nap
óra
perc
belvárosi busz budapest Forrás Canva - Getty Images Signature titoslack

Elsik­lunk a fon­tos dol­gok felett: ilyen a sze­re­tet­hi­ány segély­ki­ál­tá­sa!

Sokat elárul a másikról, hogy bánik a körülötte lévőkkel. De az még többet elmond egy társadalomról, ha a bántalmazást szó nélkül nézik.
Hirdetés

Ültem a buszon és éppen a követ­ke­ző cik­ke­men gon­dol­kod­tam. A sze­re­tet­hi­ány témá­ját már koráb­ban kivá­lasz­tot­tam, de még keres­tem az ide­á­lis tör­té­ne­tet hoz­zá. Ma pedig, miköz­ben utaz­tam, maga az élet hoz­ta elém a töké­le­tes ihle­tet. Nem is kel­lett mást ten­nem, mint körül­néz­ni: min­den, ami­re szük­sé­gem volt, éppen ott zaj­lott le előt­tem. Nagy Haj­nal­ka coach és lel­ki­gon­do­zó írá­sa.

Buda­pest egy cso­dás olvasz­tó­té­gely, ahol pont mint a mesé­ben, meg­ta­lál­ha­tó a jó és a rossz egy­aránt, de a különb­sé­get sok­szor nehe­zebb ész­re­ven­ni. A szo­ká­sos csúcs­for­gal­mi zöty­kö­lő­dés köze­pet­te egy isko­lás cso­port­ra let­tem figyel­mes, akik egy­más­sal fenn­han­gon beszél­get­tek. És egy­szer csak azt hal­lot­tam, hogy:

„Neked pszi­cho­ló­gus­ra van szük­sé­ged!”

kia­bál­ta egy közép­is­ko­lás korú lány a tömött köz­le­ke­dé­si jár­mű­vön egy fiú felé a bará­ti tár­sa­sá­guk­ban. Pont olyan han­go­san, hogy min­den utas figyel­mét magá­ra von­ja. A kije­len­tést több­ször egy­más után meg­is­mé­tel­te, biz­tos ami biz­tos. A fiú arcá­ról lerítt, mennyi­re kényel­met­le­nül és meg­szé­gye­nít­ve érez­te ettől magát, ámde válasz nél­kül tűr­te a jele­ne­tet. Eköz­ben tár­sai és más buszon uta­zók, mint­ha csak néma meg­fi­gye­lők len­né­nek, kívül­ről szem­lél­ték a – talán szá­muk­ra is várat­lan, vagy épp meg­szo­kott? — szi­tu­á­ci­ót. Néhány kínos per­cig min­den­ki más­fe­lé nézett, majd mint­ha mi sem tör­tént vol­na, ott foly­tat­ták, ahol előt­te abba­hagy­ták a beszél­ge­tést.

Ben­nem rög­tön elin­dul­tak a kér­dé­sek. Vajon mi lehe­tett ennek az inci­dens­nek a hát­te­ré­ben? Mikor vált elfo­ga­dot­tá, hogy bará­ti­nak álcá­zott tár­sa­ság­ba, kap­cso­lat­ba bekúsz­has­son az ilyen típu­sú, a mási­kat sér­tő, a gúnyo­ló­dó atti­tűd? Hogyan lett a pszi­cho­ló­gi­ai és érzel­mi zak­la­tás, az áldo­zat önbi­zal­má­nak alá­ásá­sá­ra szol­gá­ló mani­pu­la­tív visel­ke­dés min­den­na­pos és elfo­ga­dott? Mennyi sze­re­pe van ebben a sze­re­tet­hi­ány­nak? Miért nem állt ki magá­ért a fiú és miért nem szól­tak köz­be a töb­bi­ek?

Segí­tő szak­em­ber­ként tudom, hogy az embe­ri érzel­mek sok­fé­lék lehet­nek. Az egyé­nek­ben dúló fruszt­rá­ció a leg­több eset­ben agresszi­ót szül, ami erő­sza­kos meg­nyil­vá­nu­lás­hoz vezet­het. Az ilyes­faj­ta indu­la­tos kom­mu­ni­ká­ció sem­mi­lyen for­má­ban nem elfo­gad­ha­tó. Ami­kor agresszí­ven, indu­la­to­san, cini­ku­san vagy kri­ti­ku­san beszé­lünk, akkor nem csak máso­kat bán­tunk, vagy mások­nak ártunk a sza­va­ink­kal. Nem csak kap­cso­la­ta­in­kat, a másik embert, hanem a saját lel­ki egész­sé­gün­ket, jól­lé­tün­ket is rom­bol­juk, ami­kor a pusz­tí­tás nyel­vén kom­mu­ni­ká­lunk — tehát dup­lán tra­gi­kus hely­ze­tet terem­tünk.

Kép for­rá­sa: Can­va — Getty Ima­ges Sig­na­tu­re: sky­nes­her

A dest­ruk­tív kom­mu­ni­ká­ció hatá­sai rend­kí­vül káro­sak lehet­nek! Az ilyen kom­mu­ni­ká­ció csök­kent­he­ti az önér­té­ke­lést, növel­he­ti a depresszió, a szo­ron­gás kiala­ku­lá­sá­nak koc­ká­za­tát, vala­mint hoz­zá­já­rul­hat az isko­lai és mun­ka­he­lyi tel­je­sít­mény rom­lá­sá­hoz. Kirí­vó ese­tek­ben akár öngyil­kos­sá­gi gon­do­la­to­kig is elve­zet­het­nek.

Szin­te min­den eset­ben azt látom, hogy az agresszív kom­mu­ni­ká­ció egy segély­ki­ál­tás. Kiemel­ten fon­tos idő­ben fel­is­mer­ni és helyén kezel­ni eze­ket a bán­tó kom­mu­ni­ká­ci­ós for­má­kat, hogy meg­előz­hes­sük a bajt és még idő­ben meg­te­hes­sük az óvin­téz­ke­dé­se­ket.

A kom­mu­ni­ká­ció egy cso­dá­la­tos dolog, ugyan­is sza­va­ink­kal gyó­gyít­ha­tunk, épít­he­tünk. Ugyan­ak­kor hasz­nál­hat­juk fegy­ver­ként is, ami­vel pusz­tít­ha­tunk és rom­bol­ha­tunk. A dön­tés pedig a saját kezünk­ben van, melyik olda­lát hasz­nál­juk egy adott szi­tu­á­ci­ó­ban.

Hogyan vál­tunk ennyi­re fruszt­rált­tá és sze­re­tet­hi­á­nyos­sá?

A kér­dé­sek sora még nem ért véget ben­nem és még szám­ta­lan kér­dés vár meg­vá­la­szo­lás­ra. Hová tűnt a sze­re­tet, egy­más tisz­te­le­te, az empá­tia az éle­tünk­ből? Miért for­du­lunk el egy­más­tól és miért van min­den­ki csak a saját éle­té­vel, prob­lé­má­já­val elfog­lal­va? Mikor felej­tet­tük el, hogyan kell kiáll­ni önma­gun­kért? Vagy talán kis­gyer­mek­ként nem is tanul­tuk meg, hogy mik a saját hatá­ra­ink, mit vise­lünk el és mit nem?

„Ha egy kis bim­bó min­dent meg­kap, ami a növe­ke­dé­sé­hez szük­sé­ges, virág­gá fej­lő­dik. Ele­gen­dő sze­re­tet, támo­ga­tás, táp­lá­lék és okta­tás mel­lett a mi gye­re­ke­ink is virá­goz­ni fog­nak.”

Mag­gie Doy­ne

Hiszem, hogy leg­alább egy­szer már mind­annyi­an érez­tük magun­kat tel­je­sen elve­szett­nek és bár­mit meg­ad­tunk vol­na egy jó szó­ért, egy csepp sze­re­te­tért. Ahhoz, hogy ne érez­zük magun­kat cser­ben­ha­gyott­nak oly­kor ele­gen­dő egy biz­ton­ság­ér­ze­tet adó, vagy éppen együtt­ér­ző bará­ti tekin­tet is.

A sze­re­tet alap­ve­tő szük­ség­le­tünk, olyan szá­munk­ra, mint a leve­gő, ami nél­kül meg­ful­la­dunk. A sze­re­tet hiá­nya hason­ló­an hat a szer­ve­ze­tünk­re. Ha belül stresszel és düh­vel fűtött üres­ség tátong, lel­ki­leg össze­rop­pa­nunk, mint egy üveg, ami­ből kiszi­vattyúz­ták a leve­gőt.

A sze­re­tet olyan bel­ső for­rás­ból faka­dó bol­dog­sá­got hoz lét­re, ami nem­csak ben­nün­ket tölt fel, hanem kife­lé is sugár­zik és mág­nes­ként vonz­za az embe­re­ket. Segít­sé­gé­vel képe­sek vagyunk mély kap­cso­la­to­kat kiala­kí­ta­ni mások­kal, ami támo­ga­tást és biz­ton­sá­got nyújt még a leg­ne­he­zebb idők­ben is. Ez a külön­le­ges képes­ség segít könnyeb­ben meg­bír­kóz­ni a min­den­na­pi stresszel és konf­lik­tu­sok­kal, elő­se­gí­ti a tole­ran­cia, az együtt­mű­kö­dés és az együtt­ér­zés kul­tú­rá­ját, amely elen­ged­he­tet­len az egész­sé­ge­sen műkö­dő közös­sé­gek kiala­kí­tá­sá­hoz és működ­te­té­sé­hez.

De papol­ha­tok a sze­re­tet fon­tos­sá­gá­ról nap­es­tig, ami­kor a

Gyer­mek­kor­ban elszen­ve­dett trau­mák meg­döb­ben­tő tényei siral­ma­sak!

Mint a leg­több kuta­tás, az Adver­se Child­ho­od Expe­ri­en­ce (ACE) azaz ártal­mas gyer­mek­ko­ri élmé­nyek fel­mé­ré­sé­re irá­nyu­ló fel­mé­rés az USA-ból indult és már hazai alkal­ma­zá­sá­val is talál­koz­ha­tunk.

A sok­ko­ló, nyil­vá­no­san elér­he­tő ada­tok pedig azt mutat­ják egy buda­pes­ti kerü­let 9–12. osz­tá­lyo­sa­i­nak fel­mé­ré­se alap­ján, hogy a meg­kér­de­zett közel 500 diák:

  • 35%-ának volt már ver­bá­lis bán­tal­ma­zás­ban része
  • 35%-ának meg­ta­lál­ha­tó men­tá­lis zavar, pszi­chi­át­ra­i­ai beteg­ség a csa­lád­já­ban
  • 27%-a küzd érzel­mi elha­nya­go­lás­sal, 26%-a pedig fizi­kai elha­nya­go­lás­sal és
  • 26%-ának van jelen a füg­gő­ség a csa­lád­já­ban.

A meg­kér­de­zet­tek 25%-ánál pedig több, mint négy, 4!! ártal­mas ténye­ző van egy­szer­re jelen az éle­té­ben.

Kimond­ha­tat­lan döb­be­net. Nin­cse­nek rá sza­vak.

És egy­ből az merül fel ben­nem, hogy ha ugyan­ezt a kér­dés­sort fel­tet­ték vol­na a meg­elő­ző gene­rá­ci­ók­nak hason­ló élet­ko­ruk­ban, vajon milyen ere­mé­nyek szü­let­tek vol­na? Hiszem azt, hogy mind­annyi­an áldo­za­tok áldo­za­tai vagyunk. A fruszt­rá­ci­ók, ame­lye­ket gene­rá­ci­ók folya­mán keresz­tül kap­tunk mind­annyi­unk­ban ott van­nak. A nagy kér­dés pedig, hogy mi mihez kez­dünk velük. Azt kell mond­jam, sze­ren­csés idő­ben élünk, ami­kor ren­del­ke­zé­sünk­re áll­nak esz­kö­zök, ame­lyek segít­sé­gé­vel meg­ál­lít­hat­juk ezt a nega­tív spi­rált. Mert kezel­nünk kell. Itt és most, nincs időnk tovább vár­ni.

Hogyan lehet­ne vál­toz­ta­tást elér­ni egy olyan kör­nye­zet­ben, ahol adni nem divat, csak kap­ni, azt is minél töb­bet és minél hama­rabb? A hiper­gyors inter­net min­den maga alá teme­tő infor­má­ció­ára­da­ta és a töké­le­tes éle­tünk folya­ma­tos doku­men­tá­lá­sa mel­lett vajon meghallhatjuk‑e ebben a zaj­ban a sze­re­tet­hi­ány segély­ki­ál­tá­sát?

For­rás: itt, itt, itt és itt Kiemelt kép for­rá­sa: Can­va — Getty Ima­ges Sig­na­tu­re titos­lack

Facebook
Email
WhatsApp
Telegram
LinkedIn
Threads

Nagy Hajnalka további írásai

Úgy gondoljuk még ezek az írásaink is érdekelnek téged

Kövesd oldalunkat!

Ahhoz, hogy ne maradj le semmiről kövesd a WakeUp Magazin oldalait Facebook-on és Instagram-on is! Így elsőként vehetsz részt nyereményjátékainkon is!