70 óra. Háború. Ennyi átérni a határon, hogy aztán tovább lehessen menni Ukrajnából Budapestre, majd még tovább Nyugatra. Svájcba. Olaszországba. Németországba. Már, aki tud. Tranzitország vagyunk, ez minden egyes menekültválságnál megállapítható, akinek van egy csöpp kis esze, de legalábbis lehetősége, tovább áll. És, hogy mit tehet a magyar, akit hí a haza? Jelen esetben a másik hazája? A lehetőségeihez mérten segít. Pagonyi Adrienn írása.
A Facebook hírfolyamom napok óta tele van az ismerősök és ismeretlenek felhívásaival, ami összefogásra, adakozásra buzdít. Étel, ruha, szállás, fuvar. Mintha egy láthatatlan energiaszál kötne össze mindenkit, az összes szív egyszerre dobban és azt nézi, hogyan segíthet azokon, akiknek nagyobb szüksége van rá. Akik néha nem jönnek többel, mint egy kézitáska. Te mit vinnél magaddal, ha a (bal)sors úgy hozná?
Háború se kell hozzá, hogy menjünk
Hányszor gondoltam én is bele, hogy mit pakolnék össze, ha menni kéne. Nem azért, mert háború van, hanem mert ég a ház. Egy héttel ezelőttig ez volt az egyetlen olyan lehetőség, ami megfordult a fejemben. Háború? Arról több, mint fél évszázada nem szólnak a történelemkönyvek, már ami a magyar földet illeti, de a szomszédban sem szóltak a légvédelmi szirénák már vagy huszonöt éve. Miért is gondoltam volna rá? Tűz. Az bármikor lehet. Mit fognék meg futás közben? Tényleg vinném a fényképalbumokat, benne a létezésem kézzel fogható bizonyítékaival? Jó, az utóbbi tíz évről elég egy adathordozó, kellően nagy memóriával. Az ékszereimet? Na, azokat biztos vinném. Ha más nem, pénzzé tehető, ha minden kötél szakad. Mi lenne a dizájner darabjaimmal? A gyerekek plüsseivel? A dédapám festette képekkel? Mi férne bele a bőröndbe, ha menni kellene? És vajon mi várna ott, ahova érkezem? A reményen kívül, hogy valaki majd kezet nyújt. És ma, Magyarországon sokan próbálnak kezet nyújtani, de mint tudjuk, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, mert segítség és segítség között nagy a különbség.
Szóval, mi a segítség a menekülő népnek?
Nem kenyér és cirkusz, tizenöt másodperc hírnév, hogy ott voltam, nézd kedves Facebook népe, lőttem selfie-t is, mert annyira jó vagyok. A legkevésbé kiszanált selyemblúz kell, vagy elhordott pink tűsarkú, használt törülköző, 2014-es lekvár, mert jó lesz az valakinek, valamire. A lila plüssnyuszi is maradhat a polcon, akkor is, ha Lizike imádta eddig és bár már rojtos a füle, egy menekülő kislánynak talán megnyugvást hoz. Lehet, hogy hozna. Vagy nem. Az biztos, hogy a végletekig kimerült helyi jegyzőnek, tanítónőnek csak egy újabb biszbasz, amit odébb kell tenni, egyik dobozból a másikba, egyik kocsiból a másikba, hiszen nem nyújt megoldást a krízishelyzetben.
Kisebb településeken rizs se, liszt sem kell hiszen a tornateremben nem tudnak főzni. Maximum az iskola konyháján. Pont elég kihívás négyszer annyi embert elhelyezni, mint amennyien ott élnek. És jönnek. Egyre csak jönnek.
Mire van szükség a határon?
Kell viszont orvos, gyógyszer, Covid-teszt, maszk, tábori ágy, izolációs fólia, tolmács. Információ. Hogy a vonatról leszálló, magyarul nem beszélő menekült megtudja, az állomástól pár lépésnyire van a kultúrház, ahol bőven van frissítő, élelem, egy zug, ahol megpihenhet. És leginkább szervezettség kell. Valaki, aki összefogja a segítő szándékot. Mielőtt tehát végigjárnád a lakást és megnéznéd, hogy Neked mi nem kell otthon – jelzem, lomtalanítás van a város különböző pontjain, előbb-utóbb a Te környékedre is elér – nézd meg, melyik az a szervezet, aki koordinálja a gyűjtést. Aki pontos listát ad arról, hogy mivel tudsz segíteni. És bármennyire is kényelmes lenne megszabadulni ettől, vagy attól a nemes cél érdekében, úgy érdemes segíteni, hogy annak legyen jó, akinek adsz. Nem magadnak.
Mi, a WakeUp Community Centernél az Age of Hope Alapítvánnyal dolgozunk. Az alapítvány elnökével készült interjút itt olvashatod. De… tudom, így nem illik mondatot kezdeni, mégis megteszem… ha neked más szervezet szimpatikus, vedd fel a kapcsolatot például az Adománytaxival, a Magyar Református Szeretetszolgálattal, a Food Not Bomba Budapesttel, vagy épp a Budapest Bike Maffiával, hogy csak egy párat említsek.
Ha pedig Te is az Age of Hope munkáját segítenéd, pénzadományodat el is utalhatod:
UTALÁSHOZ SZÜKSÉGES ADATOK
Név: Remény Kora Gyermekvédelmi Alapítvány
Számlaszám: ERSTE BANK11600006-00000000-56705485
Közlemény: add meg az email címed
