nap
óra
perc
2020_magazin_nagy-masolata-5-800x445

“Már kaland­vágy­ból sem aka­rok itt­hon marad­ni” – Raj­tam kívül ne dönt­se el sen­ki, hogy nekem mi a jó

Hirdetés

Meg­fi­gyel­ve az elmúlt évek hatal­mas kam­pá­nya­it, mind­egyik­ben talál­ha­tunk egy közös pon­tot. Kita­lá­lod, hogy mit? A féle­lem­kel­tést, és hogy min­dig vala­ki más akar­ja nekünk meg­mon­da­ni, hogy mi a jó szá­munk­ra. Min­den­ki­nek mást jelent a magyar való­ság. Kinek a kar­ri­ert, kinek a bol­dog csa­lá­dot, és akad olyan is aki­nek a sanya­rú hét­köz­na­po­kat. Mar­czin­ka Mátyás véle­mé­nye.

Elgon­dol­koz­tam, hogy a kor­mány vajon miért akar beköl­töz­ni min­den egyes magyar ember háló­szo­bá­já­ba, nap­pa­li­já­ba, és ezzel együtt a fejek­be is. Elme­rül­tem az inter­net mély bugy­ra­i­ban, és olyan helye­ken is jár­tam, ahol már szin­te meg­fog­ha­tó a sötét­ség. Választ nem kap­tam kér­dé­se­im­re, csu­pán pár vide­ót talál­tam, ahol egy nő külön­fé­le dol­gok­ról akart meg­győz­ni: vál­lal­jak gye­re­ket, ne is egyet rög­tön ket­tőt, de leg­jobb len­ne ha ötöt. A néni kitért arra is, hogy ne men­jek kül­föld­re pén­zért dol­goz­ni, mert az a fel­ada­tom, hogy itt­hon gye­re­ket nevel­jek, illet­ve a csa­lád­el­mé­le­tét kiegé­szí­tet­te azzal, hogy a meleg embe­rek undo­rí­tó­ak, és nem alkal­ma­sak fel­ne­vel­ni egy álla­mi gon­do­zott gyer­me­ket sem, majd végül beszélt egy kicsit a nyug­díj­ról, majd arról, hogy sze­rin­te mivel álta­tom magam, és szo­ros össze­füg­gést von a kutya kana­pén való alvá­sa és az abor­tusz között is.

Soha nem ked­vel­tem, ha vala­ki meg akar­ta mon­da­ni nekem, hogy én mit tegyek, és mi az amit gon­dol­nom kel­le­ne. Az ilyen meg­mon­dó embe­re­ket pedig igye­kez­tem egész éle­tem­ben elke­rül­ni, a saját, illet­ve az ő biz­ton­sá­guk érde­ké­ben is. Bát­ran vál­la­lom, hogy libe­rá­lis szem­lé­le­tem van az élet­ről. Sze­re­tem a sok­szí­nű embe­re­ket, hogy min­den­ki más­mi­lyen, igény­lem a sza­bad­sá­got és azt, hogy elfo­ga­dó, nyi­tott közös­ség vegyen körül. 

“A véle­mény­nyil­vá­ní­tás­hoz mind­ne­ki­nek joga van, még akkor is, ha az sen­kit nem érde­kel.”

Ellen men­ve az elvá­rá­sok­nak véle­mé­nyem sze­rint fele­lőt­len dön­tés len­ne csak azért meg­vál­toz­tat­ni a véle­mé­nyem vala­mi­ről, mert az nem felel meg a szü­le­im, bará­ta­im, vagy egyéb isme­ret­len, és sok eset­ben dön­tés­ho­zó ember szá­má­ra. Kit érde­kel, kinek nem felel meg? Nem ők élik az éle­tem. Így neked is, pont mint nekem jogom van mér­leg­re ten­ni az éle­ted és eldön­te­ni mihez sze­ret­nél kez­de­ni magad­dal. A dön­té­sek­ben az a jó, hogy bár­mi­kor választ­ha­tok mást, ha meg­gon­dol­tam magam.

Legyen az fér­fi, vagy nő, de sze­rin­tem nin­csen azzal sem­mi baj, ha vala­ki elmúlt har­minc, eset­leg már negy­ven éves, és még nin­csen gye­re­ke, pár­kap­cso­la­ta, csa­lád­ja. Manap­ság egy ismer­ke­dé­si folya­mat nem merül ki annyi­ban, hogy egy falu­ban nőt­tünk fel, ezért azt gon­do­lom Jul­csi­ka a pont nekem való asszony, mert job­bat úgy­sem talál­nék, ezért elve­szem, és szül nekem pár gye­re­ket. Majd leg­fel­jebb majd meg­csa­lom a szom­széd Mar­csá­val, vagy Pis­tá­val mert hülye len­nék azt hin­ni, hogy akko­ri­ban nem vol­tak saját nemük­höz von­zó­dó embe­rek. A jól bevált csűr­dön­gö­lő ismer­ke­dé­sen kívül már szám­ta­lan for­má­ja léte­zik a társ­ke­re­sés­nek. Gon­dol­junk csak a Tin­der­re, ahol jobb­ra és bal­ra húz­va talál­ha­tod meg az iga­zit, akár csak egy éjsza­ká­ra is. 

Büsz­ke vagyok rá, hogy az én gene­rá­ci­óm nem fegy­ve­rek­kel kíván igaz­sá­got szol­gál­tat­ni.

Nai­van azt hit­tem, hogy a bol­dog béke­idő­ket éljük, de nyil­ván­va­ló­an téved­tem. Meg­lá­tá­som sze­rint orszá­gunk nem fej­lő­dik, hanem sok­kal inkább hanyat­lik. Nem tudom meg­ér­te­ni, hogy a 21. szá­zad­ban két olyan embe­ri jog­ról vitat­koz­nak poli­ti­ku­sa­ink jár­vány­hely­zet ide­jén, mint az abor­tusz, és az egy­ne­mű párok örök­be­fo­ga­dá­sa, ame­lyek­nek alap­ve­tő jogok­nak kel­le­ne len­nie, és mind­eköz­ben ezt a bizo­nyos “máso­dik hul­lá­mot” kihasz­nál­ják ezek­nek, és még sok más tör­vény­ja­vas­lat­nak az elfo­ga­dá­sá­ra.

Szív­me­len­ge­tő érzés volt lát­ni a Szín­ház- és Film­mű­vé­sze­ti Egye­tem diák­ja­i­nak fel­ke­lé­sét, amint igye­kez­tek meg­men­te­ni a füg­get­len okta­tást békés esz­kö­zök­kel, miköz­ben utá­nuk nyúlt a kar­ha­ta­lom. Ilyen ese­tek­ben érzem azt, hogy még nincs vesz­ve min­den, és van még remény az újra­kez­dés­re egy szebb jövő meg­te­rem­té­se érde­ké­ben. Úgy vélem nem jelent rám veszélyt, ha meg­osz­tom orszá­gom föld­jét olyan embe­rek­kel, akik­nek bőr­szí­ne eltér a mások által nor­má­lis­nak bélyeg­zett fehér­től, vagy két fér­fi vagy nő együtt nevel gyer­me­ket, vagy ha egy lány meg­bán­ja a fél­re­si­ke­rült egy­éj­sza­kás kaland­ját és éppen elve­tet­ni készül gyer­me­két. Akkor vagyok iga­zán büsz­ke magyar, ha azt mond­ha­tom, elfo­ga­dó ország­ban élek, ahol béké­ben tud egy­más mel­lett élni és létez­ni min­den ember. Min­den eset­ben elfo­gad­ha­tat­lan­nak tar­tom a diszk­ri­mi­ná­ci­ót, és a meg­kü­lön­böz­te­tést, pont mint ahogy azt Btk. 332. parag­ra­fu­sa kimond­ja. 

képek: Can­va 
for­rás: ittitt,

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Marczinka Mátyás további írásai

Úgy gondoljuk még ezek az írásaink is érdekelnek téged

Kövesd oldalunkat!

Ahhoz, hogy ne maradj le semmiről kövesd a WakeUp Magazin oldalait Facebook-on és Instagram-on is! Így elsőként vehetsz részt nyereményjátékainkon is!