg iga­zán, ami­kor három éva­don keresz­tül a Mega­sztár zsű­ri­jé­nek tag­ja volt. Már ekkor erő­sen meg­osz­tó jelen­ség volt, sokan rajong­tak érte, mások nem tud­tak mit kez­de­ni sok­ré­tű tehet­sé­gé­vel és sze­mé­lyi­sé­gé­vel. Han­gos volt, sze­xi, őszin­te és sza­bad.

Meg­előz­te a saját korát.

Manap­ság ter­mé­sze­tes, hogy női témák­ról, tes­ti­ség­ről, spi­ri­tu­a­li­tás­ról, önis­me­ret­ről elmél­ke­dünk, vitat­ko­zunk, írunk nyil­vá­no­san. Soma viszont már akkor ezt tet­te, ami­kor ez egy­ál­ta­lán nem volt divat.

Állan­dó­sá­ga a folya­ma­tos vál­to­zás­ban rej­lik

Soma Mama­gé­sa élet­mű­ve olyan gaz­dag, mint­ha több élet sűrű­söd­ne egyet­len pályá­ba. Zenész, média­sze­rep­lő, író, spi­ri­tu­á­lis taní­tó, női körök veze­tő­je, elő­adó, segí­tő, közös­ség­épí­tő. A leg­szebb az egész­ben, hogy sze­re­pei nem külön­ál­ló kor­sza­ko­kat jelöl­nek, hanem egy­más­ra épül­nek. Min­den új irány ter­mé­sze­te­sen követ­ke­zik az elő­ző­ből.

A külön­bö­ző­nek tűnő fel­ada­tok azon­ban ugyan­ab­ból a bel­ső for­rás­ból szü­let­nek,

abból az elké­pesz­tő kíván­csi­ság­ból, ami­vel az embe­rek­hez és az élet­hez és az “éle­ten túli­ság­hoz” for­dul.

Saját tör­té­ne­te­i­ből, meg­élé­se­i­ből ins­pi­rá­ló­dik, ezen keresz­tül nyújt segít­sé­get az arra nyi­tott embe­rek­nek. Hibák­ból, trau­mák­ból, vál­sá­gok­ból, örö­mök­ből, újra­kez­dé­sek­ből épít­ke­zik. Ez az ő — hogy ismét a sza­va­i­val éljek -

“transz­for­má­ci­ós tőké­je.”

Sosem ját­szot­ta a meg­vi­lá­go­so­dott gurut. Ezért bíz­nak, bízunk ben­ne olyan sokan.

Segít­ség­nyúj­tás, mint élet­for­ma

Soma éle­té­nek rég­óta szer­ves része a jóté­kony­ság. Aktí­van tesz azért, hogy az embe­rek több empá­ti­á­val, ítél­ke­zés­men­te­sen for­dul­ja­nak egy­más felé. Töb­bek között az ózdi Hét­es-tele­pen is soká­ig önkén­tes­ke­dett.

2020 óta működ­te­ti a Segí­tek egy csa­lá­dot nevű web­ol­dalt és közös­sé­get, ame­lyen keresz­tül mély­sze­gény­ség­ben élő csa­lá­dok támo­ga­tá­sá­ra nyi­tott lehe­tő­sé­get. A kez­de­mé­nye­zés egy olyan segí­tő háló­zat, amely­ben támo­ga­tók és rászo­ru­lók kap­cso­lód­nak egy­más­hoz, önkén­te­sen köz­be­já­rá­sá­val.

Soma szá­má­ra ezek a pro­jek­tek leg­alább olyan fon­to­sak, mint kon­cert­jei, elő­adá­sai és kur­zu­sai. Ő maga is támo­gat­ja a csa­lá­do­kat, időn­ként sze­mé­lye­sen is visz ado­mányt, és meg­hall­gat­ja a tör­té­ne­te­ket. Ez a faj­ta oda­for­du­lás sokat elmond róla. Szá­má­ra a segít­ség­nyúj­tás való­di embe­ri kap­cso­ló­dást jelent.

Nem csak beszél az embe­rek­ről, kap­cso­ló­dik is hoz­zá­juk

Több­ször volt sze­ren­csém test­kö­zel­ből is meg­ta­pasz­tal­ni, milyen ter­mé­sze­tes­ség­gel műkö­dik nála ez a kap­cso­ló­dás. Az egyik leg­erő­sebb képes­sé­ge az a faj­ta figye­lem és jelen­lét, amellyel meg­lát­ja a másik embert, rámu­tat az erős­sé­ge­i­re, és köz­ben azok­ra az élet­te­rü­le­tek­re is, ame­lyek önmun­kát igé­nyel­nek.

Kér­dez és meg­hall­gat. Ad és kap.

Soma az egyik leg­kü­lön­le­ge­sebb, leg­kü­lön­cebb és leg­egye­dibb karak­ter, akit isme­rek. Emel­lett hatal­mas tudás­vággyal ren­del­ke­zik. A meg­szer­zett tudá­sát pedig újabb és újabb ötle­tek­ben, pro­jek­tek­ben és közös­sé­gek­ben adja tovább.

Ezért is érzik annyi­an, hogy Soma sze­mé­lye­sen is hatott az éle­tük­re. Akkor is, ha csak a köny­ve­it olvas­ták vagy egyet­len elő­adá­sát hal­lot­ták.

Hat­van éve­sen talán még sza­ba­dabb

Fel­sza­ba­dí­tó, aho­gyan Soma viszo­nyul az idő múlá­sá­hoz. Nem pró­bál húsz­éves­nek lát­sza­ni, de nem is öre­gí­ti magát, a meg­je­le­né­sét, a szo­ká­sa­it egy adott élet­kor­hoz.

Sőt. Mint­ha egy­re inkább önma­ga len­ne.

Pör­gős, dina­mi­kus min­den­nap­ja­i­ba az is bele­fér, hogy jól érez­ze magát a bőré­ben, és egy­re inkább csak olyan dol­go­kat tegyen, ame­lyek töl­tik. Szép helyek fel­fe­de­zé­se, öröm­te­li közös idő Gyu­ri­val, a fér­jé­vel, a csa­lád­já­val, és — ami jelen­leg az egyik leg­fon­to­sabb szá­má­ra — Mer­sé­vel, az uno­ká­já­val.

Sokat tanul­ha­tunk Somá­tól. Pél­dá­ul azt, hogy az élet nem ér véget negy­ven­nél vagy ötven­nél. Hogy a női erő nem kizá­ró­lag a fia­tal­ság­ból fakad. És hogy lehet egy­szer­re érzé­keny­nek, erős­nek, spi­ri­tu­á­lis­nak, sze­xi­nek, vic­ces­nek, esen­dő­nek és való­di­nak len­ni.

Sze­mé­lyes köszön­tő

Drá­ga Somí­ta!

A magam, a Wake­Up Maga­zin szer­kesz­tő­sé­ge, Mar­czin­ka Mátyás főszer­kesz­tő, vala­mint min­den Téged tisz­te­lő és sze­re­tő ember nevé­ben köszö­nöm, hogy ennyi év után sem pró­bál­tál sen­ki más len­ni, csak saját magad. Szív­ből kívá­nom Neked — amit te is olyan sok ember­nek kívánsz -, hogy minél inkább a saját éle­te­det élhesd. Legyen ben­ned tovább­ra is ugyan­ennyi kíván­csi­ság, sza­bad­ság, sze­re­tet és len­dü­let. Tel­jen az éle­ted bol­dog­ság­ban, békes­ség­ben, a sze­ret­te­id és a szá­mod­ra fon­tos embe­rek köré­ben, és legyen még nagyon sok közös élmény, neve­tés, uta­zás, beszél­ge­tés és öle­lés előt­ted.

Legyen a 60. szü­le­tés­na­pod pon­to­san olyan, ami­lyen Te vagy: sza­bad, külön­le­ges, han­gos, érzé­keny és nagyon-nagyon élő.

Gyen­ge-Rusz Anett