Vannak még emlékeid azokról az időkről, amikor egyetemet kellett választanod? Abban megegyezhetünk, hogy komoly döntés, és talán felnőtt életünk legelső ilyen volumenű választása volt. Mindenkit más motivált, volt akit az egója vitt előre, de akadtak évfolyamtársak, akiknek a megélhetést kellett választani, és inkább munkát kerestek, de voltak olyanok is, akik egy pedagógus miatt választottak maguknak életreszóló hivatást. Ispán Dávid kutatóvegyész visszaemlékezése.
Korábban már írtam róla, hogy milyen volt nekem a középiskola, hogy mennyire hadilábon álltam a kémiával. Emlékszem, hogy az egyetemi felvételről szóló levél megérkezése után nagyon izgatott voltam. Elmentem a gólyatáborba, ott voltam a kollégistáknak szóló rendezvényen, majd elkezdődött az egyetemi oktatás. Sok embertől hallottam a TDK-ról, azaz a Tudományos Diákköri Konferenciáról. Elmondták, hogy azon kívül, hogy órákra járok, be kell menni egy tanszékre és ott bekapcsolódhatok a kutatásokba. Először azt gondoltam, hogy nekem erre nincsen szükségem, épp elég időt vesz el a tanulás, valamikor pihenni is kell. Na meg nem is szeretnék mesterszakra menni. Legyen meg az alapszakos diploma aztán irány a munkaerőpiac.
Másodéves koromban hallgattam biokémiát és az oktató, aki tartotta lenyűgözött: az előadóképessége, a szakmai tudása, a tekintélye. Elhatároztam, hogy ha majd ott leszek, akkor az ő témavezetése mellett szeretném megírni a szakdolgozatomat. Ebből kifolyólag utána néztem, hogy milyen kutatással foglalkozik. Volt egy két téma, ami nagyon tetszett, érdekesnek tűnt: szteroidok, gyógyszerhatóanyagok, rékellenes szerek. Kértem tőle egy konzultációt, hogy legyen kedves elmondani, hogy egy ilyen kutatás mit is jelent. Többször is beszélgettünk, és felmérte a szakmai tudásomat, lelkesedésemet. Aztán azon kaptam magam, hogy a második év elején már bent vagyok a kutató laborban egy doktorandusz hallgatóval és részt veszek a kutatásban.
A kutatás lényegében egy nyomozás, sötétben tapogatódzás.
Amikor egy, a tantervben kötelező laborgyakorlatot teljesítek, akkor egy jól bejáratot munkát végzünk el, ahol a gyakorlatvezető tudja, hogy milyen eredményt kell kapnunk. A kutatás ezzel szemben egy olyan munka, ahol a főnököm főnöke sem tudja, hogy mi lesz annak a végkifejlete, pusztán a kémiai tudásunkra hagyatkozhatunk és különböző jelekből, nyomokból vezetjük vissza, hogy mi történt.
Rendkívüli módon élveztem az ismeretlen felfedezését. Olyan molekulákat állítottam elő, amelyet a világon rajtam kívül még soha senki sem.
Azt is hagyták, hogy ha van saját ötletem, akkor azt szabadon kipróbálhassam. Ezzel tényleg magaménak éreztem a kutatást. Na meg az a miliő és a hangulat, a tiszta laboreszközök csillogása leírhatatlan érzés volt. Az alapszak végére két Tudományos Diákköri Konferencián is vészt vettem, mindkét alkalommal első helyezést értem el, és bejutottam az országos konferenciára. Ez adta meg a löketet, hogy jelentkezzek mesterszakra. A mesterdiploma megszerzése közben is folytattam a kutatást: az országos konferencián harmadik helyezést értem el, majd voltam több nemzetközi vegyészeti konferencián is, ahol a szakma legnagyobbjai hallgatták meg a munkámat, valamint publikáltam egy nemzetközi angol nyelvű szaklapba is. Ezek együttese segített meghozni azt a döntést, hogy igen, én kutatással szeretnék ezen túl foglalkozni, így a mesterszak elvégzését követően jelentkeztem az egyetem doktori iskolájába, ahol most vagyok harmadéves doktorandusz.
Nos ez az én történetem, és így lett belőlem kutató vegyész. Ha a középiskolában nem olyan tanárt kapok, mint amilyet, akkor most nem tarthatnék itt, és ezért végtelenül hálás vagyok. Bárki, bármit mond, egy tanárnak igen is meghatározó szerepe van a gyerek életében, mert ki tudja, milyen irányba mozdítja el őket.
kiemelt kép: Canva
