Gye­rek­ként hatá­ro­zot­tan utál­tam tanul­ni. Soha nem állt hoz­zám közel az, hogy meg­ta­nul­jak egy József Atti­la ver­set, vagy éppen az, hogy tör­té­nel­met magol­jak. Egy­sze­rű­en élet­ide­gen­nek tar­tot­tam. Ahogy telt múlt az idő egy­re köze­lebb került hoz­zám az iro­da­lom, és elkez­dett érde­kel­ni annak min­den rész­le­te kiemelt figye­lem­mel a szín­há­zak kul­tú­rá­ja. Mar­czin­ka Mátyás írá­sa.

Sze­rin­tem a köl­té­szet nap­ja egy nagyon szép hagyo­mány ame­lyet ápol­ni kell, és gene­rá­ci­ó­kon át tovább­ad­ni az utó­kor­nak. Hihe­tet­len mennyi­re gyö­nyö­rű és kife­je­ző a magyar nyelv. Ha bele­gon­do­lok csak magya­rul tudok olyan jóízű­en és kife­je­ző­en károm­kod­ni, hogy tel­jes mér­ta­ni pon­tos­ság­gal kife­jez­hes­sem hová sze­ret­ném elkül­de­ni a mási­kat. Már- már ezt is művé­szet­nek tar­tom egy fárasz­tó mun­ka­nap után.

Mar­czin­ka Mátyás: köl­té­szet nap­ja

Idén a köl­té­szet nap­já­ra József Atti­la egyik ver­sé­vel sze­ret­nék meg­em­lé­kez­ni ame­lyet Ágnes Vanil­la meg­ze­né­sí­tett és így sokunk szí­vé­be lop­hat­ta be magát. A jár­vány­hely­ze­tet, és annak követ­kez­té­ben kiala­kult páni­kot az Ó Szív Nyu­godj vers tel­jes mér­ték­ben kife­je­zi. Bár soha nem jeles­ked­tem vers­elem­zés­ből, de sajá­tos véle­mé­nye­met annál job­ban bele tud­tam magya­ráz­ni egy-egy írás­ba. Ez most sincs más­képp, és rá tudom vetí­te­ni a mai álla­po­to­kat 1928. év végi írás­ra. 

Min­den­ki ott­hon van, és kere­si a helyét. Ahogy fut­nak be a hívá­sok és segít­ség­ké­ré­sek hoz­zánk a #WAEKUPLIFEISGOOD kam­pány által, ahol ingye­nes online tanács­adást kér­het bár­ki szak­em­be­rek­től egy­re vilá­go­sab­bá válik szá­mom­ra, hogy az embe­rek nem talál­ják a helyü­ket és szó sze­rint remeg­ve ret­teg­nek. Kere­sik való­di önma­gu­kat, mert saj­nos az elmúlt évek­ben a kül­vi­lág­nak muto­gat­va éltük éle­tün­ket elfe­lejt­ve a való­di érté­ke­ket.

József Atti­la — Ó Szív Nyu­godj

Hol is vagyok? Egy szal­ma­szál nagyon
Helyez­ke­dik a cson­to­zott uton;
Kis, szá­raz nem­zet; izgá­gán szu­szog,
Zuzó­dik, ziz­zen, izzad és buzog.

József Atti­la – Ó Szív Nyu­godj

Az elfer­dí­tett média pedig nem segít leküz­de­ni ezt az érzést mert mint a tör­té­ne­lem pél­dá­in bebi­zo­nyo­so­dott, hogy a féle­lem­ben tar­tott ember könnyeb­ben befo­lyá­sol­ha­tó. 

Óh szív! nyu­godj! Vad boró­ka hegyén
Sze­re­lem szó­lal, incse­leg felém,
Pir­ka­dó madár, kar­csu, koro­nás,
De áttet­sző, mint min­den láto­más.

József Atti­la – Ó Szív Nyu­godj

Pihenj, olvass köny­ve­ket, és szem­léld pozi­tí­van nyu­god­tan a vilá­got, mert min­den mint egy áttet­sző láto­más ez is elmú­lik egy­szer és min­den­ki vissza­tér­het a mókus­ke­rék­be. 

Mar­czin­ka Mátyás: ren­ge­te­get hal­lom azt a mon­dást, hogy “jobb fél­ni, mint meg­ijed­ni”. Én inkább meg­ije­dek egy­szer, mint az egész éle­tem féle­lem­ben éljem le. A féle­lem egy ala­csony rez­gé­sű dolog, amely még soha sen­kit és sem­mit nem jut­ta­tott elő­rébb. Ellen­ben van egy ked­venc ‑kicsit moder­nebb- mon­dá­som “ha eles­tél állj fel, és iga­zítsd meg a koro­nád”. Talán ez most kicsit cél­ra­ve­ze­tőbb. Tra­gé­di­ák min­dig vol­tak és lesz­nek, de ez vala­hol az élet vele­já­ró­ja. Meg kell tanul­ni élni. Bol­do­gan élni fel­dol­goz­va a tör­té­né­se­ket. 

Mar­czin­ka Mátyás

for­rás: borí­tó­kép