• Kérdezz! Felelünk!

Bangkoktól Miskolcig: nemzetközi üzleti képzés indul magyar–thai együttműködésben

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
egyetem, hallgatók,

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem. Nagy az érdeklődés az üzleti képzés iránt a thai diákok részéről, a Foldana cégcsoport újonnan megnyitott irodája támogatja a toborzást.

Az együttműködés elsődleges célja a Miskolci Egyetem nemzetközi hallgatói létszámának növelése és a tudományos paletta szélesítése. A felsőoktatási intézmény jelentős számú thaiföldi hallgató érkezésére számít, de a megállapodás a magyar diákok számára is megnyitja a távol-keleti tanulmányok lehetőségét.

A program a gazdaságtudományi területen indul, de a thaiföldi hallgatók körében már most jelentős az érdeklődés a miskolci űrmérnök képzés és egyéb műszaki területek iránt is.



Prof. Dr. Kovács Helga, a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese kiemelte: a partnerség első lépésben a Gazdaságtudományi Kar MBA képzésére fókuszál. A kettős diploma (double degree) program keretében a magyar és thaiföldi hallgatók közös oktatásban részesülnek, és mindkét intézmény oklevelét megszerezhetik.

„Az UTCC egy rendkívül elismert és népszerű intézmény, amely a helyi kamara működtetésében áll, így jól ismeri az ipari igényeket, ez olyan példaértékű működési rend, amelyből mi is sokat tanulhatunk” – fogalmazott a rektorhelyettes.

Kiemelte, hogy a közös munka alapja az azonos értékrend, a megállapodás a magyar diákok számára is biztosítja a thaiföldi tapasztalatszerzést.

Hirdetés

Hirdetés



Nemzetközi üzleti képzés



A hosszú távú thaiföldi jelenlétet és a hallgatók hatékony elérését a helyszínen a Foldana cégcsoport bangkoki irodája támogatja. Az iroda feladata a közvetlen toborzás és a thaiföldi fiatalok tájékoztatása a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről.


Számos országban működnek toborzóirodáink, de általában a külföldi partnerek szervezésében. A Foldanával történő együttműködés egyedülálló a Miskolci Egyetem életében. Ez a struktúra, amikor egy magyar hátterű társaság végzi a külföldi toborzási tevékenységet, egyedi megoldás.



Az iroda egyaránt segíti az önköltséges formában jelentkezőket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram iránt érdeklődő hallgatókat, új kaput nyitva a délkelet-ázsiai régió és a miskolci campus között.

Kálmánné Péli Ibolya

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

A szerző további írásai

Felkapott írásaink

1.

2.

3.

4.

5.

Kövess minket és gyere velünk!

Hirdetés

Neked ajánljuk

Március elején jelenik meg a Cormoran Strike-sorozat nyolcadik kötete a GABO Kiadó gondozásában.
Ropogós nyers vegán szezámos ropi recept, élettani és HKO megközelítéssel, a tudatos nassolás jegyében.
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.

Iratkozz fel, hogy ne maradj le!